Személy és közösség a katolikus gondolkodásban

Az ökumené korát éljük. A felekezetek kapcsolatában ez nem csak a hitviták korának lezárását és az együttműködés időszakát jelenti, hanem azt is, hogy a nagy társadalmi kérdésekre csak egy érvényes keresztény válasz adható, amit együtt kell megadni. Ez persze nem jelenti az egyes közösségek hagyományainak és sajátságainak feladását.

Ilyen sajátság az ismert mondás, mely szerint

a katolikus kötőszó a „nem csak…hanem…is”, ami kiegyensúlyozottságra és egyetemességre utal. Ha ez így van, a személyről és közösségről való gondolkodásunkban is ennek kell érvényesülnie.

Közéleti tevékenységünk az emberre koncentrál, aki a közösség tagja. Itt rögtön egy distinkciót kell tennünk. Az ember számunkra személy és nem egyén. Méltósága istenképiségéből fakad, különbséget tud tenni jó és rossz között, és a jót szabadon tudja választani. A témánkkal kapcsolatban fontos tulajdonsága, hogy közösségi lény.

Az egyén szociológiai fogalom. Ha ideológiát csinálunk belőle, eljutunk az individualizmushoz, ami távol áll a mi emberképünktől. Nem kell különösen élesszeműnek lennünk, hogy meglássuk, a nyugati világban elterjedt, és különböző politikai gúnyát ölt ez a szemlélet. Például a nyílt társadalom elmélet durva közösségellenessége is megjelenik követőinek politikai magatartásában. Igyekeznek gyengíteni, sőt ellehetetleníteni az identitást erősítő természetes közösségeket. Ezzel azonban nem ér véget az emberképet torzító igyekezetük.

Az emberi jogokat – amik a teremtett világ rendjéből következnek – folyamatosan és önkényesen kiterjesztik és abszolutizálják. Néha olyan bizarr eredményre jutnak, amiket néhány éve viccnek gondoltunk.

Igy érthető, hogy a katolikus közéleti gondolkodásban nagy hangsúlyt kap a közösségek megerősítése. Ez nem nyomja el az emberi személy méltóságának gondolatát, hanem mellé teszi a veszélyeztetett közösségek tiszteletét. Az egyensúly mindhárom fontos közösségben látható.

Amikor a gyermek nevelésében és személyiségének kibontakoztatásában gondolkodunk, akkor a család közösségének, mint felnevelő közegnek a szerepét hangsúlyozzuk.

Amikor a kiegyensúlyozott emberi élet és az egészséges társadalmi működés normáira gondolunk, akkor az egyházi közösségre, mint ezeknek a normáknak a közvetítőire tekintünk.

A nemzethez tartozás tudata élményt jelent az embernek, a közös haza és közös nyelv biztonságot nyújtó élményét.

A katolikus gondolkodás kiegyensúlyozottsága és egyetemessége nemcsak az emberről és közösségről való harmonikus szemléletet jelenti, hanem megóv minket az individualizmus szélsőségétől és a közösségekbe való bezárkózástól is.

Attól, hogy saját családunk tagjain kívül mindenkit gyanús idegennek tekintsünk. Attól, hogy a felekezeti sovinizmus hibájába essünk. Attól is, hogy a más nemzeti közösségeket eleve ellenségnek kezeljük.

A katolikus egyetemesség nyitottságot jelent, hogy partnert lássunk másokban, és ne ellenfelet vagy csupán szövetségest.

Harrach Péter

További
cikkek

Hírlevél