Nemzeti tükör

A magyar nemzet politikájának hét törvénye látható felírva erre a különleges ajándéktárgyra, amely a magyar miniszterelnök birtokában található. Ebbe beletekintve – saját magunk mellett – a XXI. századi Magyarország nemzeti politikájának alappilléreit is láthatjuk, olvashatjuk. Ezeket Orbán Viktor fogalmazta meg tavaly augusztus 20-án, ünnepi beszédében, amelyet az összetartozás emlékhelyének átadásán, a Kossuth Lajos téren mondott el.

Lássuk tételesen e törvényeket és próbáljuk meg hozzátenni saját gondolatainkat, vagy azt, ami éppen eszünkbe jut elolvasásukkor!

1. Haza csak addig van, amíg van, aki szeresse! Nagyon szép gondolat. Én is úgy érzem, hogy a haza a lelkünkben él, létezik igazán. Radnóti Miklós jut eszembe róla, akitől bizony sokaknak volna mit tanulni a hazaszeretetről, hiszen ő még a munkaszolgálat idején sem tudta nem szeretni hazáját. „Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,/nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt/kis ország, messzeringó gyerekkorom világa./Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága/s remélem, testem is majd e földbe süpped el. Itthon vagyok. (…) Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,/s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály;/ annak mit rejt e térkép? Gyárat, s vad laktanyát,/de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát.”

2. Minden magyar gyermek újabb őrhely! Ha valaha tartósan kárt szenvedtünk a történelmünk során az sosem a vesztes csaták miatt volt, hanem azért mert „kiszültek” minket az általunk behozottak eddigi területeinkről. Ugyanaz történt, mint most Európával: feladtunk valami nagyon lényegeset a kényelmünkért. Az egykori nyugat-európai vendégmunkások ma lassan többségben lesznek. Őslakosnál 1,4% a szaporulat, azaz fogyatkozás. A behozott „olcsó munkaerőnél” 
6-7%. A többi már csak idő és matek. Nos, a mai magyar kormánynál többet senki a világon nem tesz a megszületendő gyermekekért. Iszonyúan fontos ez!

3. Az igazság erő nélkül keveset ér! Cromwell óta ismert e mondás: „Bízzál Istenben és tartsd szárazon a puskaport!” Vannak, akik ezt úgy értik, hogy nem szolgálhatunk egyszerre két Istennek, én inkább úgy fogom fel, hogy segíts magadon és Isten is megsegít! A kormány ma hisz igazunkban és nem fél, erőteret alakít ki, ami nem mindenkinek tetszik. De csak szavakkal nem megy a dolog.

4. Csak az a miénk, amit meg tudunk védeni! Hát ehhez kell az erő. A hon-védelmünk lassan visszakerül a Károlyi mihályi állapotokból oda, ahová kell!

5. Minden mérkőzés addig tart, amíg meg nem nyerjük! Persze – mondják sokan – a foci! De: ép testben ép lélek. Minden determinált. Egyik sincs a másik nélkül. Nagyon fontos az edzett test és az ép, erős lélek együttese, szimbiózisa, és a küzdőszellem megtanulása, gyakorlása. Ismerünk néhány lélek-óriást, aki satnya testben is világhírűt alkottak. Ők a kivételek, akik erősítik e szabályt.

6. Határa csak az országnak van, a nemzetnek nincs! Ismét a lélek. Mint ahogy a haza, a nemzet is a lelkünkből ered, abban él. Merjünk büszkék, lenni magyar-ságunkra! Merjünk patrióták, akár nacionalisták, lenni, de vigyázat: sosem lehe-tünk soviniszták! Nemzetünket úgy szeressük, hogy közben sose helyezzük más nemzet fölé. A másik egyenjogúságának el nem ismerése mindig bajt szül. Szeressük az embert, mint entitást, fajtól, nemzettől függetlenül. Én épp Suciu doktor urat siratom, aki szászlekencei főnököm volt anno, a világ legrendesebb embere, míg el nem vitte vírus.

7. Egyetlen magyar sincs egyedül! Ezt rég mondta ki magyar kormány. De jól tette, hogy megszólalt. Kellett. Mint ahogy e – kicsit lelki – tükör is. Nézegessük!

Pálmai Tamás

További
cikkek

Hírlevél