Joseph Bezos ezt írta: „A bizalmat és reputációt mérő közvélemény-kutatásokon az újságírók és a média rendszeresen sereghajtó. … A Gallup idei felmérése szerint már a Kongresszus is megelőz minket. A mi szakmánk jelenleg a legkevésbé megbízható. Nyilvánvaló, hogy amit csinálunk, az nem működik."
Magyar Péter és a Tisza párt megjelenése újszerű helyzetet eredményezett a honi politikai kommunikáció világában: folyamatos adok-kapokot. De mit szólnak ehhez a választók?
Már februárban furcsa és váratlan dolog történt: megjelent a peckes kiskakas. A tavasz főleg vele telt el. De igen hamar kiderült először a magánéleti, majd a közszereplési megnyilvánulásaiból, hogy ő maga a moral insanity.
Az identitás, azaz a ki vagyok, hová tartozom kérdése gyakori téma lett. 2000 és 2019 között évente 1000-1500 tanulmány, publicisztika szólt róla a magyar nyelvterületen.
Egy kisebb megtorpanás után, mintegy a lélek titkos ajtaján lépünk be a fák közé. Valami révületben sétálunk a dús illatú táj, suttogó talaján. Fűszeres levegő árad felénk a nemrég még apró zöld zászlókat lobogtató, majd aranykezekkel intő, és mostanra már egyre mezítelenebbnek látszó fák soraiból. Körülöttünk nyugodt tükrű a száraz…
A nyugdíjas Fidesz-szavazók kiesése miatt az idő a Tisza Pártnak dolgozik – írta Facebook-oldalán Raskó György, a párt tanácsadója. A bejegyzést, amelyet nehéz nem vágykifejezésként értelmezni, a szerző azóta törölte. Nem így a jobboldali sajtó. De bűn-e, ha foglalkoznunk a politikai demográfiával?
Az elnökválasztás utáni sajtótájékoztatóján az amerikai nagykövet – minden diplomáciai szokást és látszatot félretéve – a korábbiaknál is keresetlenebbül támadta a magyar kormányt. Szerinte Trump nyílt támogatása lényegében kaszinózás volt, csak Orbán Viktor „nem pénzben játszott, hanem az amerikai–magyar kapcsolattal”.
De a klímára annál ártalmasabb, vagy egyáltalán a túlélésre annál ártalmasabb dolgot nem nagyon látok, mint hogyha kinő valahol a földtekén egy gombafelhő, vagy berepül mondjuk egy drón egy atomerőműbe.
A vajdasági Hét Nap két évvel ezelőtt jelentette meg Pap Ágota a nemzeti identitás pszichológiai aspektusairól szóló cikkét. A téma ma is időszerű, többek között azért, mert mindkét elemét, a nemzet fogalmát és a kollektív önazonosság tudatát világszerte támadják. „A nemzeti identitás egyéni vagy kollektív szintű azonosságérzet”, olvassuk a tanulmányban.…
Amikor erre a pályára léptem, azzal a kifejezett szándékkal tettem, hogy a keresztény értékrend társadalmi képviseletét vállalom. Több mint három évtized után a naivitás lekopott, de a szándék maradt.
A pocsék idők akkor kerülik el majd az ellenzéket, ha ezekben a mindenki által támogatható ügyekben egyetértenek a kormányzattal, a versenyt pedig nem a kormányoldal rágalmazása és megutáltatása révén, hanem a közös célok elérése szempontjából jobb javaslatokkal próbálják megnyerni.
Érdekes, jó írást olvasok egy 56-os tanárember kálváriájáról. A szerző az akkori elnyomókra és az azóta a többnyire liberális színeket öltő utódaikra is vesztegetett néhány szót. Többek között kijelentette: nem tudunk nektek megbocsátani, mert nem kértetek soha bocsánatot.
Szent István királyunk unokája. Magyarországon, Mecseknádasd mellett született 1046 körül, amikor atyja ott élt száműzetésben. III. Malcolm skót királyhoz adták feleségül, akinek nyolc gyermeket szült. Az igazi édesanya és királyné példaképe.
Ismét átállítottuk az óránkat, ezúttal eggyel hátra, de mintha inkább megállt volna az idő: ilyenkor ugyanazok a panaszkodó (állampolgári) és ígérgető (politikusi) hangok uralják napokon át nyilvánosságot. Nincs még egy ügy, ami olyan stabil konszenzust élvezne, mint az óraátállítás utálata. De tényleg ez lenne életünk egyik nagy traumája?
Gróf Klebelsberg Kunó Politikai Hitvallása címmel az Atheneum egy szöveggyűjteményt adott ki, még 1935-ben. A nemzeti hibáinkról szóló részt böngészem, s a sorok között fel-felbukkan a szerző, és feddően néz rám: Miért nem tanultatok a múltból? Van valami, amit már megoldtatok? Meddig folyik még a helyben topogás? Nos, itt van…
Az engesztelés szeretetből fakad, azaz a főparancs teljesítéséről van szó. Ezzel a saját üdvösségünket munkáljuk, de ugyanakkor részesei vagyunk annak a szellemi harcnak, ami ma zajlik a világban.
Amikor a XX. és XXI. század fordulóján elutasítjuk, hogy ügyeinket Moszkvából vagy újabban Brüsszelből intézzék, ezirányú – írásba is foglalt – igényünk jövőre 520 éves.
