A felszínen: Trump vagy Harris

Mostanában sok elítélő szó esik a polarizálódásról. Többről van szó, mint a hazai belpolitikai viták elfogadhatatlan stílusáról. A november 5-ei „Ez itt a kérdés” beszélgetésnek (M5) az amerikai elnökválasztás volt a témája. A résztvevők – elsősorban Schiffer András – a polarizálódásról is beszéltek. Rámutattak, hogy ellentétes érdekű tőkéscsoportoknak az egész világra kiterjedő csatájáról van szó. Ez vetül rá hazai viszonyainkra is. A kérlelhetetlen szembenállást jól magyarázza, ami elhangzott. A véleményeket hallgatva kiderült, hogy melyik pólus jelent az emberi kultúra számára végveszélyt.

Sajnos nem mindig rögzítettem, hogy éppen ki beszél. Ez pótolható lenne, de az összeállítás nem a részvevők egyéni teljesítményére figyel, hanem az elhangzott gondolatokra.

Az adás fő témája az volt, hogy melyik jelölt győzelme jobb Magyarország számára. Eközben elhangzottak fontos mondatok. Például az, hogy még soha nem volt olyan, hogy az alelnökségért versenyzők közül a választás évében valaki annyit beszélt volna Magyarországról, mint J. D. Vance.

– Olyan világnézeti polarizáltság jelent meg, ami talán soha nem volt. Lehet annak ideológiai alapja, hogy Harrist kommunistázzák az egyik oldalon. Trumpot lehet őrültezni, nem minden alap nélkül, meg autokratázni, despotázni, diktátorozni, tehát a szokásos slágereket föl lehet mondani, de azért azt lássuk be, hogy nincs annál veszedelmesebb, mint amikor a politikai felelősség arctalan. Tegnap este néztem Trumpnak egy észak-karolinai show-műsorát. Rengeteg őrültséget beszél, mert őrült módon viselkedett, de nincs annál őrültebb, mint amikor nem kitapintható, hogy pontosan kik hozzák a döntést, hogy kik viselnek felelősséget. A nagyon mély és szélsőséges megosztottság rávetül az európai politikára is, a magyar politikai viszonyokra is. Adva van két tőkecsoport.

Az egyik, a globális tőke. Ebben éppen az a veszedelmesen félelmetes, hogy nem elégszik meg azzal, hogy pusztán a pénzt pakolja ide-oda, hanem a tudatot is át akarja mosni. Nagyon könnyen lehet komplett társadalmakat belehergelni egy háborús pszichózisba.

Nem gondolom egyik versenyzőről sem keleten, sem nyugaton, hogy nukleáris konfliktust akarna, de ha tovább megy ez a hergelés, amit a progresszívek szítanak ma a Fehér Házból egész Európában, akkor nagy a veszély, mert ezt nukleáris fegyverekkel játsszák. És ha valami esély van a változásra, akkor legalább ezt a kulturális hergelést abba fogják hagyni. (Schiffer András)

Ha a demokraták túlfeszítik és eszkalálják az egész kínai helyzetet annyira, hogy abból háború lesz, akkor kiderül, hogy az amerikai fegyveres erő – leszámítva a nukleáris arzenált – nincs felkészülve a háborúra. Egy csomó modellt futtattak le az Egyesült Államokban, amit különböző szaklapok lehoztak. Ezek arról szólnak, hogy az amerikai hadiipar, összehasonlítva a kínaival, vagy akár az orosszal, vagy ne adj Isten, az észak-koreaival nem tud átállni.

Hogyha az amerikaiak eszkalálják a helyzetet, ami ezek közül bármelyik állammal háborúhoz vezet, akkor négy, maximum öt hétre van elegendő lőszerük, és utána csak a nukleáris arzenál jön.

