A fenti cím egy latin szállóige. Jelentése: A nép szava, Isten szava. A kifejezés lényege, hogy a népakarat – a többség véleménye – döntő jelentőségű, szinte isteni igazságnak tekintendő. A közéletben, a politikában gyakran használják a demokratikus legitimitás alátámasztására, noha eredeti értelme inkább a tömegakarat ellenállhatatlan erejére utal. De ez a kifejezés ugyanakkor figyelmeztet is a többség véleményének manipulálhatóságára.
Ami most Magyarországon történt, az a népakarat elemi érvényesülésének tűnik. Hogy ez mennyire volt manipulált, azt a jövő dönti el, illetve az fogja szentesíteni vagy megcáfolni, hogy mennyit sikerül betartani a nyerteseknek az ígéretekből.
Most mindenkinek nehéz feladata van. A vesztes pártoknak meg kell emészteni a kialakult helyzetet, nagyon őszintén elemezni az ide vezető utat és meg kell újulni. De lentről. Ez a lehetőség megvolt a polgári körök megalakulásakor, de épp a helyi hatalmukat féltő korifeusok fúrtak ezt meg az ország jó háromnegyedében. Innentől épült agyaglábakra a felépítmény és vezetett el a mai bukáshoz is. És ide vezetett a hatalom agresszív rozsda erejű erodáló hatása, a kialakult létbuborék, a valóságtól – értsd néptől – való elszakadás, ahonnan már egyenes út volt annak kimondásáig, hogy nem értjük a mai fiatalokat. No, meg elfelejtődött az élni és élni hagyni mondás is, ami pedig létfontosságú a közhangulat szempontjából. Nem előre haladtunk, hanem vissza a vármegye, a főispán szavak és hangulat irányába. Közben meg teljesen útszélen maradt az értelmiség, mely ugyan szűk társadalmi réteg, de meghatározó. Lehet, hogy ismét elkelne a szentpáli erély meg alázat, és megint elölről. Lent még van erre tartalék.
A győztesnek – a kétharmad ellenére – ugyancsak nehéz dolga van. Ha a leköszönő kormány a széllel ment szembe, a magalakuló késélen fog táncolni. Gazdaságilag, anyagilag, erkölcsileg, szellemileg is óriási a feladat. Nagyon széles és eklektikus, vegyes a támogatói réteg, amelynek meg kell felelnie. A fiatalok reménye legyőzte a gerjesztett félelmet és gyors változást vár. A leköszönő kormányban csalódott polgári, értelmiségi réteg békét és társadalmi hídverést szeretne, no meg a konzervatív értékei megőrzését. A pártok nélkül maradt baloldal is ide fűzi elvárásait. A liberálisok meg egyenesen a saját pártjuknak tekintik a Tiszát. Az egyházak, a határon túliak aggódva várják a holnapot. És Európa, hová haladunk ölelő kar vagy fojtó? Megannyi feladat és gond. Nem beszélve a saját agyaglábakról, hisz sebtében épült fel a szervezet. Helyi hiteles emberekre meg rettenetes nagy szükség lesz a fennmaradáshoz. De szükség lesz az új miniszterelnök önmegtartóztatásához is, a hirtelenség levetkőzéséhez és annak felismeréséhez, hogy a támogató barátok nem mind bársonyszékbe valók.
Szép feladatsor mindenkinek. Mi pedig itt vagyunk „lent”. Tettrekészen, egymást tisztelve, szeretve, különbözőségünket elfogadva és békés jövőt együtt építeni vágyva.
Pálmai Tamás
