Hajnalok

Legelőbb a táncházmozgalom – erdélyi megszületésének tanúja lehettem – ugrik be. A román tévé magyar adása, Panek Kati, akivel együtt magyar olimpiáztunk, aztán Zaki és Zita lakodalma a Hatodi csárdában. No és a táncrend utolsója, a lassú ringású „hajnali”. Amikor vége, nagyon vége felé vagyunk a történéseknek. Kicsit fáradt már mindenki. De még egy dallamra futja a prímásnak s tán a zenekarnak is, a táncolóknak, de az éneklőknek is talán. Pitymallik. Olyan alig, hogy vége valaminek, máris kezdődik valami más hangulat. Mikor majd hazafelé botorkálva az ember egy még, vagy már nyitva lévő kiskocsmát keresne, ahol egy pár tormás virsli és egy pikoló sör rendbe tenne mindent.

Aztán az érettségi bankett utáni buli jön elő. Épp kel fel a nap. Állunk a kerítés mellett, öleljük egymást és pityergünk. Akkora szerelem szakadt ránk hirtelen, hogy bele is tudnánk pusztulni. Úgy érezzük akkor. De kijelölt sorsunk van, erre a kellő időben mindig józan osztálytárs figyelmeztet, ki ránk talál. Ne csináljátok a bajt – int, s mi tudjuk, értjük. S tesszük. Piszok keservesen. Mert a hajnal a kijózanodás ideje is.

De már kopogtat az elmémben az „It’s Five O’clock ” (Öt óra van), a görög Aphrodite’s Child (tudják: Vangelis, Demis Roussos, stb.) együttes 1969-es dala. Szent Anna-tó, a víz fölött felemelkedő ködpára, a lassan utat törő fény és a recsegő Luxemburg rádión a zene. Hajnalodik, a világ még üres, csak a fejünk van tele és keressük az embert, aki megtöri magányunk.

Hajnal következik. Aki a lányom hangját kinyitotta. Pár napja ismertem meg személyesen Panna diploma koncertjén a Zeneakadémián. Megöleltük egymást. Beszélni sem kellett. Mindenki értett és tudott mindent, csak mindez most „materializálódott”.

De itt még nincs vége a sornak. Hajni, a csacsogó békési csoda, a kis festőművész, akinek sokadik kiállítás-megnyitóján voltam. Aki úgy viseli azt, amit az élet rámért, hogy tanítani kellene. Csupa mosoly, melegség, báj, szív és iszonyú mennyiségű szeretet. Árad belőle. És optimizmus. Ő tényleg az, aki érti a Miatyánk mindennapi kenyerének valódi jelentését. És alkalmazza is. Hibátlanul. Tanít, ír, fest, ad. És szeret. A Jóistent, a világot, Békést, téged, engem. Mindenkit. Csodálatos ember.

Végül egy utolsó hajnalról még egy pár szót. Választások után vagyunk. Az erdélyi magyarság jelesre vizsgázott. Mindent értettek, s épp ezért, amíg a többségiek egy része elment aranyat ásni, addig ők tudták, hogy bizony nem minden „az”, ami fénylik… [utalás a szélsőjobboldali AUR pártra – a szerk.] Le a kalappal előttük. Sajnos ezt a felvidékiek nem értették meg. Ott valamit nagyon rendbe kellene tenni végre. Békésen nagyjából minden a helyén van, csaknem teljes a polgári körös győzelem. Ami nem mámorító, hanem kijózanító kell, hogy legyen. Erre kötelez a múlt és a jövő is. Anyaország szintjén Fidesz győzelem, kommunikációs úthenger, csata tovább Budapestért és egy masszív figyelmeztetés a háttérben. A sikeres 2026-hoz meg kell járni a purgatóriumot. A józan hajnal tisztítótűzét.

Pálmai Tamás

További
cikkek

Hírlevél