Nyolc éve már, hogy Charles Palmer-Buckle ghánai1 érsek Magyarországon járt. Akkor interjút adott a Magyar Kurírnak, ami ma is érvényes igazságot mond ki. Nagyon végig kellene gondolni az üzenetét az európaiaknak, különösen a hatalom birtokosainak, de a helyzet megértése mindenkinek kötelessége. Az alábbiakban részletek olvashatók az interjúból. [S. L.]
Hogyan szólítja meg a társadalmat a Katolikus Egyház Ghánában?!
Három csatornán keresztül evangelizálunk: hirdetjük Krisztus örömhírét; hitre nevelünk, a szentségek felvételére készítve és azután is; mások szolgálatával teszünk tanúságot hitünkről. Szociális, egészségügyi, oktatási szolgáltatásokat nyújtunk. Több mint kétezer általános iskolánk és több száz középiskolánk van ez az állami iskolák 25–27 százaléka, az egészségügyi intézmények 11 százaléka van a Katolikus Egyház kezelésében. A karitatív szolgáltatások 58 százalékát működteti az egyházunk, amely 1880 óta van jelen az országban.
A katolikusok jelen vannak a közéletben, hallatják a hangjukat a politikában?
Igen, a Katolikus Egyház felvállalja ezeket a szolgálatokat, amelyeket felsoroltam, másrészt a katolikus oktatás, képzés minőségi, ezért a katolikusok jelen vannak a politikai, gazdasági, kulturális életben. Mindezt más keresztény felekezetekkel együtt tesszük, akik szintén sok szolgáltatást nyújtanak a kormánnyal együttműködve.
Az Egyház fel mer vetni a kormánynak kényelmetlen kérdéseket is?
Igen, az Egyház prófétai szerepet vállal. Európában a hit ehhez képest sokkal inkább a privát szférába tartozik és ezt nagyon sajnálom. A kereszténység nem lehet „sekrestyekereszténység”, az Areioszpagoszon kell megélni, ahol a döntések születnek, a nép között.
Hogyan lehetünk a föld sója, ha a sót a sekrestyében tartjuk? Jelen kell lenni a társadalmi, politikai, kulturális, gazdasági, pénzügyi élet terein, ahol a globalizáció zajlik.
Ott kell lennünk, bátraknak kell lennünk, nem maradhatunk kívül, el kell vinnünk az evangélium sóját a közoktatásba, és mindenhová, ahol a morális jellegű döntések megszületnek. A kereszténységnek az élet középpontjában kell lennie.
Milyen problémákkal néz szembe az afrikai egyház?
Az európai posztkeresztény kor elkeserít minket. Gondoljunk csak bele, keresztény misszionáriusaink főként Európából érkeztek: holland, ír, angol, német, francia, olasz, spanyol, portugál misszionáriusok. Egészen megdöbbent minket, hogy ma pedig olyan dolgokat hallunk keresztény gyökerű európai országok kormányaitól, amelyek szöges ellentétben vannak azzal, amit a misszionáriusaik hirdettek nekünk.
Mondok egy példát: a család. Nálunk, Afrikában nagycsalád van. Őseim még poligám családokban éltek. Jött a kereszténység, és azt tanította, a házasság egy férfi és egy nő köteléke. Nehezen, de megértettük, elfogadtuk, ma nagyrészt monogám házasságokban élünk mi is. És akkor az európai kormányok elkezdik azt hirdetni nekünk, hogy a házasság nem egy férfi és egy nő közössége, hanem lehet két férfi és két nő között is. A mi kultúránkban ez tabu.
És most Anglia, Hollandia, Spanyolország, Portugália, akiknek misszionáriusai megtanítottak minket a házasság értékére, azt mondják, hogy vagy elfogadjuk az egyneműek házasságát, vagy nem adnak pénzt a fejlesztésre, a betegek kezelésére, a gyerekek oktatására.
Természetesen a homoszexuális ember is Isten gyermeke, tiszteletben kell tartani. De hogy rákényszerítenek egy országra egy másik kultúrát, ez érthetetlen: vagy törvénybe foglaljuk az egyneműek házasságát, vagy nem tudjuk kezelni a betegeinket.
Szenvedünk ezektől a feltételektől, amelyeket a nyugati világ, a Világbank, az ENSZ támaszt. Megpróbálunk ellenállni, de sokszor a politikusok a hatalmukat féltve nem állnak ellen, eladják a méltóságukat.
