Magyar-Hon-Lap

Az EUobserver szerkesztősége 25 éve működik. Negyedszázad nem volt elég, hogy eltüntessenek minden olyan társadalmi, politikai és vallási mozgalmat, amely elég erős ahhoz, hogy fegyverként használja az önazonossághoz való természetes ragaszkodást, és felismerje, hogy a magukat az emberi jogok védelmezőjének kikiáltók gyakorta épp az emberi jogaiktól fosztják meg őket.

Nekünk, született vagy azzá azonosult anyaországiaknak pedig kutya kötelességünk meghúzni az összetartozás harangkötelét. Mert tudatnunk kell minden évben, hogy elválaszthatatlanul összetartozunk. Hisz egy vérből valók vagyunk.

Múltkor a transzhumanizmus elméletének belső ellentmondásait tárgyaltuk az mkdsz.hu oldalán. Most az elmélet helyett a mindennapok világában mélyülünk el, s megnézzük, hogyan haladt előre az emberdigitalizáció folyamata egyetlen hónap leforgása alatt, vagyis 2025 májusában.

És nem felejtette el azokat, akik formálták.

Most, az érettségi időszakában talán nem baj, ha eltűnődünk az anyanyelvről, és némiképp a más nyelvekkel kapcsolatban is elterjedt furcsa megnyilvánulásokról.

Kiderült: sem nyolcsávos, sem göröngyös út nem vezet az úzvölgyi temetőből a Cotroceni-palotába. George Simion elnökjelölti veresége után egy emberként lélegzett fel az erdélyi magyarság. De tényleg ilyen egyszerű lenne ez a történet?

Az erdélyi magyarok – no meg a határokon túl keveredett voksolásra jogosultak – zöme értette a feladatot. Nem hallgatott külső sugallatokra, hanem felvállalta ismét, amit kellett, s bár már megütötte bokáját Iliescuval és Johanissal, most nagy levegőt véve megfontoltan szavazott a romániai elnökválasztáson. Ezért csak remélni tudjuk, hogy az egyáltalán nem politikusi svádájú Nicusor Dan erdélyi matematika professzor is tudja ezt.

Kockázatos volt az RMDSZ döntése, de sikeresnek bizonyult. Nem lapítottak Kelemen Hunorék, hanem nyíltan kiálltak a bukaresti főpolgármester mellett. Az eredmény őket igazolta. Gratuláljunk hát nekik is és persze az új elnöknek is, akinek még ki kell bírnia az esetleges óvások vesszőfutását.

A világ két hónapig Rómára figyelt, együttérzéssel a pápa betegségére és halálára, és várakozással a konklávé döntésére. Amit láttunk, a tárgyilagos kívülállókban is elismerést váltott ki. Ha visszaemlékezünk az elmúlt évszázadra, nagy formátumú embereket látunk Péter székében, akik tisztségüket küldetésnek tekintették, és alázatos szolgálattal teljesítették.