– Merre jártál barátom? Pont két hónapja láttalak utoljára, pedig szerettem volna, ha egy pohár sör mellett elbeszélgetünk a választásról.

– Nem kerestelek, gondoltam megvárom, amíg némileg begyógyulnak a sebeid, amiket a választási vereség okozott.

– Köszönöm a tapintatod, de nem érzem magam sebzettnek.

– No, csak nem tiszásodtál el te is?

– Nem, én kitartó vagyok, viszont a vereségről az a véleményem, hogy az alkalom a megújulásra. Munkát jelent, s ez soha nem ok a kétségbeesésre.

– Milyen munkát?

– Először meg kell érteni, hol rontottuk el. Ezt az elemzést sokan elvégezték már, az egyik legjobb éppen Schiffer András három részben közölt anyaga. De nekünk, kereszténydemokratáknak a magunk fejével kell gondolkodnunk.

– Mik a ti sajátos szempontjaitok?

– A múltra nézve az, hogy megvizsgáljuk, mennyire volt közel vagy éppen távol a kereszténydemokrata eszmeiséghez a 16 évnyi kormányzás. A jövőre nézve pedig az érdekel, hogy mi a teendőnk. Hogyan szolgálhatjuk Magyarországot ellenzékben? Mit kell tennünk, hogy újra részt vehessünk az ország irányításában?

– Mindez szép, de annak fényében, ami kiderült, s amit eddig nem akartál elhinni, hogy a korrupció átjárta az egész országot, nem túl nagyravágyók a terveid?

– Nem az én terveimről, hanem egy közösség terveiről van szó. Ti most furcsa játékot játszotok velünk. Két hónap eltelt, s az új kormány érdemi munkát még nem végzett. Ez rendben is van, ismeretes, hogy száz nap türelmi idő jár minden új kormánynak. Ebből még csak hatvan telt el. Ám ezt a hatvan napot arra használtátok, hogy folytassátok a kampányt, mégpedig olyan durva kampányt, amelyben nyoma nincs a nemzeti egységnek és a meghirdetett „szeretet országnak”. Rossz példát adtok a nemzetnek, hiszen hazudni, mást rágalmazni, becsületébe gázolni az bűn.

– Fontos szempontokat vetsz fel, de közben eltereled a figyelmet a korrupcióról.

– Arra is van szavam. Ismered a bibliai Naamán történetét?

– Sajnos nem.

– Nos ez a bizonyos Naamán leprás volt. Egy szolgálójától megtudta, hogy van egy zsidó próféta, aki meg tudná őt gyógyítani. Elment tehát hozzá, és meg is gyógyult. Amikor nagy örömmel hazája felé tartott, a próféta szolgája Gehaszi utána ment, és egy hazugsággal kicsalt belőle két talentumot. Ezt eltagadta a próféta előtt, aki pedig pontosan tudta, mi történt. Megtarthatta ugyan a csalárdul megszerzett vagyont, de „megörökölte” Naamán lepráját is. Érdemes megismerni a részeteket is, elolvashatod az egész történetet a Királyok második könyvének ötödik fejezetében. Egy kérdésem van: hazug csaló volt-e a próféta?

– A próféta nem, de a szolga igen.

– Úgy van. De ha ez ebből a kis történetből világos számodra, akkor miért próbáltok minden bűnt és hibát Orbán Viktorra kenni? Írhattok bármilyen szép programot, akár meg is valósíthatjátok azokat, mégis hiteltelenek maradtok. Gehaszi-féle alakok minden hatalom körül feltűnnek. Bűneiket rávetíteni a főnökükre nem tisztességes dolog.

– Látom, te még mindig vakon isteníted Orbánt.

– Tévedsz. Nem istenítem, mert embert nem képzelek Istennek. Vak sem vagyok. Elismerem, hogy a legutolsó négy év során sokat hibázott, a kampányt pedig végképp elrontotta. De undorít, hogy olyanok próbálják a maguk sáros cipőjét beletörölni, akik tehetség és tisztesség terén nem is említhetők vele egy napon.

– Keményen fogalmazol. Az önkritikád is ilyen éles?

– XIV. Leó pápának van egy fohásza: „Kérjük Szűz Máriát, a Béke Királynőjét, hogy tanítson meg minket arra, hogy lemondjunk a sértő szavakról, a meggondolatlan ítéletekről, a pletykákról és a rágalmazásról. És tanuljunk meg ápolni és gondozni a szeretetet a családban, a baráti körben, a munkahelyen, a közösségi médiában, a politikai vitákban és a keresztény közösségekben, hogy a gyűlölet helyét a remény és a béke vehesse át”. Ezt magunkra épp úgy vonatkoztatom, mint rátok.

– Folytassuk.

– Jó, de ne várjuk meg, amíg a sör megmelegszik.

Surján László