Minapi hír: a májusi romániai elnökválasztáson a jogosultak közel 70 százaléka szavazna egy (még az ottani viszonyok között is) nacionalista jelöltre. Az a személy pedig, aki miatt újra ki kellett írni a választást, továbbra is a legnépszerűbb. Az elnökválasztási szappanopera tehát folytatódik. Nézzünk bele kicsit mi is a műsorba!
Mint ismert, a november 24-i első fordulót 23 százalékos eredménnyel egy jóformán teljesen ismeretlen, szélsőjobbos kötődésű független jelölt, a felmérések által mindössze öt százalékra taksált Călin Georgescu nyerte – megelőzve Elena Lasconit, a liberális Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) jelöltjét, és kiütve a legesélyesebb jelöltet, Marcel Ciolacu baloldali miniszterelnököt. A többi már történelem.
Hungarofóbok álarcosbálja
A Klaus Johannis államfő által december 4-én nyilvánosságra hozott titkosszolgálati dokumentumok szerint Georgescu váratlan sikere egy orosz befolyásolási kísérlet, illetve a TikTok-on elkövetett csalás eredménye. Két nappal később a román alkotmánybíróság érvénytelenítette az egész elnökválasztást, amelyet idén májusban tartanak meg újra.
Magyarországon a politika és a média visszafogottan reagált a történtekre, a kommentárok többnyire Georgescu Vasgárda-szimpátiáját és magyarelleneségét hangsúlyozták. Ezzel szemben az erdélyi magyar sajtóban valósággal félreverték a harangokat, aminek megvolt a maga világos célja: a nacionalista veszélyre hivatkozó mozgósítás az egy héttel későbbi parlamenti választáson. A kommunikáció bejött, az RMDSZ közel 600 ezer szavazatot (6,4%) szerzett, amelyhez hasonló eredményt utoljára húsz éve tudott felmutatni – úgy, hogy az erdélyi magyarság létszáma közben mintegy 200 ezerrel csökkent.
Bár a választások óta már eltelt két hónap, az erdélyi magyar nyilvánosságban azóta is napirenden szerepel a Georgescu-probléma. Természetesen semmi különös nincs abban, hogy az RMDSZ – érdekképviseleti szervezetként és az etnikai béke őrkutyájaként – éberen figyeli a hungarofóbia megnyilvánulásait.
Valójában azonban Georgescu a kampányban nem a magyarokkal, hanem főleg geopolitikai és globalizációval összefüggő kérdésekkel foglalkozott.
Ugyanakkor Elena Lasconi – akit az RMDSZ az elnökválasztás első fordulója után azonnal a támogatásáról biztosított – októberben még azzal lázította a román közvéleményt, hogy Orbán Viktor revizionista kijelentéseket tett Tusnádfürdőn, amiért ki kellene tiltani az országból. Ráadásul
Lasconi pártja volt az, amely ősszel olyan közigazgatási reformtervezetet nyújtott be a parlamentnek, amely felszámolta volna a Magyar Királyságból átörökölt megyerendszert, és a magyarlakta térségek különböző régiók közötti felosztását – lényegében Székelyföld Trianonját – irányozta elő.
Az RMDSZ javára legyen mondva, hogy végül Lasconi támogatásáért cserébe visszavonatta a párttal a törvénytervezetet. Más kérdés, hogy amit a liberális USR kivont a forgalomból, azt a baloldali PSD – jelenleg egyébként az RMDSZ koalíciós partnere – nemrég újra benyújtotta a parlamentnek. Ez azonban már egy másik történethez tartozik.
Egy vasgárdista arcprofilja
Ami Călin Georgescut illeti, az első forduló győztese – ellentétben a hangoskodó, kifejezetten a magyarokra szakosodott Kárpát-medencei bajkeverőkkel (Funar, Slota, stb.) – halk szavú értelmiségi, konkrétan agrármérnök, aki több nagy nemzetközi szervezet (ENSZ, Római Klub) kutatóintézetében is vezető pozíciókat töltött be. Politikusként viszont a két világháború között tevékenykedő ultranacionalista Vasgárda rajongójaként vált ismertté, aki nemrég még az úzvölgyi temetődúlás kapcsán hírhedté vált AUR pártban töltött be pozíciót. A kisebbségekről vallott konkrét nézeteit egyetlen, kilenc évvel ezelőtt készült videó alapján ismerjük.