Most úgy tűnik, mintha be lenne fagyasztva a feszültség a grúz választás körül. Várnak a maholnapi eredményre. Ha a Kamala Harris nyer, ne legyen illúzió, a the National Endowment for Democracy forrásai meg fognak indulni, hogy káoszt teremtsenek. [Hat nappal Trump győzelme után megjött a hír: a grúziai elnök új választást szeretne.] Trump alapvetően nem fog megváltozni, de egy dologban biztosak lehetünk, hogy – már csak az amerikai adófizetők, az amerikai adófizető tőkések pénzének a megkímélése érdekében is, a National Endowment for Democracy és egyebek forrásai ki fognak száradni. Grúzia ugyan baromi távol van, viszont gondoljunk bele, hogy a grúziai káosz teremtése mit üzen Európának? Azt, hogy nem szabad változtatni. Eddig Amerika ott avatkozott be, ahol fej-fej mellett voltak dolgok. De ha már az 54:30-valamennyi arányt is megfordítják, akkor igazából minden olyan demokráciának vége Európában, amely bármilyen alternatívát képvisel az amerikai elgondolással szemben. (Schiffer)

Az volt a kérdés, hogy lényegi változást jelent-e, ha az egyik vagy a másik elnök van? Ez kérdés a mély államra is, meg a meglévő berögzött struktúrákra is vonatkozik. Publikusak a számok, hogy kik, mely magánszemélyek és cégek támogatják a különböző kampányokat. A félidős kampányban még ide is, meg oda is utaltak pénzt. A négy évvel ezelőtti kampányban a republikánusok 800 millió dollárt tudtak publikusan összekalapozni. A demokraták 3 milliárdnál is többet. Tehát látszik, hogy a globális tőkének melyik az értékesebb párt a kettő közül.

A demokrata és a republikánus szavazóknak csak 1-3 százalékát érdekli a külpolitika. De a demokratáknál mégis van egy megfelelési kényszer, valószínűleg pont azoknak az erőknek, amiket feltételezünk a háttérben. Fusson tovább a világ csendőre program. És itt van a lényegi különbség, merthogy

Trump tényleg nem indított háborút. Nem is várható, hogy indítana: a jelenlegi, a kampányidőszakból kiolvasható üzenete az, hogy ő lezárna, abbahagyna.

Ez nem izolacionalista politika. Az előző Trump elnökség sem volt az. Elég komoly külpolitikai dolgok történtek akkor. Leült Kim Dzsongunnal, találkozott Putyinnal. Szóval, ez nem azt jelenti, hogy Amerika nem volt aktor, és hogy nem lenne aktor a nemzetközi színpadon. Viszont nincs meg az a megfelelési kényszer, ami szemlátomást nem is a választókkal törődik, hiszen nem érdekli őket a külpolitika, hanem missziót teljesít valakiknek az érdekében. Itt érhető tetten a különbség a két elnökjelölt közt. Ilyen értelemben van különbség. Abban is van különbség, hogy a demokraták mögött sokkal nagyobb forrásai állnak a mély államnak, mint amik eljutnak Trumphoz. Ez fontos indikátor.

Ha Trump nyer, az a mai európai vezetés pofonverése. Ne kerüljük a forró kását. Nézzük meg az európai politikát, kik és milyen erők és milyen küzdelmek jellemezték, a nyolcvanas-kilencvenes években, és most kik állnak a nyugat-európai politikai intézményeknek az élén. Ég és föld a különbség. A maiak egy globális progresszív hálózatnak kívánnak megfelelni, és nem a saját társadalmuk elementáris érdekeinek. Tehát az unióban rövid távú változás nem várható. Ám ha nincs mögöttük fehérházi támaszték, az nagyon könnyen átrendezheti az európai térképet is. Azt érzékelem, hogy itt valójában két tőkefrakció harca zajlik. Szerintem világosan látni kell, hogy

a globális nagytőkének akár az USA-ról van szó, akár Európáról, vagy a bolygó bármely pontjáról, alapvető hosszú távú stratégiai érdeke, hogy egy minden szempontból uniformizált és ellenállásra képtelen massza lakja ezt a bolygót.

Akkor tud profitot maximalizálni, hogyha minden határ le van bontva, ahol a profitnak, a munkaerőnek akadálya képződhet. Így lehet a kizsákmányolást is maximalizálni, és így nem kell optimalizálni a különböző stratégiákat a helyi kulturális sajátosságok szerint. Ehhez képest az a tőkefrakció, amelyik Trump mögött mondjuk túlsúlyos, amelyik például érdekelt a Nagy-tavak környéki autóiparban, annak ezzel ellentétesen az érdekeltségei. Tehát ez nem pusztán filozófiai, ideológiai kérdés. A konfliktusok mélyén ez az érdekellentét húzódik, ami a helyhez kötött tőke, és a totálisan felszabadított globális tőkemozgásokban húzódik. (Schiffer)

