Magyar-Hon-Lap

Tudomásul kell vennünk: a tartós nemzeti elvű kormányzás egyik külső feltétele, hogy azt időről időre meg kell szakítania egy-két ciklusnyi tanulási időnek. Tekintsük ezt a demokrácia fenntartási költségének!

E furcsa cím talán meglepő, de igaz történetet takar. A billentyűk elé ülve tudtam, mit szeretnék megfogalmazni, és az első ujjmozdulat előtt magától ugrott elő elmémből a jelzős szerkezet. Egyből találónak éreztem, s most meg is magyarázom, miért.

A 2026-os országgyűlési választás mögött egy kulturális és generációs törésvonal is áll. A fiatalok fogékonyak az újra és az érdekesre, különösen akkor, ha a hagyományos világ képviselőinek stílusa is idegen számukra. Így vált a generációs törésvonal kulturális szakadékká.

Orbán Viktor tehát távozik a hatalomból, és Magyar Péternek ellenségkép nélkül kell összetartania a felettébb sokfajta igényt támasztó táborát, s közben meg kell felelnie Brüsszel elvárásainak is.

Ami most Magyarországon történt, az a népakarat elemi érvényesülésének tűnik. Hogy ez mennyire volt manipulált, azt a jövő dönti el, illetve az fogja szentesíteni vagy megcáfolni, hogy mennyit sikerül betartani a nyerteseknek az ígéretekből.

Ennek a napnak nem az a lényege, hogy ki ünnepel, és ki szomorkodik. Van, aki kínjában üvölt, és van aki örömében ujjong. És vannak, bár alighanem kevesen, akik hidat építenének az üvöltők és az ujjongók között.

Nem tévedés. Nem arról írok, hogy kire. A mire? nem a listát jelenti, hanem azt, hogy mi a döntésem indoka.

Miközben a választási kampányban szórványosan már a fizikai erőszak is megjelent a jobboldallal szemben, Nyugat-Európában a hagyományosan gondolkodók elnyomása mindennapos jelenség. Az ideológiai apartheidből a civil terrorszervezetek (pl. Antifa) és a hatóságok egyaránt kiveszik a maguk részét.

Surján László fiktív párbeszéd sorozata a végéhez ért. A kormánypárti és az ellenzéki szavazó még egyszer összecsapnak (kulturáltan), majd mennek a szavazóurnákhoz.