A videót a Maszol.ro tette közzé, már a parlamenti választás után. Georgescu itt egy előadás keretében a következőket mondja:
„Románok vagyunk, mert testet öltöttünk Decebalban. (…) Romániában az a román nép él, amely románul beszél, őseink régi nyelvén, és nem tűri a sértéseket semmilyen idegentől vagy kisebbségtől. Mert nekik, a kisebbségeknek vagy az idegeneknek tisztelni kell a román népet és annak törvényeit, nem pedig különleges előjogokat kérni azzal az ürüggyel, hogy diszkriminálják őket. Nem Romániának van szüksége a kisebbségekre vagy az idegenekre, hanem nekik van szükségük Romániára, mert földet és vizet adunk nekik.”
Az elhangzottakból egy olyan személy képe bontakozik ki, aki zavarba ejtően egyszerű, ám annál arrogánsabb nézeteket vall a saját nemzetéről, felnőtt létére hisz a dákoromán mesében, a románokat pedig egyfajta kegyúri jog birtokosaként látja, akiknek létalapon jár a kisebbségek feletti szupremácia, beleértve az őshonos, kultúrateremtő erdélyi magyarságot is – amely viszont tényleg földet adott a betelepülő románoknak.
Elgondolkodtató és kifejezetten sokatmondó az is, hogy az előadó a törvénytiszteletet és a jogi aktivizmust egymással ellentétes attitűdnek látja. S bár a videóban nem hangzanak el közvetlen hungarofób üzenetek – ellentétben például a revizionizmusról hallucináló Lasconi asszonnyal –, az ilyen csökönyös, beszűkült nemzetfelfogás, amelybe még a székely vagy a szász kultúra minimális megismerésének az igénye sem fér bele, semmi jót nem ígér az erdélyi magyarok számára.
Ahogy azonban a fenti példákon láthattuk, Romániában a magyarellenesség nem szélsőjobboldali csodafegyvere, hanem népszerű, mindenki által szívesen használt gyúanyag.
Az erdélyi magyarság nyugalmát tekintve tehát igencsak relatív fejlemény, hogy Călin Georgescu – egyelőre – távol került a Cotroceni-palotától. Van viszont egy igazi haszonélvezője is ennek az egész történetnek, ez pedig Magyarország.
A földdel és vízzel házaló vasgárdista volt ugyanis az egyetlen aspiráns, aki Romániában nyíltan kiállt az akkor még szintén csak elnökjelölt Donald Trump mellett. Nem véletlen, hogy Georgescura már olyan nagyágyúk is felfigyeltek – kivételesen a szó pozitív értelmében –, mint Tucker Carlson vagy Robert Kennedy jr. Az ifjabb Kennedy covidról írt könyvének román kiadásához például Georgescu írta az előszót. S mivel Bukarest nulladik számú (kimondatlanul is legfontosabb) külpolitikai prioritása, hogy minimum egyensúlyban legyenek a román és a magyar nemzetközi pozíciók, egy trumpista államfő vezette Románia egész biztosan kellemetlen versenytársa lenne hazánknak, amely most – ráadásul nem érdek-, hanem bizalmi és értékalapon – közel került az új washingtoni adminisztrációhoz.
Ugyanez fordítva is igaz:
Bukarest egyensúlyhiányként, sőt – krónikus trianoni szorongása következtében – fenyegetésként élné meg, ha Magyarország lenne az új amerikai vezetés térségbeli favoritja.
Ezért ne vessük el annak lehetőségét, hogy az ismeretlen Georgescu politikai karrierjének villámgyors felemelkedése valójában a román mélyállam, vagy legalábbis meghatározó nacionalista körök műve, egy mielőbbi erőteljes ajtónyitás reményében a konzervatív Amerika felé. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök minapi nyilatkozata – miszerint Georgescu valójában a „régi rendszer embere”, aki mentora révén a kommunista titkosrendőrség egy hírhedt kémhálóhatához köthető – megerősíti azt, hogy itt egy tiktokos huszárcsínynél többről lehet szó.
