Az alábbi írás arra vállalkozik, hogy bemutassa, miképp rajzolódik ki egyre világosabban a fiatalok mentális egészségének és boldogságának drámai romlása – milyen tényezők állnak a háttérben, és milyen társadalmi-pszichológiai mechanizmusok hatnak erre.

A „felborult U-görbe”: a Z generáció a legboldogtalanabb?

Hosszú időn át az volt a közfelfogás és a kutatások által is alátámasztott mintázat – az úgynevezett U alakú boldogsággörbe –, hogy a fiatalok viszonylag boldogok, aztán az ún. „életközépi válság” idején éri el a mélypontot az ember, majd az idősebb korosztályokban újra emelkedik a boldogság, elégedettség (az élet végének közeledtét jelző általános egészségromlásig).

Azonban napjaink kutatásai azt mutatják, hogy ez a mintázat átalakulóban van: az újabb vizsgálatok szerint a 18–24 éves korcsoport mentális jólléte jelentősen romlott, és sokszor ők mutatják a legmagasabb szintű kétségbeesést vagy boldogtalanságot. Például az Egyesült Államokban a fiatal nők közt a „egyetlen boldog nap sem volt az elmúlt 30 napban” kérdésre a válaszadók aránya 3,2 %–ról 9,3 %-ra nőtt, ugyanígy a férfiaknál is jelentős nagy növekedés figyelhető meg (2,5 % → 6,6 %). Egy másik vizsgálat is arra mutatott rá, hogy a korábbi életközépi válság dominanciája csökken – nem 40–50 éves korban van most a legnagyobb esély a boldogtalanságra, hanem a fiatalok körében.

Ez az eltolódás nem pusztán statisztikai furcsaság: arra utal, hogy a fiatal generációk társadalmi és technológiai környezete alapvetően más, kihívásokkal telibb, és ezek a környezeti hatások sokkal nagyobb terhet jelentenek számukra.

A romló mentális állapot már gyermek- és kamaszkorban kimutatható

A változás nem akkor kezdődik, amikor valaki 18 éves lesz: már iskolás korban sok jele látható annak, hogy mentális egészségi problémák szaporodnak.

Egy UNICEF-felmérés szerint, iskolapszichológusok beszámolói alapján a gyerekek mentális állapota „siralmasnak” nevezhető: sok diák küzd szorongással, hangulati ingadozásokkal és pszichés stresszel.

A forrás kiemeli, hogy az iskolapszichológusok túlterheltek, és nem elegendő szakember áll rendelkezésre (pszichológus, mentálhigiénés támogatás), hogy minden gyereket hatékonyan elérjenek.

Egy 2023-as hazai vizsgálatban (amelynek szomorú apropóját egy diák öngyilkossága adta) középiskolások körében töltettek ki ACE (Adverse Childhood Experiences, ártalmas gyerekkori élmények) kérdőívet. Az önmagukért beszélő eredmények:

• Verbális bántalmazás: ~ 47 %
• Fizikai bántalmazás: ~ 21 %
• Szexuális bántalmazás: ~ 26 %
• Érzelmi elhanyagolás: ~ 32 %
• Fizikai elhanyagolás: ~ 23 %
• Családon belüli erőszak szemtanúja: ~ 23 %
• Függőség vagy mentális zavar a családban: ~ 32 %

Ezek a tapasztalatok nem pusztán statisztikai adatok: számos diák jelezte névvel is, hogy segítségre van szüksége.

Az egész rendszer kritikus pontja, hogy míg az igény rezdülései megjelennek, a szakemberellátottság és a preventív rendszer nem tud ezzel lépést tartani.

Feszültségek, stressz és a digitális tér szerepe

A fiatalokra nehezedő belső és külső stresszfaktorok összetett rendszert alkotnak. Az alábbi kulcsmechanizmusok emelkednek ki a források alapján:

1. Korlátlan elvárások és bizonytalanság („kapunyitási pánik”)

A huszonévesek sokszor úgy érzik, hogy az életük legfontosabb mérföldkövei – lakás, stabil munka, párkapcsolat – gyorsan, „mindennel egyszerre” kellene, hogy megvalósuljanak. Ezt a jelenséget egy szakirodalmi elnevezés „kapunyitási pánik” néven említi, és különösen nagy teher az oktatottabb generációkra. Ezzel együtt a munkahelyi bizonytalanság, a lakhatási nehézségek, az infláció és általános jövőképtelenség is súlyosbítja a stresszt, ami nem egyszer depresszióval, kiégéssel vagy szorongással társul.

2. A közösségi médiából eredő torzított összehasonlítások

Az online térben a fiatalok nap mint nap bombázva vannak idealizált képekkel mások életéről, teljesítményéről, boldogságáról. Ezek az összehasonlítások torzítják a valóságérzékelést és felerősítik az elégedetlenséget. A túlzott képernyőhasználatról, a közösségi média-függőségről pedig már számos kutatás kimutatta, hogy kapcsolatban áll a depresszió és szorongás fokozódásával. Olyan kísérleti vizsgálatok is léteznek, ahol a képernyőidő csökkentése mérhető javulást hozott a résztvevők mentális állapotában – bár persze ez sem általános orvosság, csak egy jelzés arra, hogy az online jelenlétnek lehet felelősebb, tudatosabb módja.

