Magyar-Hon-Lap

1970. Agatha Christie új regényében a Frankfurti utasban nem tűnik fel sem Poirot, sem Marple kisasszony. Ezzel szemben van utalás a „hatvannyolcas” diáklázadásokra, s azok esetleges mozgatórugóira.

Meg sem történt bűnnel ma is vádaskodnak némelyek, igaz, nem akasztás a vége, „csak” pedofil vád. A vádlók sunyi módon elbújnak, s elhangzik az a mondat is: Semmit nem állítottam, csak kérdeztem. Ez is örökség a kommunizmusból.

Az október 23-i gyűlések körüli számháborúra pont került a cellainformációk alapján számolt hivatalos közléssel: a Kossuth téren több mint 80.000 fő emlékezett meg, míg a Hősök terén zajlott rendezvényen 45.000 fő vehetett részt. Nem biztos azonban, hogy ez a lényeg.

A fiatal felnőttek érdeklődésének újjáéledését nemcsak Észak-Írországban, hanem Nagy-Britanniában, az Egyesült Államokban és az Ír Köztársaságban is észlelték. Nagy-Britanniában a jelenséget „csendes ébredésnek” nevezik.

Minden ember egyedi példány, sajátos, össze nem téveszthető tulajdonságokkal, jellemvonásokkal. Ez adottság. Genetika. Ám ez az adottság tovább is fejleszthető, faragható, alakítható, de akár sárba is döngölhető. Ebben az önsors-alakításban az embernek – épp mert ember és esendő – vannak ilyen meg olyan napjai.

Az imádság, a béke embere volt, aki minden embert tisztelt. Nagylelkűsége megbotránkozást okozott, hiszen az éppen ajándékba kapott csizmát vagy kabátot odaadta az első rászorulónak, akivel találkozott. Nem gondolt magára, csak másokra. Ha valakinek szüksége volt a segítségére, nem volt se éjjele, se nappala, amíg nem segített.

A magyar ember a búzát életnek nevezte, mert tisztelettel adózott neki, hisz a jó termés biztosította a megélhetését évről évre. Ezért a gabonamagból készült kenyér nem csak egy étel, hanem az élet jelképe is. A vetéstől az aratáson át a kenyér morzsájáig minden fontos volt.

Gáspárik Attila müncheni előadása (2025. augusztus) megállíthatatlanul terjed az interneten. A transtelex.ro többek között ezt írta: Egy müncheni kulturális rendezvényen elhangzott, ironikus történelmi gondolatkísérletből országos lejáratókampány lett. Néhány kiragadott mondat elég volt ahhoz, hogy Gáspárik Attilát, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház volt igazgatóját a Fidesz-párti sajtó és politikusok „Trianon-tagadóként” és „nemzetellenes

Ha valamit irigylek a száz évvel ezelőtti magyar politikából, az a nemzeti egység, amit Trianon kiváltott az ellenzéki és kormánypárti emberekből egyaránt. Egyfajta csatabárd elásó hangulat alakult ki. Ez megmentette a kétségbeeséstől az embereket, mert mindenki bízott abban, hogy a történelmi Magyarország helyreállítható, vagy legalább a kár érdemi lépésekkel csökkenthető.