Egy vasgárdista álprofilja
Georgescu elbuktatásával tehát Magyarország csak nyert, és lélektanilag az erdélyi magyaroknak is kedvező, ha (egyelőre) nem kell tartaniuk a dákóromán sovinizmus emblematikus alakjától. Csakhogy az elkobzott aranyéremnek van egy másik oldala is, ez pedig a december 6-i döntés nyomán keletkezett súlyos demokráciadeficit. Egy választás alkotmánybírósági lenullázása, amely választói szemmel kifejezetten elitista beavatkozásnak tűnik, nemcsak példátlan esemény Európában, hanem a népfelség elvét is durván megtapossa. Persze léteznek olyan esetek – például az 1947-es kékcédulás parlamenti választás, vagy, hogy közelebbi példát mondjunk, a gyanús körülményektől terhelt 2020-as amerikai elnökválasztás –, amikor a szavazók ismételt urnákhoz szólítása kifejezetten a demokrácia megmentesét szolgálta volna.
Csakhogy amíg az említett két esetben a szavazások leadásakor vagy számlálásakor elkövetett – a népakarat tényleges érvényesülését akadályozó, vagy a valós eredményeket súlyosan torzító – anomáliák jelentették a fő problémát, a novemberi román elnökválasztás e tekintetben tiszta volt, s a bukaresti alkotmánybíróság csupán a kampánnyal szemben támasztott kifogásokat. Kampányszabálytalanságok azonban minden demokráciában előfordulnak; ezen az alapon bárhol rendszeresen meg lehetne semmisíteni az eredményeket.
De nézzük sorjában az alkotmánybírósági vádpontokat!
- Orosz befolyás. „Az érvénytelenítés hátterében olyan titkosszolgálati információk állnak, amelyek szerint Oroszország beavatkozott a választásokba” – írta december 6-i tudósításában a kolozsvári Transtelex.
- Álprofilok a TikTok-on. Ugyanezen cikk szerint Georgescu kampánya egy 25 ezer TikTok-fiókból álló hálózatra épült. Egy másik cikk egyenesen több tízezer álprofilról ír, amelyek közül sokat csak közvetlenül az elnökválasztás előtt aktiváltak.
- Szabálytalankodás és esélyegyenlőtlenség. A román Legfelsőbb Védelmi Tanács szerint a tiktokos kampányanyagok csak azért juthattak el a választókhoz, mert nem jelölték meg őket politikai reklámként, viszont „ezzel olyan mértékben juttatták előnyhöz Georgescut, hogy az a voksolás eredményét is befolyásolta”.
- Influenszerbűnözés. Mintegy száz, összesen nyolcmillió követővel rendelkező influenszer kapott pénzt arra, hogy népszerűsítsék Georgescu nézeteit. A román adóhatóság – átvéve a választás után az alkotmánybíróságtól a stafétát – vizsgálódni kezdett az érintett hírességeknél, akik közül emiatt többen végleg elhagyták az országot.
- Georgescu-bűnözés. A Legfelsőbb Védelmi Tanács megállapította, hogy Georgescu nem bejelentett külföldi forrásokból finanszírozta elnökválasztási kampányát. Ezt a vádpontot egyébként Georgescu tálcán kínálta a hatóságoknak, mivel nullás kampányköltséget vallott be. A védelmi tanács szerint a TikTok-kampány költségvetése körülbelül egymillió euró volt.
- Kibertámadások. Ismét a Transtelex cikkét idézzük: „Több mint 85 ezer kibertámadást regisztráltak a választási rendszerek ellen, amiket fejlett anonim technológiák mögé rejtettek.”
A fenti vádpontokkal két probléma van: ha komolyak, akkor bizonyíthatatlanok, ha pedig bizonyíthatóak, akkor komolytalanok. Kezdjük azzal, hogy még a jólértesültségéről ismert brüsszeli Politico szerint sincs alátámasztva az orosz befolyásolás ténye (márpedig a nevezett lap a legkevésbé sem mondható Moszkva-barátnak). Ez a vád egyébként lassanként ugyanúgy hozzátartozik az európai és tengerentúli kampányokhoz, mint a lufi és a konfetti – azonban még soha sehol nem nullázták le emiatt az eredményeket. Ráadásul, mivel titkosszolgálati, vagyis nyilvánosan nem dokumentálható értesülésekről van szó, az alkotmánybíróság eleve nem tudja igazolni ezt az állítását.
