Magyar-Hon-Lap

Olvasmányok pandémia idején

A bezártság olvasásra késztet. Persze szebben hangzik, ha azt mondom, az otthon töltött órák lehetőséget adnak sok könyv régóta halogatott olvasására. A könyv mindig élményt jelent, de ebben az időszaban terápiás szerepe is van. Oldja a bezártság ingerszegény világát. Egyfajta találkozás élményét nyújtja. Ezekbe a találkozásokba is magát viszi az

Tovább

Keresztúti gondolatok

Miértek és kételyek sorjáznak. Miért vállaltad a szenvedést Uram? Miért a kínt és a halált, ráadásul a megszégyenítő gyalázatot? Lehetett volna másképp? A tudós teológusok szerint igen. Semmi nem korlátozta a Mindenhatót, amikor elhatározta a Megváltást.  Ha pedig ez így van, akkor kell legyen valami lényegi üzenete nemcsak magának a Megváltásnak,

Tovább

A teremtésvédelem radikalizmusa

A teremtésvédelem nemcsak a környezetről, hanem a teljes teremtett világról, tehát az emberről is szól. Sok hang szól ma veszélyeztetett környezetünk védelmében. Közöttük egyre erőteljesebb az egyházak teremtésvédelemről szóló szava, aminek sok közös vonása van a többivel, hiszen a probléma közös. Van azonban két lényeges különbség is. Egyrészt a címben

Tovább

Húsvét

Tavaly ilyenkor még abban bíztunk, hogy majd nagyszerű, régi karácsonyunk lesz. Nem lett. Aztán szilveszter sem úgy sikeredett, mint eddig. Most ismét húsvét közeleg, és már most világos, hogy annak is örülnünk kell, ha nem lesz szigorítás, nemhogy lazítás. Ami meg a közeli és távolibb jövőt illeti, elég, ha csak

Tovább

Töprengés és kórrajz

Meg voltam győződve, hogy Gyurcsány Ferenc, miután az MSZP-t elhagyva új politikai homokozót épített magának, azért rövidítette azt DK-nak, mert Dobrev Klárának akart kedveskedni. Az utóbbi hetek fejleményei alapján mégis arra hajlok, hogy a DK voltaképp azt jelenti: De Kár. De Kár, hogy ennek a pártnak sem a politikusai, sem

Tovább

Csaba testvér kommunikációs tanácsai

Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy általa üdvözüljön a világ. (Jn 3,14) Teremtő Istenünk a maga hiteles képét, igazi arcát, szép, jellemző tulajdonságait Jézus Krisztusban fedte fel, nyilatkoztatta ki nekünk! Ő nem ítélkezik, hanem üdvözít, azaz felemel, kiteljesít, a bennünk lévő értékeket a felszínre

Tovább

Az EPP a Fidesz után

Mintha még a Fidesznek az EPP frakción belüli ellenfelei is kezdenének rájönni, hogy nem ilyen lovat akartak. Francois-Xavier Bellamy legalábbis lát esélyt arra, hogy a kapcsolatok rendezhetők. Úgy véli, hogy például a migrációra való magyar reagálást ma már mindenki helyesli. Francois-Xavier Bellamy francia néppárti képviselő szerint a Fidesz távozása nagyon

Tovább

Hány keresztény lesz 2050-ben?

hazám, boldogtalan Európa,ha túléled a harcok végét,elbírod-e még te az Istent,a Szeretetet és a Békét? (Szabó Lőrinc: Hazám, keresztény Európa) Akiben a címet olvasva hiányérzet támadt, annak igazat kell adnunk: lemaradt a helyhatározó. Mivel a szekularizáció globálisan zajlik, ám európai centrummal, érdemes több irányba is kitekintenünk. Hány keresztény lesz tehát

Tovább

Mózes hanyatló keze

1949. december 4-e. A sztálinizmus csúcsra jár. Akkoriban vasárnap is megjelentek a lapok. A Népszava címoldalán a januárban kezdődő első ötéves terv szövege. Megtudjuk, hogy a Szovjetunió Legfelső Tanácsa különbizottságot állított fel Sztálin elvtárs közelgő 70. születésnapjának méltó megünneplésére. Ezen a napon a Budapest Pasaréti Református Gyülekezet 39 éves lelkipásztorának, Joó Sándornak a

Tovább

Hírlevél