Ezzel a címmel adta közre a zarandok.ma oldal Robert Sarah bíborosnak azt az interjúját, amit a Boulevard Voltaire c. lapnak adott, még 2021-ben. A bíboros gondolatai ma sem vesztették el időszerűségünket.

Eminenciás uram, Ön az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció nyugalmazott prefektusa. Most jelent meg a Fayard kiadónál a Pour l’éternité, Méditations sur la figure du prêtre (Az örökkévalóságért: elmélkedések a pap alakjáról) c. könyve, amelyet a szeminaristáknak ajánlott. A pap alakjának valóban mélységesen ártottak a botrányok. Azért írta ezt a könyvet, hogy ezen a helyzeten javítson?

Sok kapcsolatom volt olyan papokkal, akik úgy érzik, hogy elhagyták és kritizálják őket. Sokan elvesztették saját identitásukat és elbátortalanodtak. Ezt a könyvet azért írtam, hogy arra bátorítsam őket, fedezzék fel újra papi identitásukat, azaz Isten kiválasztottjaiként Isten állandó jelenlétének jelei és szimbólumai legyenek a társadalomban. Ezeknek az embereknek Jézust kell utánozniuk, aki szelíd és alázatos szívű emberként határozta meg magát. Küldetésük a szolgálat, nem pedig valamiféle hatalomgyakorlás. Krisztus maga mondta ezt: „Nem azért jöttem, hogy nekem szolgáljanak, hanem hogy én szolgáljak”. A papnak ezért állandóan emlékeznie kell arra, hogy ő Isten és a nép szolgálatában áll, és nem az a dolga, hogy mindent lehengerlő, uralkodó hatalmat gyakoroljon.

Való igaz, hogy egy ideje hihetetlen vádak hangzanak el papok és püspökök ellen. Egyeseket börtönbüntetésre ítéltek szexuális visszaélések vagy korrupció miatt, és a templomok gyakorlatilag üresek. Már nem bíznak bennük, és természetesen az Egyházban sem bíznak. Nemcsak a saját papi identitásukat rombolták szét, hanem ártottak az Egyháznak is, amelynek a világ világosságának kell lennie. Az Egyház anya és nevelő. De a gyerekeket megrontották – egy nevelő nem teheti ezt, neki nevelnie kell a gyerekeket. Az Egyház tekintélyét a szolgálat adja, de az is, hogy az a személy, akit nevelünk, növekedjen. A tekintély (autoritás) szó a latin augere szóból származik, ami azt jelenti, hogy “növelni”. A papnak a rábízott gyermekek növekedését kell elősegítenie, Isten népének növekedésén kell dolgoznia, az igazságot kell tanítania, azt kell tanítania, amit Isten minden egyes embertől kér. Nos, mindezt beárnyékolta egyesek magatartása.

Azért legyünk igazságosak: a rendelkezésünkre álló információk alapján úgy tűnik, hogy a papok 97%-a nem érintett ezekben a vádakban. Ők tökéletesen papként viselkednek és szolgálatként élik meg a papságot. Ez a maradék 3% – ami hatalmas szám – beszennyezte a papságot és az Egyházat. Tehát ezt a könyvet meg akartam írni a papoknak és a világiaknak is, hogy elmondjam: „Bízzatok a papokban, mert a többségük hűséges marad a hivatásához”. Nem szabad összekeverni a súlyos hibákat elkövetőket azokkal, akik hűségesek voltak. Ez a könyv segíteni akar Isten népének, hogy ne veszítse el a hitet, és bízzon az Egyházban és a papokban.

Becsületére válik az Egyháznak, hogy le akarta rántani a leplet ezekről a szörnyűségekről, és ki akarta takarítani Augiász istállóját. Az Egyház az egyetlen olyan intézmény, amelynek volt ehhez bátorsága. Ha közelebbről vizsgáljuk, az a benyomásunk támad, hogy ilyen magatartás csak az Egyházon belül fordult elő. Tudjuk, hogy ez nem így van. Ez egy kicsit tovább gyengíti a megingó és vitatott egyházat. Hogyan lehetséges elérni, hogy ne minimalizáljunk semmit, miközben igazságot szolgáltatunk a valóságnak és a papok azon 97%-ának, akik becsületes emberek maradnak?

Az Egyház érdeme, hogy megpróbálta kideríteni az igazságot, és elfogadta a vizsgálódásokat, hogy lássák, hogyan élték meg a papok a papságukat. Tudjuk azonban, hogy a visszaélések többsége a nagy társadalomban történik, és ott nem indul semmiféle vizsgálat. Ezek a visszaélések sötétben maradnak, és a társadalom apránként tönkremegy, mert ha az Egyházon belül vizsgálatot folytatnak, de a bűncselekmények többsége sötétben marad, akkor semmi sem fog változni. A ma kultúrája a teljes szabadság kultúrája, mindenki azt tesz, amit akar, de az a szabadság, amely mások szabadságát és személyiségét rombolja, nem szabadság.

Nem tudom, eljutunk-e oda, hogy az egész társadalomban sor kerüljön egy átfogó felmérésre, hogy lássuk, mennyire súlyos helyzetben van az a társadalom, amelyben élünk. Az a benyomásunk, hogy egy hanyatló társadalomról van szó, az emberi értékek erkölcsi pusztulásáról. Ma már gyakorlatilag minden megengedett. Igazságosnak kellene lennünk, és átfogóbb vizsgálatot kellene folytatnunk. Mindenkinek meg kellene próbálnia helyrehozni azokat a bűncselekményeket, amelyeket a gyermekek és a sérülékeny emberek ellen elkövetett.

A hívek egy részét megdöbbentette az a javaslat, hogy az áldozatok kárpótlása céljából a vallási örökséget eladják. Egyesek ezt kettős büntetésként élik meg, mert bűnbakokat erőltetnek rájuk a tisztánlátás hiánya miatt, ráadásul kiárusítják az őseink egyházi hozzájárulásaiból reánk maradt örökséget és azokat a műalkotásokat, amelyek arról a szépségről tanúskodnak, amit a kereszténység hozott a világnak. Ez nyugtalanító számukra.

A hibákat jóvá kell tenni, de az Egyház örökségét eladni és tönkre tenni nagy kár lenne. A francia egyházi hatóságoknak kell dönteniük, de úgy gondolom, a helyzetet okosan kell mérlegelni, hogy világos legyen, mit és hogyan kell tenni. Az Egyház nemcsak a papokból és a püspökökből áll, hanem a megkereszteltek teljes közösségéből. Együtt kell megvizsgálni a kárpótlás és a jóvátétel problémáját, anélkül, hogy tönkre tennénk az Egyház örökségét. Hatalmas veszteség lenne az Egyház és a francia társadalom számára. Ezeket az épületeket polgári létesítményekké, szállodákká stb. alakítanák át, és ez nagyon sajnálatos lenne.

Az interjú holnap folytatódik.

Sarah bíboros szavazta lejegyezte: Gabrielle Cluzel

Fordította: Solymosi Judit

Forrás: bvoltaire.fr / zarandok.ma