Fontos, több esetben drámai, sőt kimondottan tragikus események között múlt el az idei húsvéti ünnepkör. A böjti visszafogottságot, majd a nagypénteki elcsendesedést folyamatosan megzavarták a politikai történések.

Természetesen elsősorban a közeli és távolabbi háborúról beszélek, mert százezrek halála évek óta megráz bennünket. És még a húsvéti tűzszünet sem sikeredett úgy, ahogy azt a nagyok elképzelték. Az emberiség, pontosabban annak egy bizonyos része soha nem tanul a múltból. A világ, és persze azon belül Európa jó néhány vezetője nem ismeri sem a lelkiismeret-furdalást, sem a részvétet, sem a szolidaritást. Az emberiség leggazdagabb részének kapzsisága pedig nem ismer határokat. Akinek viszont van lelkiismerete és lépéseket tesz a béketárgyalások ügyében, az helyettük szégyelli magát, éspedig nem csak a nagyvilág eseményei miatt, hanem a hazánkon belül zajló folyamatok miatt is.

Akik a békéért dolgoznának, vagy lassan belefáradnak, vagy eltávoznak az élők sorából. A pápa kiválasztott volt, mert a feltámadás után tért meg Urához. A tűzszünetért harcoló politikusok látják, hogy csaknem kilátástalan a helyzet, mégsem adják fel. A kisembereknek meg kutyakötelességük éppen ezeket a vezetőket támogatni.

Sajnos azonban milliók akadnak még mindig a világon, akiket nem nehéz elszédíteni a könnyű ígéretekkel. Éppen az a többség dolga, hogy meggyőzze ezeket az elvakultakat a helyes útról.

Szerencsére ebbe besegítenek maguk az álpróféták, például azok, akik „népiesch” öltözetükben fotóztatják le magukat, észre sem véve, hogy nevetségessé válnak, látszat-konferenciákon szégyentelenül hazudoznak, épp húsvétkor blaszfémiák sorozatát követik el. Viszont látni kell, hogy cinizmusukkal emberek százezreit vezetik félre, tehát nem lehet róluk nem tudomást venni — bármennyire is elegünk van már belőlük. Mivel azonban a remény hal meg utoljára, hinni kell abban, hogy a magamutogató hiúságot, az értéknélküliséget, az arcátlan hazugságokat, a fenyegetőzéseket előbb-utóbb az elkábítottak is észreveszik.

Ugyanakkor nem szabad szó nélkül hagyni azt a hírt, amelyet az egyik oldalon olvashattunk, ahol egy evangélikus püspök értelmezi félre a Pride kapcsán a helyzetet, mert szerinte „emberek életébe kerülhet a Pride tiltása.” Azért értelmezi félre, mert nem a betiltásról van szó, hanem a rendezés helyéről és módjáról. És a püspök úr véleményével ellentétben az ebben a helyzetben élő emberek igenis fordulhatnak gondjukkal lelkészekhez, szakemberekhez/pszichológusokhoz (szerencsére bőven van erre példa), „csupán” nyitottság kell a fogadásukhoz. Ha viszont megvan erre a lehetőség, akkor talán nem kellene a meleg rendezőnek sem ilyeneket nyilatkoznia: „nem egy olyan országban szeretnék élni, mint amit a Fidesz épített.” Mondja ezt éppen ő, aki ugyanitt bevallja, hogy nincs elnyomva, mindig van munkája.

Még egy fájó nyilatkozat az ünnep idejéből: a volt színházigazgató, akit nem elküldtek, hanem maga fejezte be ezt a tevékenységét, és aki korosztályában évtizedekig népszerű volt műveltsége okán, meglepő módon a káosz mellett állt ki, mert kijelentette, hogy „tisztelem Hadházy Ákost.”

Most a konzervatívoknak kellene egyre gyakrabban kimondaniuk, hogy nem ilyen világban szeretnének élni.

Molnár Judit