Van-e élet a romkocsmákon túl is?

Mottó: „Szabad időmben a törvényes nőmmel
Jogok alapján rendelkezem. (Jól megverem.)
S ne mondja senki, hogy mit kéne tenni,
Amikor én fizetek.” (Fonográf)

A nagy leleplezéseket követően (Karmelita-, új BM bejárás) új műfaj indult útjára: a „szembenézés” önmagunkkal. Győrffy Ákos érthetően kifejtette ezzel kapcsolatban a vállalható keresztény álláspontot, amit a szenvelgő liberálisok szemmel láthatóan rosszul viselnek, hiszen az érvelés kihúzta alóluk a képzelt piedesztált, ahonnan elszámoltatni akarnának minden konzervatív embert, aki a Fidesz-KDNP támogatója volt.

Babarczy Eszter odáig megy, hogy hallani szeretne egy vérbeli bigott Orbán-hívőt, hogy miként lehet egy ilyen rendszer hívévé válni, és annak hibái ellenére azt támogatni.

Nem vagyok író, sem fölkent papja a méltóságos „értelmiségi” kasztnak, csak egy gondolkodni tudó mérnök, aki 70-hez közeledve megélve ezt-azt, tanulva sok mindent, gyökereiben a magyarságot vallva nem szégyelli, hogy Orbán Viktort tiszteli, szereti, és kiáll érte mindazon teljesítmény alapján, amivel ezt az országot építette..

Tehát:

33 évet volt „szerencsém” élni a szocialista világ korlátai között, és nagyszerű lehetőségnek tűnt a vértelen rendszerváltás, amikor reményeink szerint új életet kezdhettünk, A 89-es átmenet (Ellenzéki kerekasztal, Dunagate, 4 Igenes népszavazás) után a szabad választás új időszámítást indított el az én fejemben is, egészen a taxisblokádig, ahol feketén-fehéren kiderült, hogy már ketté vagyunk szakítva. Az SZDSZ és a mögöttük állók mindent is hajlandóak voltak sutba dobni, mert nem ők kormányoztak. Utána volt még néhány „nagyszerű” ügy (Hanákné, Hordót a szónoknak, Demokratikus Charta), amiben a liberális értelmiség egyöntetűen az ország megosztásában és a gyűlöletkeltésben járt az élen (ld. Kornis úr: „Mi, liberálisok sokkal jobban gyűlölünk titeket, mint ti minket”).

Jött 1994, és az MSZP az SZDSZ-szel karöltve szakértőileg „visszajött”, és a liberális értelmiség megint elégedett és boldog volt, hiszen a húsosfazék közelében elmúlt a hasfájás: a demokrácia féltése, a barna eső és minden más lejárt lózung naftalinba kerülve várta a nehéz időket, a mainstream értelmiség csendesen kussolva élvezte a helyzetet. Védték a Bokros-csomagot, támogatták a közművek idegen kézbe juttatását, az oktatás magyarbálinti szétverését, kompetencia alapúvá tételét.

Orbán első kormányzása megint hajszál volt a levesben, hiszen számos intézkedése új utat mutatott, de a gazdasági hatalom hiányában 2002-ben elvesztette a választást a nyugdíjasoknak ígért 19 ezer forint, és az országnak mondott „mindent megtartunk ami jó, sőt jobbá tesszük” Medgyessy szlogen által. A családtámogatási intézkedések azonnali fölszámolása, a Strabag Demokraták vállalhatatlan ügyei, a Gyurcsány-féle hatalomátvétel, mind belefért a liberális értelmiség tűrőképességébe. Elnyomás „nem volt”, a 2006 októberi események nem is léteztek, hiszen Brüsszelben nyilatkozott Heller Ágnes erről, tagadva a tagadhatatlant.

Az igazsághoz tartozik, hogy néhányan fölszólaltak a szemkilövetés és a rendőri túlkapások miatt, de végül, végig lapították a 2010-ig terjedő időszakot, és elnézték az SZDSZ hallgatólagos támogatását a Gyurcsány- majd a Bajnai kormány mellett, valamint a véreskezű rendőrvezető budapesti Pro Urbe díját Demszky demokrata Gábor kezéből. Az állami vagyon szétlopása sem volt téma, a reptér eladás, a Mol részvények értékesítése stb. Önök, mint állítólag „gondolkodásból élő emberek”, nem jelezték az ország ismételt kifosztását, a saját, jól kipárnázott körülményeik között „alkothattak”, és éltek a közösség által megtermelt javakból, hiszen valós termelő munkát életükben nem volt „szerencséjük” létrehozni.

