A karácsony, mint ünnep értéke egyre inkább devalválódik a mai eszement világban. Hígul, torzul, elértéktelenedik, eliparosodik, kereskedelmivé válik, ahol a vásárlás a legfőbb jelszó. Pedig karácsony valójában Jézus Krisztus születésnapja a keresztények számára, de a nem hívőknek is a szeretet, a család, az értő és mértéktartó ajándékozás és adományozás napja.

Ha ezt meg tudnánk tartani, ha nem hagyjuk magunkat elrabolni a csilivili ruhába öltöztetett pénzdémon mágiája által, akkor megélhetjük még a gyermekkorunk karácsonyát, illetve át tudjuk adni még a gyermekeinknek, az unokáinknak is.

A mi családunkban a felnőtt szülővé lett lurkóink a Szentestét saját kis famíliájukban ünneplik meg, aztán másod- és harmadnap a nagyszülők következnek szép sorjában. Így az unokáknak a legjobb, hiszen háromszor jön az angyal vagy a Jézuska! Ők szüleikkel díszítik fel a karácsonyfát, együtt sütik a mézespogácsát, kalácsot. Az ajándékokat – melyek anyagi túlzásoktól mentesek és egyre inkább saját készítésüek, egyénre szabottak – még a Jézuska hozza. Éjféli misére a felnőttek mennek, a gyerekek alszanak a legöregebbek felügyelete mellett.

Az ünnepi étkezésben a főszerep a töltött káposztáé, mellette egyben sült pulykamell vagy karaj készül krumplipürével s majd persze mindenféle sütemény.

Az egyházi vonatkozások mellett a legjobb, a legszebb ezen az ünnepen, hogy találkozhatunk, együtt lehetünk, örülhetünk egymásnak és leolvashatjuk a többiek arcáról ugyanezeket az érzéseket.

A fenti mondattal talán le is lehetne zárni a témát. Ám nem mindenki számára adatik meg ez a relatív béke, hogy a bőségről ne is beszéljek. Elég egyetlen határon észak felé átbotorkálni és már a sötétség, a szirénák, a bombák süvítése veszi át a meghitt csend helyét. De nyugatra menve sem sokkal jobb a helyzet. Ott a biztonsági betonbunkók közé szorított, sokszor be sem vallott rettegésé a főszerep meg az anyagiak tobzódásáé. Belső szorongás és lélek nélküli talmiság veszi át az eredeti szeretet helyét.

Pedig Gárdonyi Géza megírta szépen az újszülött Jézusról: „Fel nagy örömre! Ma született, / Aki után a föld epedett. / (…) Nem ragyogó fény közt nyugoszik, / Bársonyos ágya nincs neki itt. / Csak ez a szalma, koldusi hely, / Rá meleget a marha lehel.” Ennél egyszerűbb, póriasabb körülmény nincs is talán, mégis akkora melegséget sugároz, hogy az az egész világot átjárja, és annak történelmét formálja.

Nem tudom, milyen karácsony lehet azoknak, akik a mai értékvesztésinkért felelősek. Lehet, hogy ragyogóan gazdag és pompás. Csak éppen fikarcnyi lélek sincs benne. Ám ne értünk aggódjunk. Inkább próbáljuk meg megtartani saját régi ünnepeink bensőségességét és benne a viszonzást nem váró önzetlen szeretet mindenhatóságát.

Pálmai Tamás