Ezért a kislányért aggódni kell

Állítólag dokumentumfilm az a félórás „alkotás”, amelyet a francia-német ARTE tévécsatorna készített. Gondom van a műfaj-megjelöléssel, mert a cím így hangzik: „Magyarországon egy középiskolás kihívja Orbánt”. Ez a képtelenség lenne egy dokumentumfilm? Aztán szerencsétlen sorsú tininek nevezik a főszereplőt, Pankotai Lilit. Ő ugyanis sajnáltatja magát, mintha elüldözték volna a vidéki nagyvárosból a fővárosba. „Rettenetes” sorsát buta és képzavaros mondatokkal próbálja elfogadtatni („olyan volt, mint egy koraszülés, kirántottak a magzatból”). A leírás annyira idétlen, hogy ha ő találta ki, akkor ez ismételt bizonyíték arra, hogyan használtak fel a felnőttek egy éretlen serdülőt. Ha azonban magyar „mesterei” adtak ilyesmit a szájába, akkor ijesztő, hogy mi mindenre képesek egyes „pedagógusok” (?), akik kihasználták őt. Ő nem tudta, hogy felhasználják, mert a szereplési vágy elvakította. De a felhasználást például az is bizonyítja, hogy trágár beszéddel engedték fel a színpadra. 

Ez a kislány nem értette, mi történt vele eddig. Ma sem érti. Később pedig azt nem fogja érteni, miért is „dobják” majd el.

Sok-sok pedagógus már korábbi szerepléseinél is sajnálta és féltette őt, mások pedig egyre jobban belehajszolták a szégyenletes fellépésekbe. Olyanok, akik tanítás helyett csak „tanítanának”, mert valójában politikai álmokat kergettek a maguk számára, most meg már az is kiderült, hogy mozgalmuk alapítója jó magas fizetésért Brüsszelbe pályázik. Nyíltan beszél arról, hogy mindig is politizálni akart. És maga a Kétfarkú Kutyapárt elnöke mesélte el, hogy az említett tanárnő (?) fordult hozzá azzal, hogy jelöljék őt az Unióba. 

Magam már jó egy évvel ezelőtt megírtam, hogy anyaként és oktatóként miért nem tudom a tüntetési hullámot elfogadni. (Szemlézték is több felületen).

Az efféle filmek készítői a hírnév hajszolásáért, rosszabb esetben magáért a hergelésért (ez lehet a legfőbb cél) ilyen „művekkel” hülyítik Európát. Ez legalább olyan szégyen, mint Lili felhasználóinak tevékenysége! Csak remélni lehet, hogy senki sem hiszi el a német filmesek azon állítását, hogy Lilike Orbán Viktor kihívója. Mert az meg az ő szégyenük lenne. 

Molnár Judit

További
cikkek

Hírlevél