„Ment-e A könyvek által a világ elébb?” – kérdezte a költő a XIX. sz-ban, és Önökben meg sem fordult a felelősség gondolata azzal a néppel szemben, amelynek verejtékes munkája biztosította a mindennapi kenyerüket, miközben a hétköznapi embert behúzták a svájci frank hitel csapdájába, és az önkormányzatokkal együtt az egész országot kiszolgáltatottá tették ezáltal, és nem emlegettek vállalhatatlan történéseket.

Egy kivérzett, térdre kényszerített, külföldről irányított országot vett át Orbán Viktor 2010-ben, és állított talpra keserves munkával, és széles körű támogatással, hiszen a négyszer kétharmados támogatás az irány helyességét mutatta.

Családtámogatás, a nemzet határok feletti egyesítése mind magasztos cél, amelyet egy távlatosan gondolkodó ember a magáénak érezhet, hiszen a jelenleg élők közül senki nem tehet arról, hogy magyarként hová került, mely környező ország tagjaként próbálja magyar identitását őrizni.

Az sem mindegy nekünk, „agymosott fidesztámogatóknak”, hogy minden dolgozni akaró ember méltó munkát kaphatott, sőt ha akart válthatott, mert a bejött gyárak fölszívtak mindenkit, aki állást keresett. Ekkor Önök bölcsen hallgattak ezekről az eredményekről, és bőszen „nerezni” kezdtek, ez olyan sarokkő volt, ahol a jószándékú összefogást (Nemzeti Együttműködés Rendszere), egy szűk elit belső körévé lehetett hazudni, pedig a 2010-es indulás nem erről szólt.

Arról sem szóltak Önök az elmúlt 16 év alatt, hogy a leszakadt néprétegek gazdasági fölemelése megindult, hiszen a kötelező szociológiai beillesztés (óvoda, iskola) mind a fölnövekvő új generációknak távlat nyitását jelentette, ne fetrengő, munkanélküli, kiuzsorázott családi körülmények konzerválása folyjék tovább, hanem a gyerekek mást akarjanak, többet ennél, amit a szerencsétlen sorsú otthon tud nyújtani. Önök itt is hallgattak, a sajtójuk is ezt tette, csak most derül ki, hogy az EU támogatások megvonása miatt került nehéz helyzetbe ez a projekt is, de Önök ismét a külső hatalom igényeit tekintették prioritásnak. Az RRF projekt kapcsán sem a hazai kormányt támogatták az őket zsaroló brüsszelita elittel szemben, erkölcsi kifogásuk nem kapott hangot.

Vajon Önök kinek az oldalán vannak? Vállalható, hogy egy országban élve, annak minden előnyét igénybe véve, mindent megtesznek az ezért dolgozó kormány és kormányfő ellen, itthon és külföldön ahelyett, hogy támogatnák mindazt, ami a köz érdeke lenne? Orbán utálata fontosabb volt Önöknek, mint a valóság, ahol mindennapos harc van az erőforrásokért, a közösségekért, Magyarországért, aki mindig azon bukik el, hogy a saját gyermekei nem képesek felismerni a nemzeti közösség értékeit, és egymással összekapaszkodva harcolni a jobb közös életért???

Azon túl, hogy nem vagyok párttag, személy szerint semmi előnyöm nem volt sem a NER-ből, sem a 16 évből, ma is a Fidesz-KDNP-re szavaznék, mert a magam életét és a gyermekeimét látva pozitív a mérleg: a családtámogatások révén saját lakásukban élnek, nagycsaládos autóik is vannak, a munkájuk eddig biztosítva volt… Fontos, hogy határon túli barátaink között vannak, akik hozsannáznak az „elmúlt 16 évről”, mert szemmel látható mindaz, amit Magyarország tett a magyar identitás és a történelmi múlt megőrzéséért.

