Hát ne gondolj e világgal/ Bölcs az, mindent ki megvet,/ Sorssal, virtussal, nagysággal/ Tudományt, hírt s életet./ Légy, mint szikla rendületlen,/ Tompa, nyugodt, érezetlen,/ S kedv emel vagy bú temet, / Szépnek s rútnak hunyj szemet – mondja Kölcsey Ferenc, aki a világ mellett folyton önmagával is viaskodott. Az idézet a Vanitatum vanitas című verséből való, amit a Himnusz ellenversének tartanak. Utóbbit 1823. január 22-én tisztázta le és jelölte meg dátummal Csekén. Ezért tartjuk ekkor a magyar kultúra emléknapját.
Pokolbéli gonosz tenger vonagló agyunk/ s világtalan angyalaink mi magunk vagyunk – írja a Kölcseyével csaknem azonos démonokkal küzdő József Attila. Az ő születésnapja a magyar költészet napja.
A tágabb környezet, amelyben felnőttem, nem volt híján annak a gondolkodásnak, mely szerint az ilyen firkászfélék (írók, költők, újságírók), festőművészek (egy fröccsért téged is megfestelek), a színészek (csepűrágók) mind-mind deviánsok. Bolondok, iszákosok, erkölcstelenek. S valljuk be, piciny igazságcsíra volt a dolgok mélyén, hisz az emlegetettek más életet éltek, mint a körülöttük élők nagy többsége. Mertek másként élni! Mertek élni! S a maguk során ők is lenézték a „nyárspolgárokat”. Ám egyik sem tudott volna létezni a másik nélkül. A nagy zöm hozta létre azt az anyagi hátteret, amitől működött az ország, és szülte meg a mecenatúrát. A „kisebbség” pedig megteremtette azt az értéket, amitől ma is megvagyunk és magyarok vagyunk.
Egyet kell értenem azzal, aki épp a minap fejtette ki, hogy a kultúránk tartott meg minket. Mely persze nem létezhetett volna a biztos materiális háttér nélkül. Olyan együttélés ez, mely belső konfliktusokat is hordozott, hordoz és fog is hordozni, de enélkül nem volnánk ma, s jövőnk sem lenne.
Valóban, emberként „furcsa figurák” voltak fent emlegetett nagyjaink. De remekművek alkotásához ez kellett, és kell ma is. Minden zseni kicsit más, mint a társadalom zömét alkotók többsége, legyen költő, festő vagy fizikus akár. Más. Csodálatosan más. Tessenek verset, szépprózát olvasni, festményeket, szobrokat nézegetni, színházba járni! Tessenek csak azt nézni, amit művészeink alkottak, alkotnak, ne azt, ahogyan életüket élik. A társadalmi normák persze mindenkire érvényesek, de ezek határa rugalmas. Ne ítéljünk senkit el a látszat alapján, ha törvényt nem hág át, hadd élje úgy életét, ahogy ő akarja. Sőt, ha tehetjük, legyünk mecénásaik, hisz megmentő, megtartó kultúránk hordozói és a folyamatos utánpótlás forrásai.
Ettől még mi is élhetjük úgy az életünk, ahogy mi szeretnénk. S ha mindenki így tesz: ott és azt csinálja, amihez a legjobban ért, s nem fecsérli erejét a viszálykodásra, akkor jó eséllyel megmaradhatunk a világ végezetéig akár.
Pálmai Tamás
Fotó: felsőtoldi Kéz-kilátó