Ilyen közel volt hozzám – mutatta a mértéket kezével a tíz év körüli mosolygós srác a tévében, mint szerény horgász a közepes csukányi halat. De a folytatás nem kópés, hanem örömmel teli volt. A pápáról, annak budapesti látogatásáról beszélt. Majd bal kezét a mellkasára tette, és így szólt: olyan meleg lett a szívemben – kis szünetet tartott, szeme bepókhálosodott, de befejezte mondatát – és ez olyan jó érzés volt!
Még élénken él tehát bennünk e látogatás sok-sok mozzanata, de máris itt van a másik nagy eseménye hitünknek, nemzetünknek. Sőt, talán még ennél is több már a csíksomlyói búcsú mára. Hiszen az inkább református kötődésűnek mondott Rákóczi Szövetség a világ minden sarkából összeszedett 300 katolikus és nem katolikus, de magyar gyökerű gyermeket vitt zarándokolni, és ahogy megszólaltak, az valóban maga a határtalan öröm volt. Ausztráliától az Egyesült Államokig terjed a szórás, ahonnan jöttek, s torok szorul, könny fakad, amint beszélni kezdtek. De 40 éve Amerikában élő, először Erdélybe látogató magyar beszéde is galuskás lett, és ködös a tekintete már a nagyváradi fogadtatás után. Tőkés László református püspök pedig Budapesten búcsúztatta a Csíksomlyóba indulókat. Egész nap gyóntató ferences atya meg arról beszélt, hogy egyre többen beszélnek hozzá ilyenkor más nyelven, többek között románul is. Nyakas kálvinista farcádi Feri barátom nélkül meg tán meg sem tartanák a szentmisét. Tavaly, a pár hónapos térdprotézisével a Kálvárián ment fel. Most kicsit szíve szakadt, de Pesten maradt, hiszen másik térdét két hete „robotizálták”, s bizony azzal még csak tévét nézni szabad.
Van valami rendkívüli tehát ebben a nyeregben, ebben az eseményben. Erdély kicsit a megmaradás helye lett a magyar nemzet számára, s ezen belül Csíksomlyó az összetartozás szent helyszíne is, ahol valóban, minden évben kiárad a Szentlélek, és áthatja az ott lévőket, s kicsit a tévé előtt rekedteket is. Mára ehhez még hozzáadódik a béke és a megbékélés utáni egyre nagyobb vágy is. Ezért a spontán ökumenitás és a növekvő soknyelvűség is. Most az egyszer nem lenyúlnak tőlünk valamit, hanem hozzánk csatlakoznak, magyarokhoz, hiszen kis maradék hazánk, Magyarország – Vatikán és a Ferenc pápa mellett – lassan az egyetlen marad Európában olyan ellenálló közegként, rögnyi makacs akaratként, amely szembe megy a háborús uszítással.
Helyi ferencesek szerint: „Ha már pünkösdkor annyi ember együtt van, sokan ott élik át a Szentlélek-várást, együtt virrasztanak a hegyen, ünneplik meg a pünkösdöt, és úgy mennek haza. A Szentlélek egyik munkálkodása épp ennek az egységnek a megteremtése, figyelmen kívül hagyva a mindenféle különbözőségeket. És itt jöhetne az igazi meglepetés: mi van, ha a Szentlélek ezt a struktúrát is szét akarja feszíteni, ki akarja tágítani? Valamikor nem hittük, hogy Csíksomlyón protestánsok is lesznek, vagy kereső emberek – katolikusok vagy protestánsok – akiket valami megmagyarázhatatlan vonzás visz oda. Ahol egyfajta nagy egységet tapasztalhat meg – és ez már nem Mária műve, hanem a Szentléleké. El lehet játszadozni a gondolattal: nem azért van-e éppen pünkösdkor ez az ünnep, mert a Szentlélek a különböző keresztények közötti egységen akar munkálkodni? Netán még a nemzetek közötti egységen is? Szükségünk lenne a Szentlélek bölcsességére, hogy felismerjük az idők jeleit. Olyan folyamatot tapasztalunk ugyanis, amelyet nem mi indítottunk el, hanem az élet hozta. Olyan katolikus zarándoklattal, Mária-ünneppel van dolgunk, amelyet az élet tágít ki évről évre. Most kellene bölcseknek lennünk, hiszen jelentkezhetnek a félelmek, hogy ez csak miénk, katolikusoké, ezt nem engedhetjük át másoknak. És jogos kérdés számunkra, katolikusok részére, hogy miként lehet ezen búcsú katolikus identitását úgy megőrizni, hogy közben mások se érezzék kizárva magukat. A Szentlélek tudja erre a választ, nekünk a Szentlélekre való nyitottságra van szükségünk – és hogy figyeljünk az idők jeleiben munkálkodó Lélekre. Hiszek abban, hogy ez a búcsú azért van pünkösdkor, mert a Szentlélek az egység lelke, munkálója. Ebben az egyre széttöredezettebb világban nincs még egy olyan rendezvény, ahol ilyen nagy magyarságélményt tudunk megélni. Miért kellene ebből kizárni valakit, csak azért, mert mondjuk protestáns?”
A somlyói ferences honlapon ez olvasható: „Immár 456 éve minden igaz magyar szíve ide húz Csíksomlyóra. Itt találja meg küzdelmes, vergődő életének vigaszát, reményét és támaszát. Úgy jön ide, mint a bajba jutott, aggódó, félő gyermek az édesanyjához. Ide hozza könnyeit, gyászát, bánatát s kevéske örömét, és reménykedve kéri anyai oltalmát küzdelmes életéhez. Ide hozzák a férfiak küzdelmekben megkopott lelküket, meggyengült hitüket. Az édesanyák kevés örömüket és sok bánatukat, tengernyi könnyüket s aggodalmakban összezsugorodott szívüket. Ide vonszolják az öregek elfogyó erejüket, homályosodó szemeiket, elfáradt szívük reménykedő dobbanásait. Ide hozzák az ifjak és leányok szép bizakodásukat, s támaszt kérnek égi Anyjuktól jövőjükhöz és keresztény jövőjük beteljesedéséhez.”
Idén 800 éves a ferences rend, ezért is Urbán Erik, az erdélyi ferencesek provinciálisa a szónok, és ezért is az idei mottó: „Üdvözlégy, ki szűz lévén templommá lettél!” (Assisi Szent Ferenc imájából).
2023 május 27-én, pünkösd szombat delén mi itt vagyunk. S ha elmegyünk majd, és hazaérünk, akkor is együtt maradunk. Katolikusok és más vallásúak. Magyarok és velünk békében együtt élni akarók. Mi itt és szerteszét a világ minden sarkában. Egy szent vérből szövött háló részeként. Mint az ünnepi szónok mondta: egyenként és egyénenként téve a dolgunkat ott, ahová a Jóisten rendelt, megfelelve annak a regulának is nevezett keret értékrendjének, mely a jövőnk sziklára való építésében elengedhetetlen. Mosolygós, mindenki számára érthető, szép magyarsággal mondott, életszagú és éppen ezért a mindennapi életben alkalmazható szavai nemesen egyszerűek voltak, tulajdonképpen ismert, csak mindegyre elfelejtett sarokkövei a normális emberi életnek, az egymáshoz való viszonyulásunknak.
Mondjuk vele hát, hogy mi itt, és most, és mindörökké munkásai akarunk lenni annak a világnak, amelyet mindig védenünk, óvnunk és építenünk kell.
Pálmai Tamás
