Harrach Péter: Identitásválsággal küzd a világ

Napjainkban identitásválsággal küzd a világ, és sokszor abnormális jelenségekkel terhelt – mondta Harrach Péter, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnöke a szervezet tanácskozásán szerdán Budapesten, hangsúlyozva: ezért van kiemelt jelentősége a kiegyensúlyozottságot biztosító értékek képviseletének.

Kifejtette: a keresztény jelző az egyetemes elkötelezettségre utal, és semmilyen megosztó jellege nincs. Ahogy a keresztény kultúra elfogadható a hívő és nem hívő ember számára is, aki tudja, “ami keresztény az emberi, kiegyensúlyozott és normális” – fogalmazott Harrach Péter a Keresztény Civil Szervezetek Országos Fórumán.

Rámutatott: a keresztény társadalmi felelősségvállalás azt jelenti, hogy a keresztények nem zárkóznak el a világtól, hibái ellenére szeretik azt, és együtt élnek mindenkivel, még akkor is, ha másként gondolkodik a világról.

A KDNP országgyűlési képviselője azt mondta, a keresztény felelősségvállalás megjelenik az egyházi közösségekben, a családban, a gazdaságban és a kultúrában is.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára arról beszélt, hogy az elmúlt 10-12 év alatt a civil világ számos területét megerősítették.

Kitért egyebek mellett a civilek döntéshozatalba való bevonására, a faluprogramokra, az egyházi közösségi programokra, a nemzetiségi civil szervezetek, illetve a külhoni magyarság civil szervezeteinek támogatására. Kárpát-medence-szerte, 1500 közösségi ház újult meg vagy épült, táborozó helyek újultak meg. Magyarországon és külhonban 7000 egyházi közösségi programot szerveztek a civil szervezetek.

Értékelése szerint ez meghozta a változást, “életet lehelt” a vidékbe és a diaszpórába.

Soltész Miklós arra biztatott és kért mindenkit – így a kisebb civil szervezeteket is -, hogy hallassák a hangjukat, mondván, mögöttük van társadalmi bázis, “a sorosista szervezetekről” ugyanakkor ez nem mondható el.

Nacsa Lőrinc, a KDNP országgyűlési képviselője rámutatott: ha a világban, különösen annak nyugati felén körbenéznek, akkor nem a keresztény felelősségvállalást látják. Amit látunk, az nem keresztény, hanem szekuláris, nem társadalmi, hanem önző, és nem felelősség, hanem felelőtlenség – mondta.

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke kijelentette, a keresztényeknek a média, a kultúra, a gazdaság és a közélet minden területén jelen kell lenniük, küldetésük van ott.

A 21. században az identitásért folytatott harc lesz a legfontosabb kérdés – fogalmazott, kiemelve: el akarják venni az identitást, a nemzetet, a hitet, a nemet, a munkát, az értékeket, bármit, ami gyökeret adhat. Ha ezt meg tudják tenni, megszülethet a szekuláris önző felelőtlenség – mondta.

A kisebbik kormánypárt frakciószóvivője szerint ha nem elég erősek, nincsenek erős közösségeik, idő után úgy érezhetik majd, hogy csak ők gondolkodnak így, és mennek szembe az autópályán. Ez a társadalmi önzés jelenti a legnagyobb veszélyt a keresztény társadalmi felelősségvállalásra – vélte Nacsa Lőrinc, közösségeik megerősítését szorgalmazva.

A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) félévente rendezi meg a Keresztény Civil Szervezetek Országos Fórumát.

A programot két év online formában szervezett találkozó után tartották ismét személyes jelenlét mellett.

A konferencián az előadók három terület: a közélet, a média és a civil világ felől közelítették meg a keresztény társadalmi felelősség kérdéskörét.

hirado.hu

További
cikkek

Hírlevél