3. Nosztalgia és „analóg visszavágyódás”

Érdekes pszichológiai reakcióként a Z generáció – amely digitális bennszülöttként nőtt fel – erősen vonzódik az analóg korszakokhoz. Bakelit lemezek, fotóalbumok, digitális detox-gyakorlatok mind jelei annak, hogy sokan nyugalmat, lassúságot és fizikai valóságot keresnek a jelen technológiai rohanásaiból való kiszakadásként. Ez a történelmi nosztalgia nem feltétlenül menekülés: egyes pszichológusok szerint stabilizáló erőként is működhet, segítve a fiatalokat abban, hogy érzelmi kapaszkodókat találjanak a digitális túlterheltség közepette.

Miért nem tud a hagyományos rendszer lépést tartani?

A helyzet komplexitása túlmutat azon, hogy „több pszichológus kell”. Valószínűleg összehangolt társadalompolitikai cselekvés nélkül nem lehet ezen a válságterületen érdemi áttörést elérni.

• A meglévő modellek nem követik az új valóságot: A mentálhigiénés programok sok esetben a középkorúak kríziseire épülnek, de nem készültek arra, hogy a fiatalok – egészen más stresszforrásokkal – élnek.
• Szakemberhiány és kapacitáshiány: Az elérhető iskolapszichológusok és gyermekpszichiáterek száma nem elegendő. A várólisták hosszúak, és sok esetben időben nem érnek el a rászorulókhoz.
• Prevenció hiánya és fragmentált rendszer: Sok országban (itthon is) a mentális egészségügyi jelzések – iskolai beavatkozás, közösségi programok, ifjúsági stratégiák – nem működnek összhangban. A prevenció nem elég átfogó, nem minden fiatalhoz jut el, mint például a híres izlandi modell esetében.
• A gyors technológiai változás és társadalmi nyomás: Az internet, az okostelefon és a közösségi média fejlődése olyan új „ökológiát” teremtett, amelyet a hagyományos pszichológiai és egészségügyi modellek nem feltétlenül képesek kezelni – új kutatásokra, alkalmazott programokra és ezeket támogató kormányzati lépésekre is szükség lehet.

Lehetséges irányok és megoldási kísérletek

Míg a helyzet súlyos, a források is többféle javaslatot említenek, amelyek irányt mutathatnak:

1. Külön stratégiák, civil, egyházi és kormányzati programok a fiatalok mentális egészségének támogatására
   A kutatók azt javasolják, hogy a mentálhigiénés beavatkozások középpontjába kerüljenek célzottan a fiatalok, ne általános, „felnőttekre szabott” programok legyenek.
2. Digitális tudatosság és moderáció
   Az okostelefon- és képernyőidő-szabályozás, digitális detox-gyakorlatok, tudatosabb közösségi médiahasználat lehetnek részei a megelőzésnek és helyreállításnak.
3. Pszichoszociális támogatás és közösségi hálók erősítése
   Strukturált mentális egészségprogramok, ilyen tematikájú egyesületek, szervezett kortárs csoportok, ifjúsági központok szerepe megnőhet.
4. Iskolai intervenció és korai felismerés
   Az iskolapszichológiai rendszer bővítése, mentálhigiénés órák bevezetése, olyan prevenciós programok, amelyek már a gyanú jeleinél bekapcsolódnak.
5. Kutatás és adatelemzés folytatása
   Ahhoz, hogy jól célozható intézkedések szülessenek, szükség van térségi, országos és nemzetközi longitudinális kutatásokra, amelyek figyelembe veszik a technológiai, társadalmi és kulturális változásokat.

Összegzés és cselekvési terv

A fiatal generációk mentális egészsége napjaink egyik kritikus kérdése. Az adatok azt jelzik, hogy nem csupán arról van szó, hogy több fiatal szenved – hanem arról, hogy a jóléti mintázat gyökeresen megváltozott: a fiatalok kerültek most abba a helyzetbe, amit korábban főként a középkorúak szenvedtek el.

A probléma nem egyetlen tényezőre vezethető vissza: a digitális technológia, a gazdasági és lakhatási kihívások, társadalmi elvárások, összehasonlító mechanizmusok és a korai traumák mind szövevényes hálóként feszülnek a fiatalok mentális jólléte köré.

A helyzet nem reménytelen, az újabb erőfeszítések – kutatások, programok, társadalmi figyelem – már felvillantják a lehetséges megoldásokat. De ezek a megoldások csak akkor lehetnek igazán hatékonyak, ha a fiatalok valós életkörülményeihez, a digitális világ ökológiájához és a mai pszichés kihívásokhoz igazítjuk őket, illetve ha a társadalom és a politika, az oktatási rendszer, az egészségügy és a közösségi intézmények összehangoltan, egyesített erővel lépnek fel.

Hojdák Gergely