Az álprofilokkal kapcsolatban még kirívóbb az alkotmánybírósági reakció aránytalansága. Virtualizálódott világban ugyan az álprofil magának az átverésnek a szinonimája – valahol joggal –, de egyáltalán nem mindegy, hogy ez a mára mindennapossá vált gyakorlat a magánéletben okoz-e bonyodalmakat, vagy csak puszta kampánycélokat szolgál. Utóbbi esetben ugyanis az álprofilt lényegében nem sok minden különbözteti meg a reklámszínésztől, aki egy marketinges csapat gondolatait mondja fel nekünk a sajátjaként.
A többi kifogás már szinte szóra sem érdemes. A reklámfunkció megjelölésének hiánya nem több az algoritmusok kijátszásánál; az előnyszerzés tilalma egy versenyben értelmezhetetlen; az influenszerek ugyanúgy hozzátartoznak egy kampányhoz, mint az országúti óriásplakátok; a kibertámadások mögött állók kiléte – túl azon, hogy azoknak semmilyen hatásuk nem volt a választásra – máig ismeretlen. Az egyetlen valóban aggályos és egyértelműen bizonyítható vádpont Georgescu kampányának illegális finanszírozása. Csakhogy komoly országokban ilyenkor a hatóságok nem a választás törlésével, hanem az érintett politikus törvény előtti elszámoltatásával rendezik a problémát, ahogy az például Helmut Kohl esetében történt.
Szögezzük le még egyszer: a felsorolt anomáliák a választási procedúrát nem befolyásol(hat)ták, legfeljebb a kampányt. Nem oroszok, álprofilok vagy algoritmusok járultak november 24-én az urnákhoz, hanem szabad akarattal bíró román állampolgárok, akik előzőleg – ha úgy akarták – meghallgattak minden jelöltet és szószólót, Mirceától Elenán át a vasgárdista álprofilokig, majd hoztak egy szuverén döntést. De ha felületesen, egyoldalúan, vagy sehogy sem tájékozódtak, döntésük akkor is szuverén volt. A szabálytalanságok vizsgálatakor ez kellett volna, hogy legyen a kiindulópont.
Egy kis cui prodest
Mivel az alkotmánybírósági döntés indokai száz sebből véreznek, adódik a kérdés, hogy mi lehetett a törlés valódi oka. Az egyik lehetséges magyarázat Georgescu személyisége, amit mondhatunk alkalmatlanságnak is. Monomániás kommunikációjának, teologizáló-miszticizáló nacionalizmusának, a román nép isteni kiválasztottságán való nyilvános merengéseinek az ismeretében (például: „Krisztus azért támadt fel, hogy a román nép a világ világítótornyává váljon!”) nem kérdés, hogy államfőként folyamatosan kínos helyzetbe hozta volna magát, s ezzel saját országát is a nemzetközi porondon.
Ehhez járul még vehemens, korlátokat nem ismerő elitellenessége, olyan kijelentésekkel, miszerint megválasztása esetén minden párt el fog tűnni. Ennek az agresszíven demonstrált kívülállásnak a ténye, az establishmentbe való integrálódási hajlandóságnak a teljes hiánya ugyancsak elegendő késztetést adhatott az elitnek arra, hogy megszabaduljon tőle.
A teljes elnökválasztást magával rántó diszkvalifikáció legfőbb okát azonban minden bizonnyal Georgescu geopolitikai nézeteiben kell keresnünk, aminek kulcseleme a semlegesség (természetesen ez esetben is istenileg és románspecifikusan elrendelve).
Georgescu semlegesség-fetisizmusa azonban relatív, ugyanis az – Trump iránti odaadása mellett – nyílt Putyin-szimpátiával, valamint jelentős EU-, NATO- és Ukrajna-ellenességgel van kikövezve.
Csakhogy egy olyan országnál, amely az Oroszországgal szembeni hidegháborúban a Nyugat előretolt bástyájának szerepét kapta (kérte?), egy ilyen elnökjelölti víziónak a megvalósítása az engedetlenség minősített esetének számítana. Természetesen az ennek megfelelő következményekkel együtt. Példának okáért, a Nyugat adott esetben akár az eddig észrevétlenül maradt kisebbségi problémakört is „felfedezheti”.
A nagyhatalmi függés fenntartása – paradox módon – az egyik legfontosabb román nemzeti érdek.
