Idegesítő tud lenni, ha székely valaki. Nem szeret sokat beszélni ez a fajta ember, főleg, ha érzi, hogy amit s aki kérdezi, az marhaság és/vagy marha. Ilyenkor vagy nem mond semmit, vagy vállat von, aztán odébbáll, vagy odaveti a válaszát: csak. Rosszabb esetben lekever egy pofot. Régebb elővette a bicskáját és szalonnaevés helyett szíjat hasított. Manapság kultúrember lett belőle, s a „csak” helyett mond valamit, de olyat, hogy akinek szánta, az inkább választotta volna a pofont.

Szentegyházán és Székelyudvarhelyen érdekes dolgok történnek, érdekes emberek származnak onnan. Haáz Sándor, Gyermekkórus, Gyermekfilharmónia. De ide kötődik gyökérileg és felcseperedésileg Demeter Szilárd is, akit minap neveztek ki a Magyar Nemzeti Múzeum élére, de akit sokan a Széchényi Ferenc Közgyűjteményi Központ tanácsának vezetőjeként is vizionálnak, s amely alá hat intézmény tartozik: a Petőfi Irodalmi Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Természettudományi Múzeum, az Iparművészeti Múzeum és a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum. A hírek szerint a nyertes forradalmat ígért, „egy 1802-es forradalmat”. Akkor alapította ugyanis Széchenyi Ferenc a Nemzeti Múzeumot, mintegy válaszként Bécs germanizálási szándékára. De a Nemzeti Színházat, a Magyar Tudományos Akadémiát, a magyar komolyzenei intézményeket is ebben az időszakban alapították meg. Akkor született a Himnusz, a Szózat, a Nemzeti Dal, a három nemzeti imánk. „Minden akkor született, ami ma megtart bennünket, és ami most veszélybe került” – mondja Demeter. Mert a nemzeti kulturális identitás veszélyben van ma, mert nyugaton elkezdődött egy identitáspolitikai őrület. Demeter szerint „a Magyar Nemzeti Múzeum a nemzeti kulturális örökség gyűjtőhelye és megmutatója, a magyar kulturális identitás egyik legfontosabb sarokköve”. A pályázatát megelőzte a „Stratégiai feljegyzés egy közgyűjteményi integráció elé” tanulmány arról, hogy mely intézmények együtt haladása lenne fontos, és hogy ez többet fog eredményezni, mint az intézmények matematikai összege. Elmondta a döntéshozóknak: „Ha az a kérdés, hogy a közgyűjteményi rendszert rendbe rakjuk, rendszerlogikailag megfogjuk és megpróbáljuk megerősíteni, az már értelmes kihívás. Rettenetes emberes feladat.”

Amit egy fentebb leírt, székelynek született valaki kimondottan szeret. Modelljének lényege az, hogy a hat intézmény autonómiája, főigazgatói, tagintézményei megmaradnak. Belőlük áll össze a főigazgatói tanács, amelynek az elnöke lesz majd valaki. Valaki, aki azt gondolja, hogy „a nemzeti identitás felmutatása ebben a zivataros világban létfontosságú. A kulturális identitást úgy erősíthetjük meg, hogy nem kultúrafogyasztóként tekintünk a befogadóra, hanem kultúrahordozóként. Ez az övé. Ez teszi őt azzá, ami. Ettől lesz a sok énből mi. És hogyha őt aktívan be tudjuk vonni ebbe a kulturális együttműködésbe, akkor sokkal nagyobb biztonságban fogja érezni magát, sokkal egészségesebben áll a világ dolgaihoz, sokkal válságállóbb lesz.” Hát ennyi a feladat. Ennyi. Csak.

Pálmai Tamás