Vereség New Jersyben

Pár éve még elképzelni sem tudtam volna, hogy a magzatvédelem lesz az egyik fő politikai vitatéma az Egyesült Államokban. Mára pedig egyértelműen ez a helyzet. A fő figyelem az alkotmánybírósági szerepkört betöltő Legfelsőbb Bíróságra irányul, ahol elvileg az életpárti bírók vannak többségben. Ettől való félelmében Binden elnök, illetve a demokrata pártiak felvetették, hogy fel kellene hígítani az életfogytiglan kinevezett bírók létszámát, mert amúgy ők leválthatatlanok. Lépni azonban nem léptek még. Közben az egyes államokban egészen eltérő döntéseket hoznak. Texas jár az élen a szigorításban: kimutatható szívhangok esetén tiltja az abortuszt. Az életvédők győzelemnek élik meg, hogy e csak Texasra érvényes törvény felfüggesztését a Binden adminisztráció nem tudta elérni.

Azonban nemcsak jó hírek jönnek. New Jersey idén októberben egy olyan törtvényt hozott, ami számomra felfoghatatlan. Eddig a 14. hétnél idősebb magzatok elpusztítása csak kórházban történhetet, és a magzat életkorától függetlenül abortuszt csak orvos végezhetett. Az új törvény mindkét korlátot eltörölte. Ez tehát azt jelenti, hogy kórház hátért nélkül is lehet abortálni, sőt az abortusz esetleges szövődményeit nem kell bejelenteni, továbbá nővérek, orvos asszisztensek is megszakíthatják ezentúl az un. aspirációs technikával a terhességeket. A törvényt egyhangúan hagyták jóvá és a kormányzó örömmel üdvözölte, hogy szélesebb körben lesz hozzáférhető a „reproduktív egészségügyi ellátás”. Már régi taktika, hogy a dolgokat nem néven nevezik.  Voltaképp magzatgyilkosságról van szól. A rendelkezés miatt örvendező kormányzó bizonyos Phil Murphy azt mondta magáról, hogy egy életet töltött el a katolikus egyházban.

New Jersey tehát az életvédelem szempontjából elesett, de ettől függetlenül az egész Egyesült Államokban zajló vita szembesíti az amerikaiakat az abortusz kérdésével. A felmérések szerint egyébként a közvélemény szűk többsége ellenzi a terhesség mesterséges megszakítását. Más felmérések ugyanakkor azt mutatják, hogy a magukat vallásosnak mondók ugyancsak többséget alkotnak, de számuk tíz év alatt 75-ről 63 százalékra csökkent.

A címképünkön egy 15 hetes magzat látható. Ki meri állítani, hogy nem ember???

Surján László

További
cikkek

Hírlevél