Szoktunk büszkélkedni nyelvünk különlegességével, gondolkodásunkra kiható belső logikájával. Nem is alaptalan ennek tudatosítása. Annak érdekében, hogy ezzel a kincsünkkel jól gazdálkodjunk, oda kell figyelnünk a szavak pontos jelentésére is. Sok veszekedés, felesleges feszültség származott már abból, hogy egyazon szónak a vitázó felek más-más értelmet adtak. Máskor a pontatlan szóhasználattal tudatosan becsapnak bennünket.
Két olyan példát említek, ahol a szavak pontos jelentése kulcsfontosságú.
Az első példa az új kassai érsek kinevezésével kapcsolatos. Mint tudjuk, XIV. Leó pápa Marek Forgač segédpüspököt bízta meg az érsekség vezetésével.
Olvasom egy hozzám írt levélben, hogy a kinevezés „egy forgácsnyit megrendítette bizalmamat a pápa iránt.” Az én bizalmam nem rendült meg. A vád az, hogy az új érsek állítólag párszor áldást mondott együtt élő azonos nemű emberekre, és támogatja Ferenc pápa egyes konzervatívok által vitatott 2023-as Fiducia Supplicans nyilatkozatát.
Ami Ferenc pápát illeti, az LMBTQ lobby valójában átértelmezte, kiforgatta a szavait. A véleménye azonban egyértelmű: „azon törekvésekkel kapcsolatban, melyek a házassággal egyenlővé akarják tenni a homoszexuális személyek közötti kapcsolatokat, nincs semmi alapja annak, hogy hasonlóságokat vagy akár csak távoli analógiákat lehetne megállapítani az egyneműek együttélése és Istennek a házasságra és a családra vonatkozó terve között”. (Amoris laeticia 251)
Ennek fényében hogyan értelmezhetjük, ha egy pap vagy püspök áldást mond egy homoszexuális ember felett? Az áldás szót egyesek jóváhagyásként értelmezik, olykor hálaadás jellege van. Pedig az áldás mást jelent. Voltaképp kérő ima. Olyan kérés vagy jókívánság, amely Istentől származó erőt, növekedést és életet közvetít az ember számára. Bűnösnek tartod a homoszexuális embertársadat, vagy betegnek? Mindegy. Imádkozhatsz érte.
A másik példám egyszerűbb. Felmerült, hogy az új kormány egyik minisztere máris távozni készül. Erről cikkezett a HVG. A miniszterelnök erre azt mondta: a HVG olyanról írt, amit már megcáfoltak. A cáfolat azt jelenti, hogy bebizonyították egy állításról, hogy nem igaz. Ebben az esetben nem volt cáfolat, hanem mindössze letagadták, hogy felmerült a lemondás gondolata. Cáfolni nehéz, tagadni könnyű.
Ajánlom a gondos és pontos fogalmazást, és a hírek, híresztelések megfelelő értékelését mindenkinek.
Surján László

