Igen, még egy utolsó egyészségügyi témájú írás következne, hiszen megígértem a folytatást. Ám egyben az utolsó is, hiszen nem igazán ez a célja ennek a rovatnak. Ugyanakkor mégis szólni kell az ilyen témákról is, hiszen zavaros jelenünknek épp a jövőnket markánsan befolyásoló dolgairól van szó. Térjünk hát vissza a baktériumölő szerekhez, az antibiotikumokhoz.

Mikor felfedezték őket, pár egység penicillinnel életet lehetett menteni. Így maradt meg például apósom II. világháborús akna robbantotta lába. Fiatal orvos koromban már sok millió egységet adtunk belőle egy gennyes mandulagyulladás kezelésére. Mára meg eltűnt ez az egyszerű és nagyszerű szer a patikákból. Helyette széles hatósugarú, sok-sok bacit feleslegesen elpusztító szereket adnak belőle sokszor bizony, ha kell, ha nem. Ami nagy baj, és amit csak tetőz az, hogy a betegek nem veszik be az egész adagot, hanem ha jobban vannak, abbahagyják a szedését. A kórházakban – tisztelet a kivételeknek – a Semmelweis-elvek alkalmazása, szigorú betartása és betartatása helyett antibiotikumot adnak megelőzési célból, abban fürdetik a beültetendő protéziseket. Mindez együttesen vezetett el a mai állapotainkhoz, a baktériumok rezisztenciájához, a mindennek ellenálló szuperbaktériumokhoz, a rettegett „húsevőkhöz”. Most kétségbeesetten keresik ezek ellenszerét, próbálják kombinálni az ellenszereket.

Az ember iszonyú gőgjében, a természetet uralni vágyó gerjedelmében azt hitte, ő az Isten, ő a mindenek ura. Ám tévedett, ismét csak tévedett.

A minden eladó, minden csak a pénz, csak a haszon nézet, az „én” legmagasabb polcra való helyezése, a környezetünk kíméletlen és esztelen pusztítása, egymás tudatos és kegyetlen kiirtása, az önromboló életmód mellett ez a fenti példa is egyre arra a rettenetes állapotra mutat rá, amelyben a szakadék felé száguldásban próbáljuk megelőzni a konkurenciát, azaz egymást, csak hogy elsők legyünk! De hol? A halálban? A mélyben?

Esztelen lett a világ, de főleg a trendeket diktáló vezetőik, és undorító eszköz kezükben a megvásárolt média, mely mára hatalomnak képzeli magát.

Remény azonban mégis van. Most éppen az amerikai választások mutatták meg, hogy hiába sugallott szoros küzdelmet, kamatyolt a „harismadár” sajtó, nagy bukta lett belőle. Mert az embereknek még nem ment el teljesen a maradék józan esze. Hála Istennek.

Mint ahogy bíztató az is, hogy Karikó Katalinék Szegeden kutatnak, és elérhetőnek látszik – az mRNS technológia segítségével – többek között például szívérrendszeri betegségek, az allergia, a daganatok gyógyítása is. Mi meg közben ne felejtsünk el olyan alapvető dolgokat, mint a kézmosás, a mosoly, a szeretet vagy még egy lélegzetvételnyi nyugalom, mielőtt valami visszafordíthatatlant tennénk.

Pálmai Tamás