Milyen hatással van az afrikai emberekre ez az európai gondolkodásmód?
Vannak néhányan a keresztény fiatalok között, akik éppen emiatt tolódnak az iszlám fundamentalizmus felé. Mert az iszlám igent mond az életre, a sok gyermekre és nemet mond a homoszexualitásra. Amikor egy fiatal keresztény azt látja, hogy a keresztény Európa elárulta őt, és jön egy muszlim, aki azt mondja, boko haram – ami azt jelenti, hogy minden, ami nyugatról jön, negatív – akkor hajlik arra, hogy őt kövesse.
Ki adhat választ erre a súlyos helyzetre, ki képes reagálni a terrorizmusra?
Az egyetlen út a párbeszéd útja. Megérinteni ezeknek a fiataloknak a szívét, találkozni velük, tanúságot tenni egészen a vértanúságig.
Nem vágyunk a vértanúságra, de szükség van olyan keresztényekre, akik készek odaállni ezek elé a fiatalok elé, akiket egy olyan lélek ejtett rabul, amely szemben áll bármely vallással.
Hogyan győzzük meg a Boko Haram, az al-Shabaab, az ISIS, az al-Kaida fiataljait? Egyrészt nagyon sok párbeszédre van szükség, másrészt becsületes politikára és gazdaságra Európa és Amerika részéről. Sajnos a politika becstelen, kettős mércét alkalmaz.
Globalizációról, nyitottságról beszélnek, a határok megnyitásáról a gazdasági mozgás érdekében, és a multinacionális vállalatok belépnek a nyitott határokon az országomba és elveszik az egyszerű emberek földjeit, éhbérért dolgoztatják az embereket, aztán nyugaton jó pénzért eladják a kakaót, a kávét. Európában a mi fiataljaink kárára növekszik így a jólét.
Ghánából is kivándorolnak a fiatalok?
Igen, sokan elindulnak Európa felé, a Földközi-tengeren keresztül. Elmennek a tanult fiatalok, akik munkát találnak Európában, mint orvosok, mérnökök… olyan szakmák képviselői, amelyekre oly nagy szükségünk lenne az ország fejlődése érdekében. Elmennek a tanulatlan fiatalok is, mert azt látják a tévében, milyen jó az élet Európában. Aztán kihasználják, új rabszolgaságba vetik őket, elveszik az irataikat. Vannak olyan közel-keleti országok, ahol a ghánaiak 16–20 órát dolgoznak éhbérért, embertelen körülmények között.
Milyen reményekkel tekint Afrika jövőjére?
Afrika a világ reménysége, tavasza. A népesség fiatal, míg Európa a demográfiai télbe hajlik. Az afrikai ember agya még szűz, nincs jól kihasználva.
Be kell fektetnünk a fiatalokba, mindent meg kell tenni azért, hogy otthon érezzék jól magukat. Úgy kell nevelnünk őket, hogy mélyen gyökerezzenek a család, a humanizmus, a demokrácia értékeiben. Szegény Afrika! Ha Európa valóban keresztény lenne, Afrika valóban fejlődne.
A Katolikus Egyháznak ezért nagy feladata van: az örömhír hirdetése, az emberek elméjének formálása, és a szeretetben való szolgálat. Evangelizálni kell Afrikát, és Európát is újra kell evangelizálni.
Keresztény, humanista politikusokat kell nevelni. Ahogyan Gandhi mondta: „A Föld mindenki szükségletét ki tudja elégíteni, csak a kapzsiságát nem.” A globalizációt a kapzsiság uralja, ezen kell változtatnunk.
1 Ghána körülbelül háromszor akkora, mint Magyarország, 29,4 millió lakosa van, ebből 65 százalék 35 év alatti. A keresztények az ország lakosságának 71 százalékát teszik ki, ebből 13,1 százalék katolikus, rajtuk kívül vannak protestánsok (metodisták, anglikánok, presbiteriánusok, baptisták – összesen 14 felekezet) és hatalmas növekedést mutatnak a pünkösdi szabadegyházak, a lakosság 24 százalékát teszik ki. A keresztény lakosság egy része nem azonosul egyik egyházzal sem. Az emberek 13,4 százaléka muszlim, 5 százalék a törzsi vallásokat követi.
Közreadta: Surján László
