Csurka István emlékezetes mondata szerint a szakértelem csak egy bolsevik trükk. Ez a kijelentés azért született meg, mert 1989 után az MSZP azzal támadta az új, illetve újjá alakult pártokat, hogy nincsenek szakértőik, nem kormányképesek.
Hallgatom Orbán Viktort, aki a Tisza kormányról állítja, hogy nem értenek a kormányzáshoz. A közigazgatás valóban egy szakma, ami tanulható. Valami, amihez mi, az első kormány tagjai szintén keveset értettünk. Van viszont egy óriási különbség. Mi tudtuk, mit akarunk, nem elégedtünk meg azzal, hogy elődeinket ócsároljuk.
A Tisza pártnak hiába van jó vaskos, kinyomtatott programja, nincsenek elvei, nincsenek céljai. Fő feladata ezért nem a cél elérése, hanem elődeinek politikai, újabban szinte fizikai megsemmisítése.
Jön az 1956-os szabadságharc 70. évfordulója. Biztos vagyok benne, hogy fényes külsőségek között zajlik majd, tiszteletét teszi a mai Európa számos vezetője. Ők alighanem szép emlékekkel távoznak. Még magasról nézvést / Megvolna az ország, / Werbőczi-utódok / Foldozzák, toldozzák. De érdemes benézni a szőnyeg alá. Túravezetőnk Kurucz Dániel (KözTér). Ő olyanokkal beszélgetett el, akik ma is minisztériumi alkalmazottak. A kép, amire segítségükkel rápillanthatunk, rémisztő. Állásukat féltő, tehát név nélkül nyilatkozó emberek.
Hét bár név nélkül nyilatkozó, mégis bátor ember.
Egyikük megmagyarázza, hogy a miniszterek miért támadják folyton a már legyőzött múltat: „Most mit mondjon? Hogy nem tudjuk, hogy kell kormányozni, ezért jobb híján árulkodunk az előttünk lévőkre?”
A kormánytagok „nem képesek kijelölni az állami cselekvés céljait és irányát. Ezért áll a közigazgatás és az államigazgatás 60%-a. Ami működik, az épp a Fidesz 16 éve miatt működik, mert a megmaradt kollégák lehozzák rutinból a mindennapi feladatokat, anélkül, hogy feladatot kapnának rá, vagy egyáltalán beszélnének velük.”
Ducsay Zsuzsanna (a Miniszterelnökség közigazgatási államtitkára, a Telex volt adatvédelmi jogásza) egyik elhíresült e-mailje ugye kiszivárgott nemrégiben a munkaidő betartásáról, de írt egy másikat is, hogy ne zajongjanak, mert az zavarja Magyar Pétert a munkában. Nos, ott, vagyis az Alkotmányban már csak az ő embereik vannak, mégis mindenkinek elküldték a mailt, olyan egységeknek is, akik kilométerekre ülnek tőlük. Ilyet akkor csinál valaki, ha dilettáns.
Baltazár – Az új vezetéstől összesen hat e-mailt kaptam eddig. Korábban egy óra alatt kaptam hat e-mailt, most május 13-a óta összesen hatot. Ebből kettőt most a Ducsaytól, kettőt pedig nyáron a hőségriadó miatt. A másik kettő meg még ennyire se volt fontos.
Cicero szerint Vitézy Dávid „vezetési stílusa nem teszi alkalmassá arra, hogy minden folyamat jól működhessen. Ott dolgozó ismerősök azt mesélik, hogy mindenről személyesen akar dönteni a legapróbb részletekig, ezért egy csomó minden áll, vagy ami még rosszabb, nem ért hozzá, ezért inkább halogat vagy megszüntet dolgokat.”
Diderot: „Onnan tudtam a nyáron, hogy még van munkaviszonyom, hogy kaptam fizetést. De konkrétan nincs munka. Nem beszélgetnek velem, velünk. Nem kapunk feladatokat, azt csináljuk, amihez nem kell vezető, de ez nem tudom, meddig fenntartható. Van egy kollégám a HM-ben (Honvédelmi Minisztérium), ő lassan befejezi munkaidőben Dosztojevszkijtől a Bűn és bűnhődést.”
A HVG megírta, hogy a Miniszterelnökség meghirdette a gazdálkodásért és személyügyekért felelős helyettes államtitkári tisztséget. Alfa úgy véli, hogy „Ez is elképesztő nagy hiba. Lemondott Tarjánné Molnár Eleonóra 09. 30-án, majd egy nyilvános hirdetésben keresik az utódját. Ez egy nemzetbiztonsági kockázat, az ég szerelmére. Abban a pozícióban olyan dolgokat tudsz és látsz, ami nettó államtitok. Erre meghirdetik a Facebookon.”
