Magyar-Hon-Lap

Magyar Péter a napokban a köztelevízió vendége volt. A negyedórás interjú valójában egy előre betanult monológ, műfaját tekintve pedig politikai vádbeszéd volt.

1947 októberében volt a beregszőllősi templom megszentelése. Tudatában volt, hogy életét közvetlen veszély fenyegeti. Ennek ellenére elment a templomszentelésre.

Úgy emlékszem, hogy az ősz fényei, ha csak egy pillanatra is, de mindig megállásra és ámulatra késztettek. Valahogy már a kezdetektől fogva úgy tűnt, hogy nem csupán evilági forrásból táplálkoznak, a nyár végének olykor álomszerű árnyalatai. Így szeptember végén az egyre vastagabb levéltakaró ráncait egyengetem sepregetve a járda kövein. Persze,

Orbán Viktor a párizsi olimpia után kijelentette, hogy a magyar kormány támogatná az ötkarikás játékok budapesti megrendezését. Most, hogy a szurkolás, az ünneplés és a megnyitó miatti közfelháborodás már csak egy nyári emlék, érdemes tárgyilagosan is körbejárni a témát. Mindjárt az elején szögezzük le: kell a budapesti olimpia, mi több,

Bartolomé de Las Casas élete tanúsítja az evangélium erejét, amely Isten és a felebarát szeretetében nyilvánul meg. Műveiben megmutatja, hogy a büszkeségtől és az önmegvalósítás vágyától megrészegült modern európaiak ugyanolyan démoni dekadensek lehetnek, mint azok a vérszomjas kultúrák, amelyeket meghódítottak.

Még gyermekkorom kezdetéről, már az önmagamra eszmélésem előtti időkből ismerős és azóta meg nem szűnő fáradtságod, mintha most megsokszorozódott volna. Mintha nem a régi volnál.

A séta az Erzsébet tértől a Lánchídon át a Tabánig tart majd, ahol közös születésnapi tortázásra, életigenlő ünneplésre is sor kerül, amely során megerősíthetjük elkötelezettségünket az élet védelme mellett.

Az emberfia – ha van annyi mersze, hogy pár pillanatra ki merjen lépni a számára oly jól kitalált mókuskerékből – csak gondolkodik, csak mélázik, csak csodálkozik. Ez különleges dolog ám, hisz az egész evet-szerkezetet éppen azért dolgozták ilyenre ki, hogy ne legyen ideje használni a még ki nem mosott agyát

Az utódállamok többsége még száz év alatt sem tudta felfogni, hogy Trianonban nemcsak vagyont, nemcsak területeket kapott, hanem élő embereket is.