Mivel sok évet megéltem, még – igaz, hogy gyerekként – Szabad Nép is volt a kezemben. Nem sokszor, mert akkoriban nem járattunk lapot, később is csak a Magyar Nemzetet. De jól emlékszem a rikkancsra, aki a korabeli, zárt ablakok mellett mondható vicces változatban így kínálta a portékáit: „Szabad nép a magyar nemzet? Színház a demokrácia. Ludas a Matyi.”

Azután a Magyar Dolgozók Pártja eltűnt, s vele a Szabad Nép is. De a nép nem lett szabadabb, viszont nem is tűnt el. Ha kedve szottyant, Népszabadságot olvashatott. Hiába, a magyar találékony, még a balog fele is nagyszerűen tud úgy változni, hogy a lényeg ne változzék. Teltek, majd pangásba fulladtak az évtizedek, az 1956-ban született MSZMP is elveszítette a második M betűt, a Népszabadság pedig hű, de független lett. No meg egy idő után veszteséges.

Amikor a svájci tulajdonos nem akarta tovább finanszírozni, nem akadt a baloldalon vagyonossá lett KISZ titkárok közül egy sem, aki átvette volna a lapot. S lőn sírás és fogaknak csikorgatása.

Pedig a végstádiumban egészen olvashatóvá szelídült a lap, ha már mértékadónak nem is lehetett mondani, csak képzelni. A lényeg: elhalálozott. Távozása nem fájt millióknak.

Most azonban – hogy a nyomtatott Népszava és a Magyar Nemzet is bedobta a törülközőt, a Népszabadság életre kelt. Hogy az újraélesztés menyire lesz sikeres, nem tudom. Az új idők új szelei a képernyőre vetítették a lapot, ami az én konzervatív ízlésemnek nem fel meg. Olvasom persze a Magyar Nemzet online változatát is, de most a sokoldalú tájékozódás igényével rákattintok az nszo.hu oldalra is, de a lapozás, a papír zörgése hiányzik.

Eme sajtótörténeti visszatekintés után néhány gondolat az általam olvasott első cikk kapcsán. A szerző Rónay Tamás. Remélem, nem Rónay György unkája, bár már tudom, hogy az alma ugyan nem esik messze a fájától, de tud messzire gurulni tőle.

R. T., bár nem Rónay színvonalon, de írni tud. A cikke a vélemény és a tudósítás keveréke. A vasárnapi „négy igenes” népszavazás a téma. Nem ismertetem az egészet, csak egy részt emelek ki. A negyedik kérdés az RTV Slovenija közszolgálati rádió és televízió kötelező előfizetési díjának (üzembentartási díjának) megszüntetése. Ki ne örülne, ha kevesebbet kell fizetnie? Ám „a döntés kiszolgáltatja a közmédiát: ha a saját bevétele kiesik, működése közvetlenül az állami költségvetéstől és a mindenkori kormány jóindulatától függ majd.” Ez igaz. A hiba ott van, hogy annak idején, amkor az SZDSZ javaslatára nálunk megszűnt a kötelező tv díj, az akkori baloldali sajtó kicsit sem tiltakozott. De jól tudjuk, hogy csak az ökör következetes.

A cikk a témától függetlenül két dolgot hangsúlyoz: Janša populista és Janša Orbán Viktor szövetségese. Kimondatlanul: még a patás ördög is jobb nála.

Némileg gunyoros megjegyzéseim ellenére üdvözlöm a feltámadt Népszabadságot. Kívánom, hogy legyen valóban baloldali, eszmékhez kötődjön, ne emberekhez. Ha a maga korlátjai között hiteles lesz, és nem propagandista, érdemes lesz olvasni.

Surján László