Magyar-Hon-Lap

A 2026-os országgyűlési választás mögött egy kulturális és generációs törésvonal is áll. A fiatalok fogékonyak az újra és az érdekesre, különösen akkor, ha a hagyományos világ képviselőinek stílusa is idegen számukra. Így vált a generációs törésvonal kulturális szakadékká.

Orbán Viktor tehát távozik a hatalomból, és Magyar Péternek ellenségkép nélkül kell összetartania a felettébb sokfajta igényt támasztó táborát, s közben meg kell felelnie Brüsszel elvárásainak is.

Ami most Magyarországon történt, az a népakarat elemi érvényesülésének tűnik. Hogy ez mennyire volt manipulált, azt a jövő dönti el, illetve az fogja szentesíteni vagy megcáfolni, hogy mennyit sikerül betartani a nyerteseknek az ígéretekből.

Ennek a napnak nem az a lényege, hogy ki ünnepel, és ki szomorkodik. Van, aki kínjában üvölt, és van aki örömében ujjong. És vannak, bár alighanem kevesen, akik hidat építenének az üvöltők és az ujjongók között.

Nem tévedés. Nem arról írok, hogy kire. A mire? nem a listát jelenti, hanem azt, hogy mi a döntésem indoka.

Miközben a választási kampányban szórványosan már a fizikai erőszak is megjelent a jobboldallal szemben, Nyugat-Európában a hagyományosan gondolkodók elnyomása mindennapos jelenség. Az ideológiai apartheidből a civil terrorszervezetek (pl. Antifa) és a hatóságok egyaránt kiveszik a maguk részét.

Surján László fiktív párbeszéd sorozata a végéhez ért. A kormánypárti és az ellenzéki szavazó még egyszer összecsapnak (kulturáltan), majd mennek a szavazóurnákhoz.

Legyen szó húsvéti körmeneten részt vevő közszereplőkről vagy választási kampányról, az „álkeresztény” jelző menetrendszerűen felbukkan olyanok szájából, akik templomot legfeljebb a villamos ablakából láttak. Eközben a tetőkről az ún. liberális keresztények lesipuskásai tüzelnek. Ám tényleg szükség van Magyarországon a kultúrkereszténységre?

Surján László cikksorozatában egy fiktív kormánypárti és ellenzéki szavazó beszélget egymással. Értelmesen, de szenvedélyesen vitáznak, keresik az IGAZSÁGOT. Április 12-én kiderül.