Pálmai Tamás: Ember a talpán

Ember a talpán az, aki ma el tud igazodni a teljes megbolondulás felé haladó világunkban. Erről is beszélgettünk ma Ferenc testvérrel, keményfejű székely barátommal Nagyszalonta felé. Hisz olyan dolgokról hall az ember, amiről nyilvánvaló, hogy marhaság, mégis világhatalomnyi országok veszik komolyan.

Naponta annyiszor ér valamilyen meghökkentő hír, ahányszor egy média híreibe botlunk. Hát, ha még kutakodunk is! Csak, ami a szomszédunkban történik elképesztő. Nem a háború, mert arra ez a jelző nagyon kevés sajnos, hisz korunk fegyvereivel vívott harc mindennapjai embertelenek, elborzasztók, rettenetesek. Elképesztő azonban a médiák harca. A szembenálló feleknek egy szavát sem lehet elhinni, akkora a manipuláció lólába, mely messziről kilóg alóluk. Hogy mekkora a baj, arról a határainkon átözönlők tudnának mesélni, ha volna hozzá kedvük és erejük. Ám erre nincs is szükség. Elég az arcukra nézni.

Közben ma éppen véglegessé vált – még nem hivatalossá – az országgyűlési választások végeredménye. Történelmi siker született: 3 millió felett a Fidesz-KDNP listára szavazók száma. Hála a határon túliaknak is. Ilyen nem volt még. Kétharmad igen, mint most is, 135 jobboldali hely a 199-ből. A „rémkoalíció” 57, a Mi hazánk 6, a német kisebbség 1 mandátumhoz jutott. Kell is a stabil kormány-zati háttér és a határozott vezető, hisz járvány, háború, gazdasági válság árnyéka vetül jövőnkre. Jókor mondta Václav Klaus: Orbán Viktor az egyedüli hiteles politikus a mai Európában. Az egyetlen, aki valóban nemzetét és országát igyekszik képviselni, ezt nem rejti véka alá, és ennek megfelelően is cselekszik. „Nem egy egyszerű győzelemről van szó. Ez a nyugati világ jövőjéért folytatott küzde-lemben aratott győzelem” – mondta. Tölgyessy Péter szerint Orbán már évek óta nemzetközi tényező, ilyen a magyar történelemben még nem volt. Ő az egyetlen, aki érti az országot. Most csak az vezérelte: ki kell maradni a háborúból. A Fidesz-KDNP sikeresen szólította meg a falusi, kisvárosi embereken kívül a nagyvá-rosokban élőket is. Nevetségesnek tartja azt az ellenzéki állítást, mely szerint Magyarországon nincs demokrácia. Szerinte is most az a legfontosabb, hogy ne sodródjunk bele a kétpólusú szembenállás hisztériáiba. A háborúba.

Talponálló ember próbálván lenni magam is folyamatosan igyekszem tájékozód-ni, ezért fülelek, olvasok, nézek és próbálom összerakni a jelenkor történelmének mozaikkockáit. Ebbe beletartozik a napi sajtó olvasása is. E tevékenység közben döbbenek rá arra, hogy a porrá vert ellenzék – ritka kivételektől eltekintve – semmit sem tanult a vereségből. Elég, ha csak Fletó egyórás szpícsére gondolunk, de még inkább azokra a reflexiókra, amelyek akár Garázda Borsikától akár a vidékre leránduló (mert ugye Budapest fent van) választási megfigyelőktől származnak, akik egyszerűen állatnak néznek minket, szerintük Mucsa Ost-ban lakókat.

De hát már Csipike szarvasa is lelkesen énekelte – miközben vígan csatázott a másik bikával – szeressük egymást gyerekek! Tegyünk mi is így. Szeressük egymást, de lehetőleg csata nélkül. Hogy talpon tudjunk maradni.

További
cikkek

Hírlevél