Magyar-Hon-Lap

Igen, Ferenc pápa magyarországi látogatása során megtanultam szeretni őt. Sok mindent lehetett olvasni róla, ami nem mindig tette szimpatikussá. Ám egyszer felfigyeltem egy mondatára, amelynek lényege körülbelül így összegezhető: Sose arra figyeljetek, amit mondanak rólam, amit a média közöl, hogy mondtam. Arra figyeljetek, amit hallotok, hogy kijön a számon. Amióta

Egy korábbi írásunkban bemutattuk, hogy Ferenc pápa nagyon árnyalt és összetett apostoli üzenetekkel készült magyarországi látogatására. Most, a pápalátogatás végén nem ezekkel, hanem híressé vált spontán akcióival, gesztusaival, az őt kísérő váratlan jelenségekkel foglalkozunk. Kétség sem fér hozzá, hogy ezek a gesztusok nem előre kiszámított diplomáciai vagy média („celeb”) fogások,

Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké (Zsid 13,8). Minél inkább betölt valakit a Szentlélek, annál mélyebben gyökerezik krisztusi identitása. Az ilyen ember nem a levegőbe beszél, a szavának súlya van. Nem változtatja úgy a véleményét, mint más ember a gatyáját. Egy korábbi cikkemben írtam arról, hogy a közéleti megmondóemberek

A Szentatya közelgő – második – budapesti látogatása előtt az ellenzéki megmondóemberek szokás szerint „megfejtették”, mi lehet Ferenc pápa „politikai célja” a történelmi jelentőségű vizittel. Mindez persze nem a mindenkori pápáról szól, hanem róluk, akik még mindig le vannak ragadva a marxi-engelsi doktrínánál: „a lét határozza meg a tudatot”. Kezdjük

Napjaink két legdivatosabb metaforája: a falak ledöntése és a hidak építése. Természetesen mint szükséglet és pozitívum. Ugyan kit ne ragadnának meg a közeledés és egymásra találás eme hasonlatai? Különösen mifelénk, ahol például a berlini fal vagy a Mária Valéria-híd jelentősége messze túlmutat azok fizikai szerepén. Mégis, a hídépítés és a

A nemzeti egység megteremtésének kevés eszköze és annál több akadálya van. Ezért meg kell becsülnünk ezt a keveset, különösen akkor, amikor olyan erős akadályai vannak, mint a négyévente ismétlődő hatalom-megszerzési küzdelmek, vagy az áthidalhatatlan ideológiai különbségek. Az egységnek az a legerősebb kényszerítő körülménye, hogy egy hazában élünk, és egy történelmünk

Napokon át uralta a Horn Gyula sétányról szóló vita a belpolitikai diskurzust, harminc év után is napirenden tartva a kommunizmussal és általában az emlékezetpolitikával kapcsolatos erkölcsi kérdéseket. Az előzmények ismertek: a javíthatatlanul baloldali 13. kerületi önkormányzat kezdeményezésére a főváros tavaly júniusban jóváhagyta a Horn Gyula sétány elnevezést, s a néhai

Az ökumené korát éljük. A felekezetek kapcsolatában ez nem csak a hitviták korának lezárását és az együttműködés időszakát jelenti, hanem azt is, hogy a nagy társadalmi kérdésekre csak egy érvényes keresztény válasz adható, amit együtt kell megadni. Ez persze nem jelenti az egyes közösségek hagyományainak és sajátságainak feladását. Ilyen sajátság

Az orosz-ukrán háború sok ezer fiatal áldozata azt érezhette, mint a világháború haldokló katonája: „Pedig jó lett volna még egy kicsit élni”. Az ő félbe szakadt életük súlyos érv a béke mellett. Nem kevésbé súlyos a háború eszkalációjának veszélye, ami még több áldozatot követelne. Minden háború borzalmas és elkerülendő. Akkor