A vajdasági Hét Nap két évvel ezelőtt jelentette meg Pap Ágota a nemzeti identitás pszichológiai aspektusairól szóló cikkét. A téma ma is időszerű, többek között azért, mert mindkét elemét, a nemzet fogalmát és a kollektív önazonosság tudatát világszerte támadják.

„A nemzeti identitás egyéni vagy kollektív szintű azonosságérzet”, olvassuk a tanulmányban. Ez az azonosságérzet, vagyis a „valahová tartozás élménye” önbizalmat, biztonságot, pozitív érzéseket ébreszt bennünk. Hiánya viszont ürességet, bizonytalanságot szül. Öntudatos polgárok társadalma az egyik, a Huxley-féle epszilon félmajmok tömege a másik oldalon. A választó, ha van nemzeti identitása, nem lesz könnyen irányítható.

A nemzeti identitás kialakulása hosszú folyamat. Pál Ágota négy szakaszt különbözteti meg: az óvodáskor kezdetén (3—5 év) a családi hatások döntők (családi hagyományok, szokásrendszer, kulturális hovatartozás stb.). A 6—7 éves korban a gyerekek már felismerik, hogy az emberek különböző nyelveket beszélnek, tehát különbözőek. 8—9 éves kortól a nemzettudat tágul. 10—11 éves korban teljessé válik a hazához és a saját nemzethez való tartozás tudata. Felismerik, hogy a múlt, a jelen és a jövő között összefüggés van. Rájönnek, hogy a jelen eseményeit a múlt eseményei határozzák meg. Ekkor nemzeti öntudat alakításában a történelemtanításnak van a legnagyobb szerepe.

Az anyanyelv elsajátítása után a nemzet észrevétlenül hat ránk. A jelképek, szimbólumok mindennapos használata segíti ezt. A zászló, a himnusz, a sportsikerek, a történelmi alakok arcképe a papírpénzen, a tanteremben folyamatosan hatnak ránk.

A Kopp Mária kutatásából kiderült, hogy a magyarok a családon kívül nem bíznak senkiben. „A biztonságot mindenek fölé helyezik, ami nem meglepő, mivel leküzdhetetlenül szoronganak”. A magyar negatívizmus lépten-nyomon szembejön velünk. Gondoljunk a Himnuszra: balsors, bűnhődés, hamvveder, hontalanság rabság.

A magyar áldozatiság mégsem hungarikum: az egész Közép-Európa sajátja. A környező országokkal osztozunk történelmi traumáink nagy részében és keresztény kulturális örökségünkben is.

Ebben az esetben viszont a túlélési stratégiánk részei a korábbi traumák túlélését bizonyító szövegek, élmények, beszámolók, a bennük megfogalmazott önzetlenség, elfogadás, bizalom és hit. A trauma is túlélhető.

A nemzeti identitás az embert elhelyezi a világban, érzelmi töltete van, és a másokhoz fordulásra is alapot ad. Fontos azonban tudni, hogy a nemzeti identitás nem egyenlő a nacionalizmussal. Szakértői vélemény, hogy nem feltétlenül a gyenge nemzettudat a jó, de nem is az erős, mindent elsöprő.

A nemzeti identitás egyik dimenziója a glorifikáció, vagyis a magunk felsőbbrendűségébe vetett hit („kultúrfölény.”), nemzeti jelképeinknek, kulturális értékeinknek túlzott tisztelete, továbbá az önkritika hiánya. (A legszebb ország hazám…).

Kár, hogy Pap Ágota nem tért ki a kérdés természetfeletti dimenziójára. Pedig két érintkezési pont is van. Az egyén önazonosságának központi kérdése a Teremtővel való viszonya. A többi nemzettel való kapcsolatban pedig döntő, hogy felismerjük-e: a közös múlt és közös szenvedés mellett az istengyermekség is összeköt.

Forrás: Hét Nap Online – Lélekbúvár – A nemzeti identitás pszichológiai aspektusai

Pap Ágota cikkét ismertette Surján László