Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter volt a szolnoki MKDSZ és KDNP, illetve a Pro Civitate Dei Egyesület vendége. A miniszter elmondta: ahhoz, hogy sikeresek lehessünk, vállalnunk kell a vitákat, és minden esetben konstruktív megbeszéléseket kell folytatnunk.️ Kiemelt szerep jut ebben a KDNP-nek, hiszen máig tagjai vagyunk az Európai Néppártnak, ami szintén nem mentes a konstruktív, párbeszéden alapuló vitáktól. Az európai integráció jövője attól is függ, hogy hajlandóak vagyunk-e megismerni egymás kultúráját, egymás történelmét, hiszen a kulturális kötelék elősegíti egymás megértését.
A rendezvényt megtisztelte jelenlétével – mások mellett – Rehó János, a KDNP szolnoki alapszervezetének elnöke; Szalay Ferenc, Szolnok város polgármestere; Gaal Gergely, a KDNP országos választmányának titkára; Dr. Kállai Mária országgyűlési képviselő asszony; Botka János Hunor, a Szolnoki Járási Hivatal vezetője; Smidné Vereb Julianna, a KDNP Heves Vármegyei Szervezetének elnöke és Császár Zoltán, a Pro Civitate Dei Egyesület elnöke is. Nagyon köszönjük Eglesz Dóra csodálatos fuvola-előadását is, mely tovább emelte a rendezvény fényét.
![](https://mkdsz.hu/wp-content/uploads/2023/01/1-1024x683.jpg)
![](https://mkdsz.hu/wp-content/uploads/2023/01/2-1024x683.jpg)
![](https://mkdsz.hu/wp-content/uploads/2023/01/3-1024x683.jpg)
![](https://mkdsz.hu/wp-content/uploads/2023/01/4-1024x683.jpg)
![](https://mkdsz.hu/wp-content/uploads/2023/01/5-1024x683.jpg)
![](https://mkdsz.hu/wp-content/uploads/2023/01/6-1024x683.jpg)
![](https://mkdsz.hu/wp-content/uploads/2023/01/7-1024x683.jpg)
![](https://mkdsz.hu/wp-content/uploads/2023/01/8-1024x683.jpg)
![](https://mkdsz.hu/wp-content/uploads/2023/01/9-1024x683.jpg)
![](https://mkdsz.hu/wp-content/uploads/2023/01/10.jpg)
![](https://mkdsz.hu/wp-content/uploads/2023/01/11-987x1024.jpg)
![](https://mkdsz.hu/wp-content/uploads/2023/01/12-1024x683.jpg)
Fotó: Gregus Bertalan