Furcsa dolgok történnek a nagyvilágban. Szinte rendszeresé vált, hogy felelős politikai vezetők úgy kormányoznak, hogy nem veszik figyelembe a polgárok igényeit. Ezt teszi az Európai Bizottság is, de Franciaországban és Németországban sem jobb a helyzet.

Izgalmas, nekünk magyaroknak húsba vágó kérdés, hogy az új kormány miként oldja meg ezt a kérdést. Ma még magasra csapnak a győzelmi lelkesedés lángjai. A nyugati „progresszív” elit tapsol, megszabadult egy kellemetlen ellenféltől, aki kimondta az igazságot olyankor is, amikor a problémák elhallgatását tartották sokan a jó megoldásnak. Gondolok többek között a migráció, az energiapolitika és Ukrajna korlátlan segélyezése körüli nézeteltérésekre. Mindezek hátterében az Európai Egyesült Államok terve és a nemzetállamok Európája közötti ellentét áll.

Magyar Péter „választási győzelme mögött álló paradoxon egyértelmű. Magyar széles körben konzervatív platformon indult. Kemény a migrációval kapcsolatban, ellenállt az ukrajnai mélyebb részvételnek, és kritikus volt az EU túllépésének egyes aspektusaival szemben. Mégis nem egy tisztán konzervatív bázis söpörte be hivatalba, hanem egy széttagolt választói koalíció, amelyet egyetlen cél kötött: Orbán eltávolítása.” Ez az elemzés olvasható a Remix oldalon.

Ez a koalíció nem pártokból áll, hanem választókból. Vannak közöttük konzervatívok, liberálisok és baloldaliak. Egy dolog köti őket össze: Orbán 16 év után távozzon. Orbán távozóban van. Ő az első „diktátor” a történelemben, aki tudomásul vette a vereséget, már a választás éjszakáján nyilvánosan is, telefonon is gratulált a győzteseknek. Ígéri a zökkenőmentes hatalomváltást, s a következő időben ellenzékből szolgálja hazáját, és nem hagyja magára a mintegy két és fél milliós politikai közösségét.

Orbán tehát távozik a hatalomból, és Magyar Péternek ellenségkép nélkül kell összetartania a felettébb sokfajta igényt támasztó táborát, s közben meg kell felelnie Brüsszel elvárásainak is.

Ma még nem tudni, mit fog tenni. Hozzá akar férni a visszatartott eurókhoz, de meg akarja őrizni a nemzeti szuverenitást. Ezt az Orbán távozásai miatti eufóriában egy ideig elnézik majd neki, de a mézesheteknek egy idő után vége lesz. Ha pedig kiüresíti az önrendelkezés fogalmát és üres szólamként használja, akkor szavazóinak egy része fordít hátat neki.

Orbán Viktor évekkel ezelőtt azt mondta Brüsszelben: ne azt nézzék, hogy mit mondok, hanem azt, amit teszek. Ezt ellenfelei a hazugság nyílt beismerésének állították be. A valóságban Orbán arra célzott, hogy szavait a nemzetközi sajtó jelentősen eltorzítja, úgy, hogy kritikát sőt haragot váltson ki Nyugaton. Magyar Péternek mást kell mondania Brüsszelben, mint Budapesten. Tenni azonban csak az egyik vagy a másik elvárás szerint tehet.

Képviselőiről semmit sem tudunk. Egy darabig biztosan áhítatosan követik majd a vezért, de előbb-utóbb öntudatra ébrednek. Akkor pedig kevés lesz az „Orbán takarodj”.

Magyar győzelme most a liberális elit győzelme. Még nagy a lelkesedés. Alex Sorostól Hillary Clintonig, Ursula von der Leyentől Macronon át Barack Obamáig zúg a taps. De Magyar első megnyilatkozásaiban az Orbán ellenességhez egy adag konzervativizmust és nemzeti érzelmet is kevert. Kínos, ha két malomkő közé szorul az ember. Nem bírható ki sokáig.

Surján László