Egy felejthetetlen hét Európa szívében

MAGIS: JEZSUITA IFJÚSÁGI TALÁLKOZÓ MAGYARORSZÁGON

Jelentkezési határidő meghosszabbítva!

Az idei év mottója – „Megtalálni Istent mindenben” – kapcsolódik a Szent Ignác megtérésének 500. évfordulójára emlékező ünnepi évhez. Az ignáci lelkiségben a „magis” kifejezéssel jelöljük az ember törekvését, hogy azt kutassa, mi Isten szándéka, hogyan lehet az Ő nagyobb dicsőségét szolgálni. Ennek szellemében született ez a több mint 15 éves múltra visszatekintő nyári program, melynek első felében arra hívják a fiatalokat, hogy újfajta módon ismerjék meg önmagukat, másokat és Istent. Ezt szolgálják a megszokottól eltérő helyzetek, az experimentumok, melyeken ki-ki ráébredhet a közös munka jelentőségére és arra, hogy bár eltérő kulturális háttérből érkezünk, mindannyian az Egyház nagy családjába tartozunk. 11 különböző experimentum közül lehet választani: pl. csendes lelkigyakorlat, zarándoklat, mások segítése, budapesti élő kövek, azaz templomok révén való evangelizáció, szakrális tánc, a teremtett világ védelme, avagy a jezsuita létbe belekóstolóhét.

Az esemény augusztus 7-től 15-ig tart Magyarország mellett Szlovákia is vendégül látja az egyes témakörök iránt érdeklődőket. A záróesemény Miskolcon lesz augusztus 13-15-én.

Jelentkezés és regisztráció 18-35 éves korig.

Részletek: https://magis.jesuits.eu/magis-europe-2021-elj-at-egy-felejthetetlen-hetet

hello@magis.jesuits.eu

https://magis.jesuits.eu/

https://www.facebook.com/MAGISEU/

https://www.instagram.com/magiseurope/

További
cikkek

Hírlevél