Diderot hozzáteszi: „Ez szegénységi bizonyítvány is. Mivel ez egy bizalmi állás kéne legyen. Azt gondolnád, a Tisza-szigetekből vagy a kampányból van már vagy 10 jó jelölt, de nincs. Ráadásul ugyanez a helyzet a Belügyben, ott is lemondott ugyanezen a poszton a helyettes államtitkár.”
Alfa – „És vannak egészen meghökkentő dolgok, mint például, hogy miközben semmilyen kommunikáció nincs fentről lefelé, és így de facto munka sincs, azért Rákay Philip és még pár ember szerződéseit kerestetik az összes minisztériumban. Úgy tudom, eddig nem sok sikerrel.”
Az ellenzék által kritizált facebook-kormányzás is tételt tévesztett. Október 5–9. közt a miniszterelnöknek 33 db posztja volt, amiből mindösszesen 11 foglalkozott a kormányzással és 22 bármi mással.
Tehát 33%-ban foglalkozott a miniszterelnök és így a magyar kormány a költségvetési hiány mérséklésével, az ipari termeléssel, a gazdasági és bizalmi mutatókkal, a vagyonadóval stb.”
Cicero – „Azt tapasztalja mindenki, hogy nincs vezetői döntés. Nem működik az állam. Elszakadt a helyettes államtitkári szint alatt a közigazgatás, és onnantól csak a lendület viszi előre az ügyeket, lényegében, ami működik, az önszorgalomból működik. Államtitkári szint fölött meg dilettantizmus van. Például Gajdos László, mikor megtudta, hogy a honvédség segít a Pilisi Parkerdőnek kordában tartani, azt hiszem, a vaddisznóállományt, le akart mondani.”
Figaro – Szerintem már kimondhatjuk: A Facebook-kormányzás anatómiája az, hogy nem működik az állam. A döntések nem hosszú távú hatástanulmányok, szakmai konzultációk vagy társadalmi érdekegyeztetés alapján születnek, hanem az alapján, hogy mi vált ki azonnali figyelmet, tetszést vagy felháborodást a közösségi médiában.
Alfa – Most is ugyanúgy van minden, ahogy eddig. Virág elvtárs kitalálja, hogy Pelikán József lesz maga a termék, az eszköz céljainak eléréséhez. És Pelikán, aki gyanútlanul ebbe beleáll, hibákat követ el. Mi történik vele? Folyamatosan börtönbe kerül, mert nem érti ezt a rendszert – ez a Fidesznél mondjuk Hankó volt, most meg pl. Gajdos vagy Lőrincz Viktória. Bár szegénykém (Lőrincz) állítólag annyira gyenge láncszem, hogy ezt még a tiszások is tudják róla – egyáltalán nem működik a tárcája. Olyan feltűnően, mintha ez már szándékos lenne. Azt hiszem, mégiscsak ő a Tisza-kormány Virág elvtársa, a tökéletes termék.
A KözTér teljes anyagában van még jópárt meglepő kijelentés. Javaslom az egész cikk elolvasását. Kérdés, hogy mit lehet ezzel a csődtömeggel kezdeni. Az egyik lehetőség, hogy majd csak beletanulnak. Ezzel az a baj, hogy a világ nem áll meg, s ráadásul ma is igaz, hogy Magyarország percei drágák. A másik az lenne, hogy a kormány elkezd a szakemberekre hallgatni. Ez járható út, de a Tisza Fidesz-fóbiája nem teszi lehetővé. Az ellenzék számára aranybánya az egész történet. De ha az ellenzék beszorul a mindent támadó pozícióba, amire nagy a kísértés, akkor képtelen érdemben növelni a szavazótáborát.
Az ország jövője azon múlik, hogy visszaszerzi-e az ellenzék a szavahihetőségét a saját táborából kívülre kerültek körében, illetve, hogy a kormányoldal képes-e a bosszúálláson kívül érdemi munkára.
Haladás persze csak akkor lesz, ha a Tisza megtalálja az iránytűjét. Egy szinte kizárólagosan jelszavakat gajdoló és gyűlöletre hergelő heterogén tábor számára nehéz, ha nem lehetetlen közös célokat kitűzni. Egy dolog látszik biztosnak: Magyar Péter úr nem lesz nyolc évig sem miniszterelnök.
Surján László

