Jobb, mint kapni – vágjuk rá azonnal, ha ezt a szót olvassuk. Igaz is. De miért vajon? Hogy értsük, nézzük meg előbb a jelentését. Hiszen, ha adunk, akkor általában átnyújtunk valamit másnak. Ha önzetlenül tesszük ezt, akkor legtöbbször a szeretet vezérel. Sőt, adhatjuk akár magát a szeretetet is, ami így köztudottan megsokszorozódik, és aki adott, az kap végül többet a viszontsugárzástól. De e tett azért is jó, mert gyönyörű érzéseket kelt bennünk. Aki kap, az is örül, de ez az érzés valahogy – bár jó – mégis kisebb az adakozóban fellobbanónál. Mert mikor megválok valamitől – mert másnak ajánlom fel – emberebb leszek, magasztosabbnak érzem magam, jobbnak. Ilyenkor magamat is ünneplem kicsit, nemcsak a másikban, a kapóban keltett emócióknak örülök. S ha Istenhívő vagyok, akkor Őt is magasztalom, hogy e szépséges tetthez vezetett. Ajándékozás is e cselekvés. Magamból is juttatok ilyenkor másnak. Az ajándék milyenségétől, mennyiségétől nem függ az érzés megszületése, de mértéke igen. S ez annál nagyobb, minél fontosabb volt nekem is, amitől el tudok szakadni, illetve attól is, hogy az ajándék mekkora része volt az én „vagyonomnak”. Gondoljunk a bibliai szegény asszony utolsó garasára vagy a milliárdos által alamizsnaként adott száz forintra. De függ attól is, hogy a megajándékozott mit tud vele kezdeni, mekkora segítség a kapott bármi az ő életében. 

A gondolatsor folytatható lenne, hisz ötletek sora tolong még ilyenkor az ember agyában. Azéban elsősorban, aki magára is ad. Aki magát is tiszteli, hogy ezáltal mást is tudjon. Szeretet, borravaló, ajándék, alamizsna, jutalom, jó példa, hír, tudás, lány feleségnek, fiú férjnek, tartás (gerinc), alkalom, tanács, jel, szó, kéz mind-mind adhatóak. Sőt, köszönünk is így: Adjon Isten! Eszemadta, lelkemadta nyelv ez a magyar! Hiszen lead fentről, de tantárgyat is. Felad magasba. de harcot vagy levelet, de reményt is. Bead a közösbe, de a derekát is. Kiad pénzt, de ebédet vagy keservet is. És értelmet ad, mint egy gyermek a családnak.

Nos, Karikó Katalinnak és Krausz Ferencnek is adtak. Nobel díjat. Épp minap. Életem egyik legfelemelőbb pillanatai voltak ezek. Két magyar egy gálán! Maroknyi nemzet szépséges emberei. Kis települések emberei.

Szent István királyunknak ezúttal is igaza volt, ezt Krausz Ferenc igazolta ismételten: „Az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő.” Biokémikus és fizikus, akik életet adtak felfedezéseikkel, lásd Karikó Katalin covid vakcinája, és adnak, lásd Krausz Ferenc emberi életeket máris adó, értsd mentő és meghosszabbító tudás-alkalmazása. Nekik tehát adtak. Óriási elismerést. Ők meg nekünk örömet, büszkeséget, példát.

Jó volt velük együtt magyarnak lenni az ünnepség alatt. Hát sugározzuk, adjuk mindezt a felemelő érzést mi is tovább!