Magyar-Hon-Lap

Ez a foci ragadós valami. Nem tudok szabadulni tőle, mint témától. De tán nem is akarok, hisz annyi minden jut eszébe az embernek róla. Csak úgy ne járjak, mint Móricka, akinek bármiről ugyanaz jutott az eszébe… Igaz, az én apám nőgyógyász volt, így tán nekem megbocsáthatóbb, mint az előbb emlegetett

Mint már kiderült, néztem a focivébét. Sima argentin győzelemként indult, drámai csata lett a döntő. Élveztük. Drukkoltunk. Én – sosem gondoltam volna – az argentinoknak. Pedig sosem szerettem a focijukat. Valahogy olyan kemény, durva, fantáziátlannak tűntek. Maradona idején csak rá építettek. Ami nem mindig tett jót nekik. Őt sem szerettem.

1991. október 26-án emlékművet avattunk a mosonmagyaróvári sortűz helyén. Az avatásra összegyűlt ünneplők a városházától gyalog vonultak az emlékműhöz. Mellettem Dornbach Alajos képviselőtársam. (Boldog idők, amikor egy kormánytag és egy ellenzéki képviselő együtt vonul egy nemzeti jelentőségű eseményre.) Beszélgettünk. Dornbach nem örült, hogy október 23-a nemzeti ünnep lett. Értetlenkedésemre kifejtette:

Ki tudja, ki az a Karl Lueger? Nagyhatású beszédei szerint a németeket és a szlávokat, e két magasan fejlett népet, a magyarok valóságos rabságban tartják. Úgy véli, hogy minden baj forrása és központja Budapest, amelyet egyszerűen Juda-Pestnek keresztelt el. A magyar kapitalisták kíméletlenül elnyomják a szegény cseheket és németeket. A

2022. október 15-én, Bacsfán, a Szentantali Könnyező Szűzanya Kegyhelyén megtartott Isten szolgája Esterházy Jánosnak szentelt emléknap fontos eseményeként Schranko László plébános atya imaszövetség létrejöttét hirdette meg. Az újonnan megalakult lelki közösség Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek védnöksége alatt fő feladatának tekinti, hogy tagjai naponként imádkozzanak Isten szolgája Esterházy János boldoggá avatásáért.

Romsics Ignác az Európai utas 12. évfolyamának 43. számában fontos áttekintést adott arról, hogy az idők folyamán eleink mit gondoltak a trianoni diktátumról. Az első reakció aligha lehetett volna más, mint az elutasítás, sőt ebben ritkán látott nemzeti egység alakult ki. Abban viszont, hogy mi a kívánatos megoldás, már nem

Volt osztálytársaim most mosolyognak. Tudják, mekkora focista voltam. „Aranytartalék” Áronkával együtt. Mégis iskolabajnokok egyszer. Mert azért a csapat tagjai voltunk végig. Minden gyarló focitudásunkkal, de nagy-nagy közösségi érzéssel a kebelünkben. Most mégis erről „értekeznék”. Innen a baráti mosoly. Aki nem tudja, tanítja… Ám most nem erről van szó, hanem a

Dr. Surján László egy televíziós beszélgetés1 apropójául Örkény István 1976-ban a minnesotai egyetemen tartott előadását jelölte meg.2 A tizenhat évig nem publikált szöveg látszólag a közép-európai groteszkről szól, de valójában ezen irodalmi stílus, műfaj társadalmi hátterét igyekszik megvilágítani. Az író többek között az itt élő népek közös jellemzőjének tartja, hogy

Bár a népesedési krízis évtizedek óta az ország elsőszámú problémája, a baloldal kormányon tabusította, ellenzékben pedig félremagyarázta – értsd: szociális kérdéssé degradálta – a családpolitikát. Április óta nemzeti ellenzéke is van az Orbán-kormánynak. Őket viszont már nagyon is foglalkoztatja a téma. Esetükben nem a tények félremagyarázása, hanem inkább félreértése jelenti