Azt már csak a történelmi tények kedvéért tegyük hozzá, hogy a semlegesség az utolsó szavak egyike, ami Romániáról az ember eszébe jut. Ez a külső nagyhatalmi érdekek kegyéből nagyra nőtt, kizárólag mennyiségi kritériumokban gondolkodó ország mindig is a területi és kisebbségi kérdésnek – mondhatnánk úgy is, hogy nyereségvágyának és szorongásainak – vetette alá a maga szövetségi politikáját. Ez sok mindenre magyarázatot ad: a szószegések, átállások és helyezkedések sorozatára éppúgy, mint arra, hogy ma miért Románia az egyik legfüggőbb, legfogottabb állam Európában.
Előtérben a háttér
Nemrég a december 6-i alkotmánybírósági döntés nemzetközi vonatkozásairól is képet kaphattunk – ehhez mindössze egy neves brüsszelita politikus elszólására, vagy ha úgy tetszik, dicsekvésére volt szükség. A francia Thierry Breton, az Unió belső piacért felelős korábbi EU-biztos az RMC csatornának adott minapi interjújában – a német AfD növekvő népszerűségét kommentálva – így fogalmazott: „Egyelőre maradjunk higgadtak, és szerezzünk érvényt a törvényeinknek Európában. Amikor fennáll a veszélye annak, hogy azokat megkerülhetik, és ha nem érvényesítik, akkor ez valóban beavatkozáshoz vezethet. Romániában megtettük, nyilván meg kell tennünk Németországban is, ha kell.”
Az első reakció ilyenkor nem lehet más, mint a rácsodálkozás – még akkor is, ha már egyre kevésbé vannak illúzióink a világ valódi működését illetően. Mert tényleg így működik? Csak leszól valami szivarfüstös szobából a K-vonalon egy Thierry Breton-szerű figura – akit ebben a pillanatban csupán a szemöldöke különböztet meg Leonyid Brezsnyevtől –, és utasítja a gyarmati kapcsolattartót, hogy cseréljenek játékost a csatársorban?
A jobb memóriával megvert hírfogyasztóknak még a 2008-as írországi népszavazás is eszébe jut, amikor a lakosság 53 százalékban elutasította a lisszaboni szerződést, mire Brüsszel egy év múlva újra megszavaztatta őket – ezúttal már számára kedvező végeredménnyel. Akkor mindannyian leckét kaptunk a demokrácia fogalmát fénykardként forgató nemzetközi elit valódi demokráciafelfogásáról:
semmi baj az állampolgárok statisztaszerepével, ameddig az elvárt módon asszisztálnak a kijelölt agendához. Ha nem, akkor jön a beavatkozás,
ahogy Monsieur Breton mondta. Ennek a beavatkozási politikának a leplezetlenebb, balkáni viszonyokra szabott változatát láthattuk most Romániában.
Akkor most nemzeti vagy nemzetközi akarat áll a román alkotmánybírósági döntés mögött? A válasz valószínűleg az, hogy is-is. Hiszen, mint láttuk, Călin Georgescu győzelme sem a nyugati globalistáknak, sem a román elitnek nem állhat érdekeben. Az egyetlen szempont, ami miatt az utóbbinak esetleg mégis megéri egy ilyen érdekes személyiség győzelme, az a már említett Trump-faktor.
Ha a legújabb átállást – s Románia esetében mindig a legélesebb, hajtűkanyarban beelőző átállásokra kell gondolnunk – csak egy kívülről érkezett, az új washingtoni arcok iránt már korábban is elkötelezett államfővel lehet végrehajtani, akkor valószínűleg hagyják nyerni Georgescut. Ha azonban erre a szerepre a három rendszerpárt (PSD, PNL, RMDSZ) immár közös államfőjelöltje, Crin Antonescu is megfelel, akkor bármi megtörténhet – akár még el is tilthatják valamilyen ürüggyel a versenyzéstől a vasgárdista agronómust.
Mint írtuk, Georgescu most is magabiztosan vezeti a népszerűségi listákat, s ezt az előnyét állítólag a második forduló után is megtartaná. Mindez két dolgot jelent. Egyrészt a totális cáfolatát annak a narratívának, miszerint a novemberi eredmény egy csalássorozat következménye. Másrészt annak bizonyságát, hogy a románok a hátralevő bő három hónapban biztosan nem fognak unatkozni. Ahogy mi, magyarok sem.
Kovács F. Erik