Történelmi jelentőségű ünnepséget tartottak július 11-én, Szent Benedek ünnepén a bakonybéli Szent Mauríciusz Monostorban. Hortobágyi T. Cirill OSB, a Magyar Bencés Kongregáció prézes apátja hivatalosan kihirdette a monostor önállóvá válását, amely mérföldkőnek számít a magyar bencés közösség történetében. Az ünnepség részeként leleplezték és megáldották azt a sztélét is, amely tanúsítja, hogy Bakonybél immár történelmi emlékhely.

Az eseményen a pannonhalmi, tihanyi és győri bencés közösségek szerzetesei, más szerzetesrendek képviselői, oblátusok, valamint a monostorhoz kötődő hívek és támogatók vettek részt. Jelen voltak többek között Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója, Harrach Péter, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke, valamint Heidl György egyházügyi államtitkár.

Az ünnepség kezdetén megáldották a történelmi emlékhelyet jelölő sztélét. Baán Izsák OSB, a monostor elöljárója beszédében Bakonybél sajátos küldetéséről szólt. Kiemelte, hogy a monostor ereje mindig is abban rejlett, hogy földrajzi értelemben ugyan periférián helyezkedik el, mégis szoros kapcsolatban állt a magyar történelem és egyház meghatározó központjaival.

A bakonyi csend évszázadokon át a lelki felkészülés, az elmélyülés és a megújulás helye volt olyan személyiségek számára, mint Szent Günter, Szent Gellért vagy Guzmics Izidor. Megfogalmazása szerint Bakonybél nem „Isten háta mögött”, hanem „Isten színe előtt” áll, ahol a természet csendje a belső távlatok kibontakozását segíti.

Móczár Gábor hangsúlyozta, hogy a monostor ezer éve őrzi a hit, a műveltség és a magyar államiság értékeit, ezért méltán került a történelmi emlékhelyek közé. Elmondta, hogy a sztélé nem csupán emlékmű, hanem arra hívja a látogatókat, hogy személyesen is kapcsolódjanak Magyarország történelmi örökségéhez, amelynek megőrzése minden nemzedék közös felelőssége.

Az ünnepi szentmise főcelebránsa Hortobágyi T. Cirill prézes apát volt.

Homíliájában úgy fogalmazott: a monostor önállóvá válása Isten hűségének és a szerzetesek kitartó szolgálatának gyümölcse. Hangsúlyozta, hogy ez nem egy folyamat lezárását, hanem új küldetés kezdetét jelenti. A szerzetesi élet lényegét az Istennel való folyamatos úton járásban, az imádságban, a testvéri közösségben és a szolgálatban jelölte meg.

Kiemelte, hogy a monostorok ma is fontos üzenetet hordoznak a társadalom számára: a csend, a megbékélés, a vendégszeretet és a remény helyei lehetnek egy bizonytalan világban.

A főapát arra is rámutatott, hogy Bakonybél önállósága nem elszakadást jelent Pannonhalmától, hanem a magyar bencés közösség megerősödésének jele. A szentmise során felolvasta az önállóvá válást kimondó dekrétum preambulumát, majd megáldotta Baán Izsák atyát, akit a Szent Mauríciusz Monostor első konventuális perjelévé választottak.

Az ünnepség végén Baán Izsák köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak a monostor újjáéledéséhez és fejlődéséhez. Háláját fejezte ki a pannonhalmi bencéseknek, az újraalapító szerzeteseknek, a közösség munkatársainak, jótevőinek, a helyi híveknek és szerzetestársainak, akik közösen építették fel azt a közösséget, amely immár önálló monostorként folytathatja több mint ezeréves küldetését.

A Szent Mauríciusz Monostor önállóvá válása és nemzeti emlékhellyé nyilvánítása egyszerre jelenti a történelmi örökség elismerését és a bakonybéli bencés közösség jövőjébe vetett bizalom kifejezését.

A bakonybéli Szent Mauríciusz Monostor története

A bakonybéli Szent Mauríciusz Monostort 1018-ban alapította Szent Günter bencés szerzetes Szent István király és Gizella királyné támogatásával. Az apátság már a kezdetektől jelentős szerepet játszott a kereszténység terjesztésében, a kereskedelmi utak fejlesztésében és a magyar állam megszilárdításában. Pannonhalma mellett ma is ez az egyetlen működő monostor, amely közvetlenül Szent István alapításához köthető.

A monostor történetének egyik legfontosabb alakja Szent Gellért püspök, aki 1023 és 1030 között remeteként élt itt, és a hagyomány szerint Bakonybélben írta fő művét, a Deliberationes című latin nyelvű teológiai munkát.

Az Árpád-korban a monostor hiteleshelyként működött, így a korai magyar történelem egyik leggazdagabb okleveles öröksége maradt fenn itt. Kiemelkedő emlék Szent László király 1086-os összeírólevele, amelyben először szerepel magyar nyelven a „komló” szó, ezért a magyar sörfőzés legkorábbi írásos emlékének is tekinthető.

A monostor a 16. században súlyos pusztítást szenvedett: az 1550-es években I. Ferdinánd seregei felégették, a szerzeteseknek pedig el kellett hagyniuk az épületet.

Csak a 18. század elején térhettek vissza, amikor saját erejükből újjáépítették a ma is álló barokk templomot és kolostort.

A reformkorban Bakonybél kulturális központtá vált. Guzmics Izidor apát a magyar nyelvújítás meghatározó alakjaként itt szerkesztette az egyik első magyar nyelvű egyházi folyóiratot, levelezett Kazinczy Ferenccel, és vendégül látta Vörösmarty Mihályt. A monostor körül iskola, park és korszerű kertészet létesült, ahol még ananászt is termesztettek.

Az 1848–49-es szabadságharc idején a monostor sebesülteket ápolt, a második világháborúban pedig menedéket nyújtott a helyi lakosságnak, miközben maga is súlyos károkat szenvedett.

1950-ben a kommunista hatalom feloszlatta a bencés közösséget, bezárta és államosította a monostort. Az épületben ezt követően deportált szerzetesnővérek éltek, akik évtizedeken át csendes tanúságot tettek hitükről az üldöztetés időszakában.

A bencések 1998-ban térhettek vissza Bakonybélbe. Azóta a monostor megújult, és ismét lelki, kulturális és közösségi központként működik.

Az ezeréves épületegyüttes ma nemcsak a magyar bencés örökség egyik legfontosabb helyszíne, hanem számos hazai és külföldi egyházi, valamint közéleti vezető látogatásának is rendszeres színtere.