Tavaly ilyenkor még abban bíztunk, hogy majd nagyszerű, régi karácsonyunk lesz. Nem lett. Aztán szilveszter sem úgy sikeredett, mint eddig. Most ismét húsvét közeleg, és már most világos, hogy annak is örülnünk kell, ha nem lesz szigorítás, nemhogy lazítás.

Ami meg a közeli és távolibb jövőt illeti, elég, ha csak az angolokra figyelünk. Izrael után ők a világ második legbeoltottabb országa, mégis minap kimondták: idén ne számítson senki emberfia külföldi nyaralásra, mert hiába van már kialakulóban az országos nyájimmunitás, az esetleg külföldről behurcolt mutánsok ellen nem biztos, hogy védelmet ad a mai vakcináció. Ellenben mindenki lazábban nyaralhat az ország határain belül, aki beoltatta magát. Őszre meg újabb oltássorozat várható. Így érhető el az, hogy esetleg majd jövő nyáron megnyíljanak a nyaralásra az országhatárok. Ennyi, ahogy szokták mondani.

Mit jelent mindez? A Jóisten e járvánnyal figyelmeztet minket, hogy önző, egymást és a Földet is kiszipolyozó életmódunkkal a saját pusztulásunkat készítjük elő. Bezárt az otthonainkba, hogy legyen időnk végre magunkra és a szűk családunkra, hogy érezzük a távolabbi rokonok, a barátok hiányát. Hogy fedezzük fel az írott betű varázsát ismét. Hogy hiányozzon a szentmise és az istentisztelet. Hogy lássuk meg a saját udvarunkban és kertünkben rejlő lehetőséget, hogy majd fedezzük fel saját tájainkat, országunkat, mielőtt messzi szigetekre rohannánk. Hogy tudjunk ismét az ég felé fordulni, imádkozni és „legyen időnk” Istenre! Hogy észrevegyük, ki az igazi barát, hisz aki nem, az mára vírustagadó, oltásellenes, nem jár templomba és ugyanazt vallja, mint orcátlan ellenzékünk, amely nem a regnáló pártszövetség, hanem az ország és a nemzet ellensége is, határoktól függetlenül.

Ez a Húsvét más, mint az eddigiek tehát, és mégis ugyanaz. Más a fentiek miatt, de ugyanaz az örök mondanivalójából adódóan: Krisztus feltámadott, valóban feltámadott, és ezért van remény, mindig lesz remény.

Pálmai Tamás