Ennyit ér Magyaréknak a nemzeti lobogó…

Az elmúlt hetek híreiben többször megjelent az a platós kisteherautó, amit Magyar Péter fújt le festékszóróval és a tüntetésein rendre feltűnt. Pár nappal a Kossuth téri tüntetés után már csak szemetet tárolnak benne, és a szemét között a nemzeti zászlókat. Egy jobboldali ember sose dobná a szemét közé a nemzeti lobogót.

Magyar Péter – Márki-Zay Péterhez hasonlóan – a médiában és az interneten azt az érzetet akarja kelteni, hogy őt nagymértékben jobboldaliak támogatják. Hogy ezt mutassák a demonstrációról készült fotók is, ezért a szervezők megvettek előre rengeteg nemzeti zászlót, és a Kossuth téri tüntetésen kiosztották az érkező embereknek. Azért kellett előre beszerezni és központilag kiosztani a trikolorokat, mert Magyarék jól tudták, hogy a baloldali tüntetők ugyanúgy nem hoznak magukkal, mint ahogy általában ellenzéki tüntetésekre nem szoktak. A fotók elkészültek, Magyar pedig azt hirdethette, hogy őt sok jobboldali, volt Fideszes támogatja. Ennek persze a valóság pont az ellentéte: a Nézőpont és a Republikon szerint is szinte kizárólag csak az ellenzéki pártoktól szívott el szavazókat.

De mit tett Magyar Péter és Nagy Ervin a tüntetés után rajtuk maradt nemzeti zászlókkal: fogták és bevágták a magyar zászlókat a platóra a szeméthegyek és lomok közé.

Ezzel magukat buktatták le: nekik a trikolór nem szívből, csak színből kellett.

A nemzeti jelképekre csak addig volt díszletként szükségük, amíg pózolni akartak a zászlós tömeggel, mintha ott a nemzeti oldalról is lettek volna sokan. Nekik ez csak egy színház, kellékekkel. Ez a különbség aközött, hogy mi zajlik a színpadon, és mi a kulisszák mögött. Nekik a jobboldaliság csak egy színpadi póz.

A nemzeti zászló olyan jelkép, amit mindig tisztelet illet. Emlékezhetünk arra, hogy volt, aki 1956-ban a testére csavarva menekítette ki a határon a magyar zászlót. Magyaréknak viszont csupán egy szemétbe dobható színpadi kellék. Akinek csak díszlet a „magyarság” és hazája zászlajával így bánik, annak nem haza, hanem a politikai haszon számít csak. Legközelebb majd szivárványos zászlót osztogatnak, ha az jobban fizet.

Az már csak hab a tortán, hogy a gigantikus költségű tüntetés után nem maradt annyi apró sem, hogy parkolójegyet vegyenek a guruló színpadukra, ezért ott a piros zacskós büntetés a szélvédőn. Persze az is lehet, hogy a mikroadományokból beguruló dollárcenteket egyik parkolóautomata sem fogadta el. Az pedig a márkás cuccos rongyrázás mögötti igénytelenséget mutatja, hogy napokig így hagyják a nyílt utcán.

Aki a szemét között hagyja országának zászlaját, az ne csodálkozzon, hogy később őt is odavetik. Ennyit érnek nekik a nemzeti jelképek. Üres szavak, hamis ígéretek. Az elvtelenség hamar lelepleződik, itt sincs ez másképp. Színpadon kezdi, a lomok között végzi.

Forrás és kép: vasarnap.hu

További
cikkek

Hírlevél