Nem tudjuk, hogy a következő 10 évben ennek a globális tőkének lesz-e kihívója. Ez adott esetben Kína részéről lehetséges. A kínai tőke sokkal inkább hasonlít az amerikai lokális tőkére, mert nem kívánja rákényszeríteni az állampolgára azt, hogy így vagy úgy gondolkodjék, csak el akarja adni a termékét. Ha a nyugati országok, az Egyesült Államok, Magyarország, stb. a saját belső gazdasági, egyéb hagyományaira építenek, akkor gazdaságukat sokkal nehezebben tudja kiütni a kínai nagytőke, mint hogyha átadnának egy globális amerikai cégnek mindent, amit aztán a kínaiak szépen lenyúlnának és átvennének.

A kínai nagytőke látványosan globális versenyre kelt. Kína vásárlóerő-paritáson a GDP-ben már jobban áll, pár év alatt valószínű, hogy nominálisan is előzni fog. De nem exportál ideológiát, ami hatalmas különbség.

Nem gondolom, hogy Trump orvosolná a kapitalizmus szociális, meg egyéb aspektusait, de Trumpnál látszik, hogy ki az arca, ki a felelőse egy politikának, a másik oldalon meg nem látszik. Ez igaz a tőkére is. A lokális tőke belátható, a másik pedig a beláthatóság ellen foglalt állást. Ez lényegi különbség, ami segít is választani, ha már választani kell, ha már muszáj választani, akkor egyáltalán melyik irányba érdemes az állampolgárnak orientálódnia.

– Van a dolognak egy ökológiai aspektusa is. Semmi kétségem nincsen, hogy Trump, ha győz, akkor ugyanazt az egészen kemény és lelkiismeretlen politikát fogja folytatni, mint az előző ciklusában. Ki fogja szolgálni gátlástalanul az olajlobbit, stb. Miközben a demokraták rendkívül szenzitívek a klímaváltozás kihívásaira, és így tovább, és így tovább. A derék demokraták annyira aggódnak a bolygó jövőjéért, hogy a repesztett kitermeléssel a kinyert „rendkívül környezetkímélő” palagázt ide akarják szállítani, nyilván zéró ökológiai lábnyommal. Ráadásul van egy még súlyosabb probléma. Lehet, hogy ez az arctalan hatalom rendkívül szenzitív a klímaváltozás kihívásaira. És komoly környezeti követelményeket támaszt az olajiparral szemben.

De a klímára annál ártalmasabb, vagy egyáltalán a túlélésre annál ártalmasabb dolgot nem nagyon látok, mint hogyha kinő valahol a földtekén egy gombafelhő, vagy berepül mondjuk egy drón egy atomerőműbe.

És szerintem ez a tét. Ezért azt is megnézném, hogy mennyire őszinte ez a narratívában klímapárti demokrata üzenet.

– Így van, így van. Az Északi Áramlatot is valaki megrepesztette.

Mi valósíthatja meg az amerikai álmot? Lesz-e amerikai álom? Az egyik amerikai álom, a másik meg globális álom. Egyre inkább ez látszik a kettő konfliktusában.

Trump győzelme után a globalizmus ellenfelei fellélegezhetnek. Csatát nyertek, de háborút nem. A végveszély pillanatnyilag elhárult. Meg tudnak-e a következő négy évben annyira erősödni, hogy képesek legyenek az ideológiai agymosásnak ellenállni? A globalisták tanultak a szovjet típusú ideológiai harc kudarcából, ezért sokkal veszedelmesebbek, mint elődeik.

Kiépülnek-e az ellenállásra képes erőközpontok, ez a következő négy év fő kérdése.

Összefoglalva:

1. A grúziai választás elleni fellépés azt üzente, s ha folytatódik, azt üzeni, hogy egyetlen ország sem térhet el az amerikai irányvonaltól.
2. A világot jelenleg két tőkecsoport harca jellemzi. A globális tőke számára az ember csak fogyasztó és munkaerő. Érdeke, hogy egy minden szempontból uniformizált és ellenállásra képtelen massza rakja ezt a bolygót. A minőségi kultúra és a nemzeti érzés számára káros. Ezért a globális tőke az ember tudatát is át akarja mosni. A lokális tőke emberszabásúbb.
3. A globális tőkét mozgatók, a döntéshozók ismeretlenek, a lokális tőke érdekeit képviselők átláthatók.

Az összefoglalót írta: Surján László