Nem voltam vak a hibákat látva sem, és tudom, sok irritáló intézkedés jogosan borzolta a kedélyeket, de ez kétoldalú volt, engem például bosszantott, hogy az akkori kormánypárt a vasárnapi boltzár mellett nem tartott ki. De minden úgymond „gondolkodó” értelmiséginek kellene tudni mérlegelni érzelmek és a valóság között, és ennek megfelelően felismerni az eredményeket és a hibákat.

A 2026-os választásból látszik, hogy Orbán Viktor elvesztette a többségi támogatást, de ez nem jelenti azt, hogy nem jöhet vissza, ha kiderül, hogy a napszemüveges slimfit királyfi mezítelen, a platószinttől nem tud elszakadni, és az ország érdekét szolgáló döntéseket hozni.

Önök most hozsannáznak, mert megint közelebb a húsosfazék, de higgyék el, jön a kizójanodás, amikor ismét olyan kiraboltak leszünk, mint 2010 előtt, és a népharag durva lehet, mint az már egy-kétszer már kiderült… Akire rá lehet bizonyítani lopást, menjen a hűvösre, senki nem fog sírni utána, de ami jó és hasznos volt „az elmúlt 16 évben” azt nem kellene hagyni kidobni az ablakon, és ismét „újrakezdeni” egy másik valóságot némelyek lázálmai alapján.

A hétköznapi létben élő emberek vannak többségben akiknek fontos a munkahely, a havi fizetés, a kifizetendő rezsi, a befizetendő ebéd az iskolában stb. Ők nem projektekben, kitüntetésekben élik mindennapjaikat, nem kávéznak reggeltől délutánig, hanem valahol minimum 8 órában teljesítenek fizetésért és az önbecsülésükért, azután próbálják a családjukban is megélni a mindennapok örömeit szűkös vagy kevéssé szűkös körülmények között, de szeretnék ők is élvezni a munkájuk eredményeit, és a fogyasztói társadalomban elérhető korlátozott javaikat.

Fontos az is, hogy a korábban segélyből élők zöme visszatért a munkába, rászoktatták, hogy otthon ülve a fű sem terem, el kell szegődni valahová dolgozni, adót kell fizetni, és ennek következtében az eltartott réteg csökkent jelentősen.

Fontos, hogy az orvosaink emberi mértékkel mérve megfelelő bérért dolgozhatnak, ettől nem lettek sem jobbak, sem rosszabbak, ki milyen emberi minőség, a fizetésének növekedésétől ez nem változott, és a kórházban találkozhatunk ilyennel és olyannal is.

Fontos, hogy a határon túl élők láttak olyat, hogy az anyaország támogatja a megmaradásukat magyarként, az építészeti és más múltbéli javak mentése megindult, nem felejtjük el, amit már egyszer volt szerencsénk átélni (Trianon), és ennek kapcsán rá kellene ébredni, hogy megosztva semmivé leszünk, a legjobb szándékaink mellett is. Francia nép nem volt, csak normann, meg burgundi, meg még sok másfajta, egy egységes országban élve az egyes fajok franciává „váltak” és most a gyarmatokról kapják a vérfrissítést.

Nekünk is szembe kell néznünk a nemzet fogyásával és a nagy birodalom (EU) árnyékában a jövőképünkkel. Itt nem ártana a derék „értelmiség” kötelességeként vitát indítani arról, hogy mit is akarunk? Beolvadunk és elfogadjuk, hogy a Balkán színes világának egyik egzotikus, rendszeresen kirabolható népe maradunk, vagy az EU-t „egyenjogúsítva” mi is a nagyokhoz hasonló elvek mentén beleszólhatunk a közös jövőbe.

Ne adj’ Isten az államok Európáját építjük, közös elvek és szabályok alapján, a „nagyok és gazdagok” előjogai nélkül azonos szabályok mentén. Itt lett volna Önöknek a liberális értelmiségieknek feladatuk értelmes vitát nyitni erről a témáról, de akkor is hallgattak, amikor plakátokon hirdették, hogy „Bécsben is nyithatunk cukrászdát”, ha belépünk az EU-ba. Nem finnyáskodtak a bornírt egybites hirdetés miatt, mint az utóbbi időben, a „kék plakátok” láttán.

