A meghatározások a mumust a magyar néphiedelemben gyermekeket ijesztgető láthatatlan lényként írják le. Leginkább a sötétséggel hozzák összefüggésbe, de magáról az alakjáról nincs pontos leírás sem a magyar, sem más népek hiedelemvilágában. Egyes feltevések szerint azért nincs róla sehol egzakt kép, mert mindenki számára saját félelmeinek megtestesítője. Rosszindulatú szellemlényeknek tartják őket. A mindennapokban, azaz a köznyelvben a gyermekek megregulázására, ijesztgetésére használják: „Ha rossz vagy, elvisz a mumus!” A Magyar Etimológiai Szótár szerint „hangutánzó eredetű gyermeknyelvi szó lehet. Korábbi mumu alakja végén az -s kicsinyítő képző, az m kettőződését pedig a hasonló értelmű német Mummelmann alaki hatása okozhatta. Más nyelvek ilyesféle szavai, mint a lombard momo, román momăie, újgörög mamuna, alighanem a magyartól és egymástól is függetlenül jöttek létre.”

Mumus tehát mindenhol van. Kosztolányi Dezsőtől Stephen Kingen át J. K. Rowlingig sokakat megihletett. Most nekem is eszembe jutott. Az éjjel – régóta nem volt ilyen – még rossz álmom is volt. Persze nem magával a mumussal, hanem betörőknek álcázott nem magyar állambiztonságiakkal, akiket aztán épp egyszerű rendőr kollégáik tettek hidegre. Happy end, mondhatnánk. De nem a történet maga az érdekes, hanem hogy miért is jött elő a képletes mumus éppen most? És lehet, hogy nemcsak nálam, hanem másoknál is. A válasz egyszerű, benne van a definícióban: mert saját félelmeinek megtestesítője. Most meg éppenséggel van okunk a szorongásra. Az orosz-ukrán háborút még elbírta a lelkünk, pedig a szomszédunkban zajlik, és magyarokat is érint. Az évezredes, mondhatni bibliai időben gyökerező izraeli-palesztin viszály durva fellángolása azonban már soknak bizonyult. Előhozta a mumust. Vajon miért? Talán mert nagyon régi eredetű, de még inkább azért, mert következményei az egész világ békéjét érinthetik, mert brutalitása mellbeverő, mert olyan népet is érint, amelyet mérnöki pontossággal megalkotott tervek szerint akartak megsemmisíteni alig nyolcvan évvel ezelőtt, mert a mostani agresszor a saját népét is túszul használja. Mert lelkünkbe égtek a képsorok a rettegő izraeli gyermekekről és szüleikről, a halomban fekvő holttestekről a kibucban, a félmeztelen elhurcolt fiatal nőkről, de a puskalövéstől megemelkedő, majd összeeső palesztin lánykáról is.

Legszívesebben meghirdetném: eladásra ajánlom, sőt ingyen odaadom saját mumusomat azoknak, akik ezt a rémséges állapotot tudatosan előidézték, a feleket felfegyverezték, majd hanyatt dőlve a fotelükben kinyitották a csapóajtókat, és elégedetten nézik a következményeket. Mint a kakasviadalban vagy a ketrecharcban. Persze nem ilyen könnyű megszabadulni sötét árnyainktól. De meg kell próbálnunk. Naponta jót cselekedve, imádkozva. Közösen. Sokat. És – mint többször emlegettem már – szárazon tartva a puskaport. Mert a mumus irtózik a hittől, és utálja a tömjén- és a salétromszagot.

Pálmai Tamás