„Imaszobák nyíltak a Corvinuson a nem keresztény vallásúak számára” – olvashatjuk az első és sokadik hallásra is megdöbbentő címet az Indexen. A Szemlélek keresztény blog viszont már csak imaszobákról ír, jelzők és kiegészítő információk nélkül, a Corvinus Egyetem honlapja szintén. Mi tehát az igazság?

Egy olyan korban, amikor a kereszténység számos muszlim többségű országban üldözötté vált, Európában és Amerikában pedig az eltörléskultúra célkeresztjébe került, egy ilyen, egyértelműen negatív diszkriminációról tanúskodó szalagcím joggal váltja ki a jóérzésű emberek felháborodását. Aki abban reménykedik, hogy a kereszténység 21. századi védőbástyájának számító, vagy legalábbis önmagát ebbe a szerepbe pozicionáló Magyarországon ilyesmi ebben a direkt formában biztos nem fordul elő, s valószínűleg megint csak a kattintásvadász média lőtt túl a célon, az értelemszerűen az ügy gazdájához fordul bizonyosságért.

„Két imaszobát hozott létre a Corvinus Egyetem, ahol hallgatóink és munkatársaink megfelelő körülmények között gyakorolhatják vallási szokásaikat vallási hovatartozástól függetlenül” – írja az egyetemi honlap kétnyelvű tájékoztató cikke, amiből az is kiderül, hogy az egyiket csak nők, a másikat viszont mindkét nem képviselői használhatják. A tájékoztatóból kiderül, hogy az előbbire azért van szükség, mert a Corvinuson „jelenleg a női hallgatók vannak többségben a muszlim/iszlám közösségben”.

De ha nem számít a vallási hovatartozás, miért éppen a muszlim hallgatók összetétele határozza meg ezeket a részletkérdéseket? A válasz egyszerű.

A Corvinus azért hivatkozik rájuk, mert valójában az egész kezdeményezést egy muszlim ügynek tekinti.

A radikális jobboldali lap, a Magyar Jelen megkereste az ügyben az egyetemet, ahonnan a következő választ kapta: „Tekintettel arra, hogy a muszlim hallgatóknak Budapesten limitált lehetőségeik vannak vallásuk gyakorlására keresztény társaikhoz képest, a nemzetközi hallgatói közösség évek óta kérte, hogy az egyetem – más, nemzetközi beágyazottságú egyetemekhez hasonlóan – biztosítson helyet a hit megélésére. A létrehozott, minden vallásra nyitott imaszobák igénybevételi lehetősége ezért a legnagyobb mértékben a muszlim vallásúak számára adnak könnyebbséget, de azokat természetesen egyenlő feltételek mellett használhatja minden vallás gyakorlója.”

A feltételek pedig valóban egyenlők. Az általános szabályok (zajtilalom, énektilalom, étkezési tilalom, stb.) mellett ugyanis – muszlim előírás szerint – mindenkinek le kell húznia belépés előtt a cipőjét. Mintha egy étterem csak húsételeket kínálna, nehogy megkülönböztetve érezzék magukat a vegetáriánusok.

Nem szeretjük a közhelyeket, ezért pironkodva idézzük fel az ismert mondást, miszerint ha valami úgy megy, mint egy kacsa, úgy hápog, mint egy kacsa, és úgy is néz ki, mint egy kacsa, akkor az bizonyára egy kacsa – csak hát az ezerszer elpuffogtatott jópofaság ezúttal pont ráillik a helyzetre.

Mert ha egy terem imára szolgál, imaszőnyeggel szerelik fel, táblák jelölik az égtájakat, s minden belépőnek le kell vennie a cipőjét, akkor az bizony egy muszlim imaterem, és pont.

A különböző híroldalak kommentszekcióiban többnyire ugyanazt kérdezte mindenki: ugye keresztény kápolna is van az egyetemen? „Az imaszobákat valamennyi vallási közösséghez tartozó hallgatónk, munkatársunk szabadon használhatja vallásuk gyakorlásához” – adja meg választ az egyetemi kommüniké. És valóban: szabadon gyakorolhatod a vallásodat, ha belépve muszlimként viselkedsz. Holott az a tény, hogy az egyetem két helyiséget is felszabadított erre a célra, egyértelműen demonstrálja: ha lenne rá szándék, ki tudtak volna alakítani egy deklaráltan muszlim és egy deklaráltan keresztény imaszobát. Mert abban, hogy az egyikbe csak a nők, a másikba viszont mindkét nem tagjai beléphetnek, az égvilágon semmi logika nincs – hacsak nem maga az üzenet, miszerint ha van szabad helykapacitás, ott csakis az iszlám előírásai érvényesülhetnek.

De honnan is ismerős ez a kendőzetlen preferencia, a „kettőből kettő” nyílt arcátlansága? Hát mindenhonnan.

Nyugat-Európában az iszlám lassan, de biztosan átveszi a vezető vallás szerepét, nemcsak demográfiailag, hanem a politikában is.

Épp e sorok írásakor érkezett a hír, hogy Düsseldorfban kétnyelvű, arab és német utcatáblákat avattak, amelyeken természetesen az eredeti, német elnevezés került alulra – miközben Európa más városaiban leszedik a feszületeket, betiltják a karácsonyfa-állítást, és kétezer éves ünnepeket neveznek át, nehogy megbántsák a „más vallásúak” állítólagos érzékenységét. Könyveket lehetne immár megtölteni annak a jelenségnek a legkülönbözőbb példáival, amelyet Michel Houellebec francia író – világhírű regényének címeként – egyszerűen csak úgy nevezett:

behódolás.

Amely ezek szerint már nálunk is elkezdődött, csak egy kellőképpen multikulturális közeg kellett hozzá. És ha valaki egyszer megírja az európai civilizációváltás krónikájának a hazai fejezetét (bízunk benne, hogy végül nem lesz rá szükség), akkor ennek a két imaszobának az esete is ott lesz a történetben.

Bár lehet, hogy nem imaszobát, hanem előszobát ír majd a szerző.

Kovács Erik

Fotó: AFP