Ezt az eszmefuttatást többek között a jövő évi költségvetési vita is indokolja. Mi haszna van egy Petőfi-versnek? Egy Lackfi-írásnak? Ki mer válaszolni?

1872. november 11-e jeles nap volt Kolozsvár életében. Ekkor kezdődött meg a tanítás a Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem. Az első világháborút követően az egyetem Szegedre menekült. Az indulást napjainkban Kolozsvárt is, Szegeden is számontartják, ünneplik. Idén az egyetem napján vette át a Nobel-díjas Karikó Katalin egyetemi tanári kinevezését.

Az ünnepi tanácsülésen felszólalt Hankó Balázs miniszter is. Mondanivalójával kapcsolatban két megjegyzést kell tenni. Idézek: „A magyar kultúra a legfontosabb a számunkra, és mindenkitől megköveteljük, hogy tisztelje azt – hangsúlyozta a politikus.” Szép mondat. Érdekelne, hogy mit jelent a gyakorlatban. Miként követeljük, hogy tisztelje kultúránkat? Ehhez először is ismernie kell. Kinek a hibája, ha valaki, aki a világ egy másik pontján, akár ezer kilométerekkel távolabb és egy merőben más kulturális környezetben él, nem ismeri értékeinket? Teszünk-e eleget, hogy ismertté tegyük azokat? 1987-ben Japánban jártam egy orvoskongresszuson. Egy tokiói kollégám büszkén említette, hogy gyermeke a Kodály-módszer szerint tanul az iskolában. Kodályról csak azt tudta, hogy zeneszerző és európai. Nem is akarta elhinni, hogy magyar. Amikor elmondtam, hogy többször találkoztam vele, mert meglátogatta az iskolánkat, minden tudományos eredményemnél nagyobb elismerést kaptam tőle.

Zenekaraink, táncegyütteseink gyakorta vendégszerepelnek a világ különböző pontjain, ez nyilván fontos. De képzünk-e ki elegendő embert, aki képes gazdag irodalmunkat átültetni egy másik nyelvre? Vannak-e műfordítóink, akik szomszédaink kultúrájával ismertetnének meg bennünket? Kérdésekbe ágyazott súlyos kritika. Mulasztásink sora.

Másik megjegyzésem elismerés. Ismét idézek a miniszteri beszédből: „Egy magyar egyetem univerzálisan gondolkodik, és patriótán cselekszik. Az egész világnak akar hasznot hajtani, miközben a magyarok tudását és erejét hirdeti.” Igen. A patrióta szereti hazáját, ha teheti, gyarapítja a kultúráját, de nem másokhoz képest akar nagy lenni. Öröm számára, ha más országok is merítenek, akár hasznot is hajtanak a mi tevékenységünkből.

A kulturális tőke nem hasonlítható össze a pénztőkével. A kultúra – a pénzzel ellentétben – megosztva gyarapodik. Ha tetszik: kamatozik.

Kamatoztassuk hát.

Surján László