Köszönettel tartozunk Franciaországnak, amiért az egész világ előtt demonstrálták, hogy miért nem akarunk bevándorlóország lenni.

Két hét telt el Nahel M. algériai származású francia tinédzser lelövése óta, amely heves zavargásokat váltott ki Franciaország szerte. A szinte kizárólag afrikai és közel-keleti migránsok alkotta bandák törnek-zúznak, középületeket (köztük iskolákat), gépkocsikat és tömegközlekedési eszközöket gyújtanak fel, rendőröket és köztisztviselőket bántalmaznak – egy polgármester egész családját kis híján meglincselték.

Nehéz nem észrevenni a hasonlóságot a BLM-mozgalommal és a George Floyd erőszakos halála utáni nem kevésbé erőszakos amerikai tüntetésekkel.

A rendőri túlkapás vádja azonban ebben az esetben talán gyengébb lábakon áll. Az egész azzal kezdődött, hogy a rendőrséggel már korábban is többször dacoló, hamis rendszámú és biztosítás nélküli autót vezető, állítólag drogos és drogdíler fiatal szabálytalanul repesztett Párizs egyik külvárosában a buszsávban, még a piros lámpán is áthajtott. Amikor két motoros rendőr igazoltatni próbálta, először szintén nem engedelmeskedett, majd az intézkedés közben gázt adott, amivel elsodorta az egyik rendőrt, aki közben lelőtte őt. Igaz, az egyik rendőr már az igazoltatás alatt fegyvert fogott rá (vélhetően az előélete és/vagy az igazoltatás során tanúsított magatartása miatt), az esetről készült felvételen pedig az is elhangzott, hogy „[m]indjárt kapsz egy golyót a fejedbe!”. Mindezt a párizsi rendőrfőnök jogos, az ügyészség viszont jogosulatlan fegyverhasználatnak, sőt szándékos emberölésnek minősítette, Macron elnök pedig megmagyarázhatatlannak és megbocsáthatatlannak nevezte a fiú halálát. A lelőtt tinédzser tiszteletére egyperces néma csenddel emlékeztek a francia parlamentben, ugyanakkor például a kitoloncolás előtt álló illegális algériai bevándorló, Dahbia B. által brutálisan meggyilkolt francia kislány, Lola esetében ez nem történt meg.

Az eset híre a főleg fiatalok által használt közösségi médiában futótűzként terjedt, maga a lelőtt tinédzser édesanyja a TikTokon kifejezetten lázadásra szólított fel – és már készen is volt a migránslázadás.

A legkésőbb 2015-től kezdve a magyar jobboldali médiában állandóan terítéken lévő hírek, bejátszások a migráció sötét oldaláról most hirtelen a világ nyilvánossága előtt is igazolást nyertek. A baloldali, liberális főáramból tájékozódó szavazók eddig szinte kizárólag a migráció pozitív oldaláról: megható történetekről, sikeres beilleszkedésről, a munkaerőpiac hiányterületeinek (amelyeket a befogadó ország őslakosai általában kevésbé preferálnak) feltöltéséről hallhattak. S bár az észak- és nyugat-európai gettósodó városrészek lakói a saját bőrükön is érezhetik ennek ellenkezőjét, illetve például Svédországból már évek óta folyamatosan érkeznek hasonló hírek, a liberálisan érzékenyített média ingerküszöbének az átlépéséhez a történelem egyik európai fővárosának, Párizsnak a lángba borulása is kellett – sok más francia város mellett, természetesen.

A sors különös iróniája, hogy a migránslázadások alatt zajló brüsszeli EU-csúcson többek közt épp Emmanuel Macron francia államfő igyekezett Orbán Viktort rábeszélni a tagországok többsége által támogatott új migrációs paktumnak az elfogadására, majd sietett haza lecsendesíteni a kedélyeket, azaz voltaképp bármilyen eszközzel leverni a bukásával fenyegető migránslázadást. (Nehéz elképzelni például, hogy a „maguk módján” rendet tevő, rendőrök által hátulról támogatott, civil ruhát és arckendőt viselő, alakzatban masírozó, a külső szemlélő számára francia tengerészgyalogosoknak tűnő „szabadcsapatokról” az elnök mit sem tudott volna). A migrációs paktum másik nagy protagonistája az említett uniós csúcson az a Mark Rutte holland miniszterelnök volt, aki néhány nappal később szintén a migráció ügyének kezelésébe bukott bele – így a kérdésben leginkább „keményvonalas” magyar miniszterelnök maradt Európa legrégebben hatalmon lévő kormányfője. (Más kérdés, hogy a holland politikában a sok kisebb párt alkotta kormányok metamorfózisának nagy hagyománya van, így Rutte kormányfő még könnyen visszatérhet).

Nem arról van tehát szó, hogy a szabályozott migrációnak ne lehetnének akár pozitív hozadékai is – különösen az új hazájukban sok nehézséggel szembesülő első generációs bevándorlók jelentős része valóban keményen megdolgozik a beilleszkedésért, ahogy ezt például az 1956 után kivándorolt magyarok is tették, tegyük hozzá, általában hasonló kultúrkörben. Az idegen kultúrkörökből (pl. iszlám világ) származó második-harmadik generációs bevándorlóknál azonban gyakran jelentkezik az identitáskrízis: nem érzik igazán magukénak új hazájukat, ellenségesek annak hivatalos képviselőivel szemben (mint például az agyonlőtt Nahel M. is), az eredeti identitásuk iránti nosztalgia a liberális sérelempolitikával esetükben gyúlékony elegyet képezhet – ezt látjuk most is a lángoló francia banlieu-kben.

A legkésőbb 2015 óta Európában tapasztalt tömeges, illegális migráció pedig (az embercsempészek „áldásos” tevékenységétől is megtámogatva) már egész egyszerűen inkább biztonságpolitikai és büntetőjogi kategóriába tartozik, semmint interkulturális kérdéskör.

Ezt különösen a most zajló franciaországi események fényében bárki láthatja, akinek még nem vette el a józan eszét a liberális agymosás. Reméljük, maradt még elegendő ilyen polgár Európában, ami a 2024-es sorsdöntő európai uniós választások eredményében is meg fog nyilvánulni. Addig is nekünk, magyaroknak marad Batsányi János örökbecsű figyelmeztetése: Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!

Hojdák Gergely