Csendes ébredés

A CNA (Katolikus Hírügynökség) közreadta Patrick J. Passmore beszámolóját az észak-ír lakosság vallásosságának felméréséről. Reményt keltő, hogy az Iona Intézet által megrendelt új közvélemény-kutatás szerint az észak-írországi fiatalok körében jelentősen újjáéledt a vallás iránti érdeklődés.

A korábbi folyamatos csökkenéshez képest egyértelmű fordulatról beszélhetünk. A 18-24 évesek 30 százaléka „nagyon pozitíven” viszonyul a kereszténységhez. A pozitív eredmény ebben a korcsoportban a legnagyobb. „Nagyon negatív” választ mindössze 4% adott.

Egyfajta újjáéledés tanúi vagyunk, ami azért is reményt keltő, mert az így válaszoló fiataloknak jelentős része férfi.

Mostanában gyakran eszembe jut Arany János Magányban című verse. Az utolsó sora kívánkozik ide: „Vásznunk dagad, hajónk előre megy”. (Témánkhoz nem tartozó közjáték: 1958 június végén a budapesti piarista gimnázium évzáróján szavaltam ezt a verset. Ahogy otthon hangosan gyakoroltam, édesapám azt mondta: No ezt le fogják venni a műsorról. Komoly civil kurázsi kellett ugyanis ahhoz, hogy két héttel Nagy Imre kivégzése után elhangozzanak a következő sorok: Támadni kell, mindig nagyobb körökben, / Életnek ott, hol a mártír-tetem / Magát kiforrja csendes földi rögben: / Légy hű, s bízzál jövődbe, nemzetem. Apám tévedett, nem változott az évzáró programja.)

Témánkhoz visszatérve: a megbízott cég (Amárach Research) közvélemény-kutatása 1,200 fős reprezentatív mintáján alapult. Észak-Írországban a katolikusok 40%-a rendszeresen jár misére – ami kétszerese az Ír Köztársaságban a misén részt vevők arányának, amelyet ugyanez a kutatóintézet az év elején vizsgált. Nálunk vajon hány százalékról beszélhetünk?

A fiatal felnőttek érdeklődésének újjáéledését nemcsak Észak-Írországban, hanem Nagy-Britanniában, az Egyesült Államokban és az Ír Köztársaságban is észlelték. Nagy-Britanniában a jelenséget „csendes ébredésnek” nevezik.

Az ebbe a korcsoportba tartozók nagyobb valószínűséggel imádkoznak, olvasnak vagy néznek vallási tartalmakat, mint a 25-34 évesek. Ebből az is következik, hogy az Egyház jelen kell legyen a digitális térben.

A vizsgálat remélhetőleg felrázza a keresztényeket. Sajnos sok reményvesztett lelkipásztor van. Beletörődtek, hogy a „hanyatlás korszakában” élnek. Hiába állította a marxizmus, hogy a vallás eltűnik. Az elmúlt kétezer év hanyatlások és újraéledések váltakozásának sorozata.

Ha a mostani megfigyelések tartós változás jelentenek, akkor a „kulturális keresztényekből” a vallásukat megvalló és megélő emberek lesznek.

A vallás nem tűnik el, ellentétben a korábbi jóslatokkal. Ha a kulturális keresztények zöme rátalál a személyes Istenre, a társadalom polarizálódik hívőkre és istentagadókra. Az utóbbi csoport már most láthatóan agresszív. (Ide kattintva egy jellegzetes példa.) A jövőnk részben attól függ, hogy a keresztények képesek lesznek-e követni az ellenségszeretet krisztusi parancsát. Nem lesz könnyű, ahogy már ma sem az. Jézus nem árult zsákbamacskát. Világosan fogalmazott: aki engem követ, vegye fel keresztjét. Itt az idő.

Az Iona Intézet kutatása szerint a 18-24 évesek harmada pozitíven viszonyul a kereszténységhez. De mi a helyzet a 70 százalékkal? A Sík Sándor által írt cserkész induló üzenete: „Ránk vár a világ, ez a harc a mienk.„” Érzed ezt, vagy csak érdeklődve várod, hogy történjen valami?

Surján László

Címkép:  Az armanghi Szent Patrik-székesegyház Észak-Írországban

További
cikkek

Hírlevél