Kinek dolgozik Orbán?

Kemény vádakat vágott Orbán Viktor fejéhez az Európai Néppárt – ezzel a harsogó cikkel jelentkezett az index.hu.

Juknevicienė Rasa litván EP-képviselő (az Európai Néppárt egyik alelnöke) szerint Orbán Viktor miniszterelnök nyilvánvalóan Vlagyimir Putyinnak dolgozik, és nem a magyar nép valódi akaratát képviseli. Így egyszerűen belülről rombolja az Európai Uniót – vélekedett. Ugyanakkor azt is kérte, hogy Magyarországot fosszák meg szavazati jogától az Európai Unióban.

Így kezdődik az írás, ami több sebből is vérzik. Nem kétlem, hogy Rasa JUKNEVIČIENĖ szavait pontosan idézték, de pozícióját nem. A hölgy ugyanis nem alelnöke az Európai Néppártnak, hanem a parlamenti frakció alelnöke, mi itthon úgy mondanánk, hogy az egyik frakcióvezető-helyettes. Kijelentését, olvassuk azt kaján kárörömmel vagy mélységes felháborodással, a helyén kell kezelni. Semmiképp nem hivatalos, az arra jogosult néppárti testület döntéséről van szó, pedig a cím ezt sugallja.

Nem mintha a Néppárt jelenlegi vezetésétől távol állna egy ilyen nyilatkozat.

Kinek dolgozik Orbán? Putyinnak. Miért nem tesz semmit az EU, hogy megállítsa? Nem látjátok, hogy az EU belülről pusztul? Sajnos túl gyengék az eszközök, hogy megállítsák őt. Ez a válasz kiábrándító, mert az emberek egy hatékony EU-t szeretnének látni. Ez így nem mehet tovább. Jogi eszközöket kell találni, amelyekkel megfoszthatják Orbán Viktort szavazati jogától. „Nem hiszem, hogy a magyar nemzet, amely 1956 óta példát mutat mindenkinek, azt akarja, hogy Oroszország győzzön” – tette hozzá Juknevicienė. Továbbá, hogy a következő hét minden uniós tag számára nehéz lesz, de „minden egzisztenciális próbát ki kell állni. Egy olyan ellenség, amely nemcsak Ukrajnát, hanem más európai országokat is fenyeget, nem győzhet.

Azt jól látja a képviselő asszony, hogy jelenleg nincs jogi eszköz a kezében, hogy a vágyai – amelyek inkább Guy Verhofstadt gondolatai – valóra váljanak. Tisztázzuk: ez egyben azt is jelenti, hogy nincs olyan szabály, amelyet Orbán Viktor megsértett volna.

Bizonyos megértéssel kell viselnünk a litván képviselő hozzáállását, hiszen ők nálunk lényegesen többet szenvedtek a szovjethatalomtól. Az ezzel kapcsolatos zsigeri félelmeiket azonban nem kellene kötelezővé tenniük az egész európai közösség számára. Nekünk azért ott van Antall József üzenete is, amit az oroszoknak mondott: ha leveszik a bilincset a kezünkről, baráti kézfogásra fogjuk azt nyújtani.

Végül a helyettes frakcióvezető asszonynak tisztelettel ajánlom, hogy mielőtt Verhofstadt úr kottájából énekel, próbálja meg megérteni a magyar álláspontot. Ehhez nem kell különösen nagy szellemi teljesítmény, csupán annak a felismerése, hogy

döntéseinket nem az oroszoktól való görcsös félelem, hanem a nemzeti érdek vezényli, ami sok esetben, például a költségvetés felülvizsgálata esetében is, az európai közösség közös érdeke.

Tehát arra a kérdésre, hogy kinek dolgozik Orbán, a helyes felelet az, hogy a magyaroknak és az európaiaknak.

Surján László

További
cikkek

Hírlevél