
Ezer zsibbadt vágyból erős akarat
Trianon: a lényeg, hogy a másik félről alkotott lakossági vélemény általában pozitív és javulóban van. Ez stabil hátteret jelent a megbékélést szorgalmazó kormányoknak.

Trianon: a lényeg, hogy a másik félről alkotott lakossági vélemény általában pozitív és javulóban van. Ez stabil hátteret jelent a megbékélést szorgalmazó kormányoknak.

Orbán Viktor indiai bejegyzései felkeltették a hírolvasók figyelmét a világ legnépesebb országa iránt. Ázsián belül eddig főleg a Közel-Kelet és Kína állt a közérdeklődés fókuszában. A kormányfő közelképei után a magunk részéről madártávlatból, azaz a statisztikák szintjén osztunk meg néhány alapinformációt a szubkontinensről.

Egyet kell értenem azzal, aki épp a minap fejtette ki, hogy a kultúránk tartott meg minket. Mely persze nem létezhetett volna a biztos materiális háttér nélkül. Olyan együttélés ez, mely belső konfliktusokat is hordozott, hordoz és fog is hordozni, de enélkül nem volnánk ma, s jövőnk sem lenne.

A győzelem után sem állt le a Trump kampány, sőt egyre több részletet árult el a teveiből, többnyire olyanokat, amelyeket a kampányban csak felületesen, mintegy címszerűen érintett.

Élt egyszer egy szegény öreg ember, aki napszámból tartotta el a kicsiny gyerekeit, a felesége már egy éve meghalt. De nagyapa, az öreg embereknek nem gyereki vannak, hanem unokái. Igazad van, ez az ember nem is volt nagyon öreg, de annak látszott: a sok munka és gond tükröződött az arcán.

Minden kornak megvannak a maga emblematikus Krisztus-ábrázolásai. A modern korban ez leginkább filmekben valósul meg: Jézus Krisztus Szupersztár, Zeffirelli, Scorsese, Mel Gibson stb. Ma talán a Kiválasztottak című sorozat képviseli leginkább ezt a minőséget, amely nagyrészt a tanítványok szemszögéből mutatja be a Krisztus-eseményt.

Olvasóinkat talán meglepte, hogy újabban mesék is olvashatók nálunk. Az első kettőnek a műfaja mese, de politikai tartalmúak voltak. A harmadik már jobban illeszkedett a valódi mesékhez. Most ismét egy mese jön, de a szerző nem magyar, hanem amerikai. Biden búcsúbeszédére keresztapám azt mondaná: mese habbal. Édesanyám erőteljesebben fogalmazna: ha

– Egy nagy túróst, – mondta mérgesen Nagyapám. – Tudhatnád, nincs igazabb a mesénél, de nincs ám. Ezért mondtam el neked ezt a mesét. Te is meséld tovább gyerekeidnek, unokáidnak.

Jó hírek érkeztek az interregnum állapotában lévő Egyesült Államokból. Tömeges kiábrándulás a baloldali politikából, hanyatló nézettségű liberális hírcsatornák, Trumpnak hűségesküt fogadó technomilliárdosok. Úgy tűnik, Kamala Harris bukása csupán az első csapás volt a Demokrata Párt univerzumára, a java csak most következik.
Magyar Kereszténydemokrata Szövetség
1141 Budapest, Bazsarózsa utca 69.
mkdszkozpont@gmail.com
Adószám: 18489224-1-42
CIB Bank: 107000024-02424903-51100005
tovább>>