Minden alap nélkül próbálnak hangadók, vélemény formálók lenni, de erre a fönt felsoroltak miatt elvesztették a jogot – ami nem csoda – hiszen nincsenek értékeik, csak érdekeik. Élnek a köz vagyonából magas színvonalon, ellentételezés nélkül, hiszen abból nem lesz érték, amit Önök állítanak elő: hagymázas gondolatok, jóemberkedés, világmegváltás – kicsit elkésett Jézus után…Önök itt élősködnek, ezt a zavaros helyzetet folyamatosan fenntartják, és az ország erőforrásait is föláldozzák szükségük esetén. És ha majd ismét üres lesz a kassza, és a hazugságvár már nem tartható, ismét a nemzeti erő jut hatalomra, Önök lapítva lesik az új alkalmat a húsos fazék közelébe jutásra. Addig pedig írják a jobbnál-jobb elemzéseket az EU vagy más külső erő megbízásából, „jópénzért”. A „network” révén még egy-két tanulmányút, vagy „akadémiai” kiküldetés is hullhat, míg a magyar nemzet gazdaságilag ismét talpra áll, kivakarja magát az újabb kirablás után, és megint kezdődhet minden elölről.

Ennek vetett véget az elmúlt 16 évben a munka alapú társadalom víziója, amiben a semmit sem érő büfészakok megalkotói és haszonlesői nem találtak megfelelő forrást, amin élősködni lehetett. Fájdalmas felismerés, hogy kevesebb lett a haveri pénz, bár mint az kiderült mára, sok érdemtelen tányérnyaló és dörgölőző celeb művész kapott érdemén felül támogatást, de ez legyen a jobboldal szívfájdalma, amin a jövőben, alkalomadtán változtatni kell.

Fájdalmas lehetett a nemzet fogalmának erősödése, ami vörös posztó a liberális értelmiség szemében, a haladár világban mi szükség ilyen elavult dolgokra, mindenki legyen fegyelmezett végrehajtó, és majd a jó EU mindent megad nekünk…

Tisztelt liberális értelmiségiek!

Egy nemzet életét nem lehet felelőtlen kezekbe adni, mint ahogy most ez történik, ezt megéltük 2002 után is, semmi újat nem látunk benne, de a becsapott és ígéret cunamival félrevezetett tömeg, nem lesz kegyes, s ebben Önöknek kiemelt felelősségük van, mert az O1G szekta tagjaként nem emelték föl szavukat a hazugságok ellen, sőt… A mindensz@rizmus vonatán Önök voltak a vezetők, és senki sem igyekezett hűteni a platókirály hazug szólamait, majd most szemforgatva kifejti a „főpartizán” aggodalmait a „haza jövőjével kapcsolatban”. Bevallom ritkán nézem a riportjait, mert olyan bicskanyitogató stílusa van, de ezt a szót „haza”, még nem hallottam a szájából. Most aggódik miatta!!! Akkor kellett volna aggódni, amikor nem szembesítette azokkal a tettekkel, amelyeket ez a „kiválasztott” elkövetett, és aminek alapján józan ember „nem venne tőle használt autót”.

Ezek miatt nincs miért bocsánatot kéni senkitől, mert mi nem támogattunk olyat, amit mai eszünkkel nem támogatnánk: mindaz, amit 2010 óta itt történt józanabb értékelések alapján Magyarország „aranykoraként” fogják egykor minősíteni, mindaz ami épült és változott ebben az országban, nem szégyellni való. Ha a felszín alatt is vizsgálódunk, és láthatóvá tesszük mindazokat a folyamatokat, amelyek a 2026-os választás körül történtek, tisztán látszik a belső árulás és a külső erők összefogása: a Momentum visszaléptetése, Gyurcsány eltüntetése a politikai palettáról, az 50 ezres „önkéntes sereg” 2 éves munkájának finanszírozása mind arra utal, hogy a nem létező mélyállam mindent megtett, amit megtehetett, és sajnos sikerre is jutott.

Jobboldaliként nincs más teendő, mint fölemelt fejjel vállalni kell az eredményeket és a hibákat is, és ezekből tanulva készülni a következő megmérettetésre, éppen a HAZA érdekében.

Ribiánszky József