Megtanultam

Igen, Ferenc pápa magyarországi látogatása során megtanultam szeretni őt. Sok mindent lehetett olvasni róla, ami nem mindig tette szimpatikussá. Ám egyszer felfigyeltem egy mondatára, amelynek lényege körülbelül így összegezhető: Sose arra figyeljetek, amit mondanak rólam, amit a média közöl, hogy mondtam. Arra figyeljetek, amit hallotok, hogy kijön a számon. Amióta erre figyelek, és elhagyom a kommenteket, amióta nem ülök fel az ilyen-olyan sajtótermékek „jólértesüléseinek”, amióta élőben nézem és hallgatom őt, teljesen más embert ismertem meg. „Vitatéma” mindig kerülhet, de az a nézet már más.

Mert tud jókat mondani. Minap éppen a magyar nyelvről nyilatkozott, mikor megkérdezték, hogyan kommunikált a látogatása során: „Általában németül és angolul, ugyanis magyarul csak a paradicsomban beszélnek, hiszen azt mondják, egy örökkévalóság kell ahhoz, hogy megtanuljuk ezt a nyelvet.” 

De sokat mondott az arcára gyakran kiülő mosoly, mely sugározta a szeretetét. Meg a felkészültsége, ahogy számos beszéde során mindig a megfelelő szinten és módon szólt a hallgatóságához.

A Pázmány Péter Egyetemen filozófiai mélységgel és kristálytisztán vázolta fel jelenünket, adott olyan tűpontos korrajzot közelmúltunkról, jelenünkről és adott útmutatást a jövőnket illetőleg, hogy azt tanítani kellene. A sportarénai viselkedése, a fiatalokhoz való viszonyulása II. János Pál pápáéhoz volt hasonlatos, akinek a világ fiatalsága skandálta angolul, hogy „John Paul II, we love you”, azaz „szeretünk téged, II. János Pál!”

A szentmisén pedig olyan történt Magyarországgal, ami talán Szent István óta nem: innen, Budapestről, innen, Szűz Mária országából kérte az ő segítségét egész Európára, az egész világra!

Ráadásul, a repülőn hazafele menet is nyilatkozott: „Hiszem, hogy a béke mindig nyitott csatornákon keresztül jön létre, soha nem lezárással. Mindenkit arra kérek, hogy nyissa meg a kapcsolatokat, a barátság csatornáit. Ez nem könnyű.” Egy tudósító arról érdeklődött, hogy Hilarion magyarországi orosz ortodox metropolita, Kirill moszkvai pátriárka jobbkeze – akivel a katolikus egyházfő nem tervezett módon találkozott és beszélt is Budapesten –, valamint Orbán Viktor lehetnek-e közvetítők az ukrajnai béke felgyorsításában? A Szentatya azt felelte: „El tudja képzelni, ugye, hogy ezen a találkozón nem csak a Piroska és a farkasról beszéltünk? Mindezekről a dolgokról beszéltünk, hiszen mindenki érdekelt a békéhez vezető útban. Én hajlandó vagyok megtenni bármit, amit meg kell tenni. Most is folyik egy küldetés, de ez még nem nyilvános. Amikor az lesz, beszélni fogok róla”.

A rendezők részére meg szekérderéknyi piros pont és elismerés jár. Hibátlanul teljesítettek.

Pedig nem volt könnyű dolguk. Mert amellett, hogy a világ egyik legvadászottabb embere a pápa, ráadásul meg kópé is, aki gyereki örömmel hágja át a protokoll és a biztonság szabályait, szökik meg őrzőik nagy rémületére és boldogan vegyül el a tömegben. Óhajtja, várja, igényli az emberek szeretetét és mérték nélkül sugározza a sajátját feléjük. Felénk.

Pálmai Tamás

További
cikkek

Hírlevél