A Magyar Kereszténydemokrata Szövetségről

Szeretettel és tisztelettel köszöntöm megújult honlapunk látogatóit! Célunk, hogy tájékoztatást adjunk a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség, mint keresztény kulturális egyesület munkájáról. A honlapon négy kiemelt terület önálló fejezetet kapott. A Szövetség társelnöke, Surján László által gondozott Magyar-Hon-Lap számos olvasó előtt ismert, önálló orgánum. Kereszténydemokrata szemüvegen át láttatja és kommentálja hazánk és a nagyvilág eseményeit. A HAZÁNK című lap sok éve tájékoztatja a magyar kereszténydemokrácia iránt érdeklődőket. A megújult honlap lehetőséget ad arra, hogy szélesebb körben is megismertessük az MKDSZ által szervezett két rendezvénysorozatunkat is: Keresztény Civil Szervezetek Országos Fóruma néven évente kétszer szervezünk konferenciát a Parlament felsőházi termében, mindig aktuális társadalmi kérdésekről. A Kereszténydemokrata Estek néven működő szalon sokszínű programmal fogadja meghívott vendégeinket.
Egyesületünk határozott kereszténydemokrata világnézeti elkötelezettséggel rendelkező, valódi civil szervezet, tehát direkt pártpolitikai tevékenységet nem folytat, működésünk értékfelmutatásként értelmezhető.
Remélem, hogy megújult honlapunk hozzájárul sokszínű világunk eseményeinek helyes értelmezéséhez.
 
Harrach Péter
 

Tisztségviselők

Magyar Kereszténydemokrata Szövetség

 

Elnök: Harrach Péter

Társelnök: Dr. Surján László

 

A Felügyelőbizottság elnöke: Dr. Gärtner József

A Felügyelőbizottság tagjai:

Nógrádi László István

Dr. Pálos Miklós Fülöp

Hírlevél